Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Satyricon – The Age of Nero
(Roadrunner)
2008
A mai keményzenei (és persze black metal) mezőny egyik legkifinomultabb tagja a norvég Satyricon. Lemezeiket mind a mai napig okkal várja sok ember, és többnyire sikerül is megugraniuk a saját maguk által magasra tett lécet. Az előző Now Diabolicalnál valami mégis elromlott. Ennél a korongnál egy kicsit megtört a lendület, a rajongók egy részének hatalmas csalódást okozott a minimalista, pár riffből álló, visszavett tempójú, (és ezekből kifolyólag) többnyire unalmas lemez. Ettől függetlenül koncerten mindenki egységbe tömörülve visította, hogy KING, de a szemekben mégis halványabb lett a sötét ragyogás.
Szerencsére nem kellett sokat várni, hogy jöjjön a következő lemez, ami, bár látszik a fény az alagút végén, sajnos ismét csak csalódás. Elfogadhatatlan ez az öreguras tempó, és még kevésbé az egysíkú önismételgetés. Ezeket a témákat már egyszer eladták a Now Diabolical lemezen, akkor sem jött össze.
A kezdő Commando nagyon jól indul. Azt hihetnénk, hogy végre visszatértek a helyes útra, de a folytatás nem ennyire pozitív. Sorba jönnek az unalmasabbnál unalmasabb, sablonos dalok, melyek tartalmazzák ugyan a sokak által annyira kedvelt zenekart, de sajnos csak nyomokban. Érthetetlen, hogy hová tűnt az a véna, amely a két zseniális, elsöprő erejű black metal mesterművet, a Volcanót és a Rebel Extravaganzát megalkotta?
Azért nem beszélhetünk tragédiáról, más zenekarok is okoznak csalódást, és valóban nem elvárható, hogy egy csapat mindig, mindenki számára a legjobbat hozza ki magából, de azt kell mondjam, ez csak egy közepes lemez, ami ugyan bombasztikus hangzással bír, mégis nagy hiányérzettel lehet csak végighallgatni.
