2011.01.19. 11:45 – A Lángolók

Lájkolnám a lájkod - Ömlesztett anyag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Smith Westerns ledobta magáról a lo-fi köntöst, és kiadta az idei év első igazán jó lemezét. A Motörhead pontosan olyan, mint a Motörhead, és reméljük, ez még nagyon sokáig így is marad. Az aktuális tinikedvenc Fluor nem túl igényes, de ez nem is elvárása a célközönségének. A Yeasayer belgiumi koncertjének megörökítése példásra sikerült. Marge korábban más néven mozgott hip-hop közeli projektekben, most viszont első szólólemezét végig saját dolgokkal tölti meg. Az eheti válogatásunkban az ötből három lemezhez is ingyen hozzájuthatunk, ráadásul tetszettek is nekünk!

Smith Westerns - Dye It Blonde
(Fat Possum)

A chicagói Smith Westerns 2009-ben hívta fel magára a figyelmet a cím nélküli debütálásával és szemtelenül fiatal tagjaival. A jól bevált módon kopott farmert, valamint kinőtt napszívta pólókat viselő zenekar máris jóval ígéretesebbnek tűnt a többi tiszavirág életű – és hát valljuk be bátran! – teljesen jelentéktelen lo-fi zenekar bármelyikénél. A csapat első albuma úgy nyúlt vissza a hatvanas évek garázsrockjához, hogy közben a kezét megmártotta a rágógumipopban, a tweeben, és egy kicsit a punkban is, végül pedig nedves kis tappancsát rojtos és több helyen szakadt lo-fi-törülközővel törölte szárazra. A Smith Westerns második lemeze, a Dye It Blonde egy nagyszerű szintlépés a zenekar történetében. A fiúk ugyanis előbújtak a pincéből, és a koszos hangzást maguk mögött hagyva az iskolai bálok és sulibulik világát célozták meg. A hatvanas évek nyomai látványosan alábbhagytak, a twee pop leginkább csak a dalszövegekben érezteti hatását, a punk tempójának pedig már semmi nyoma sincs. Ezek helyét egyöntetűen a glam pop vette át. A bimbózó szerelmekről és a tinédzser lét élményeiről szóló dalok önfeledten, sziporkázó ötletekkel és megoldásokkal bontakoznak ki a lemez egészén. A Smith Westerns srácainak legfőbb erénye, hogy a zenéjük kamaszromantikája, korukból adódóan, végtelenül hiteles. Nem felnőni képtelen harmincasok vagy negyvenesek nosztalgiáznak az albumon, hanem maguk a zsenge fiatalemberek tálalják a lehető legközvetlenebb módon a kicsit sem túlidealizált érzéseiket. Mindezt nagy adag gejl csillogás és sokszor grandiózus pompa teszi még teljesebbé. A Dye It Blonde 2011 első igazán jó lemeze.
(Szöveg: ma-Ugly; pontszám: 4,5/5) Ezt hallgasd!

Motörhead – The Wörld Is Yours
(Motörhead Music)

Egy Motörhead-lemezről akár úgy is lehetne írni, hogy meg sem hallgatjuk. A Motörhead második helyen áll azon együttesek között, akiket az XY zenekar rajongói mindig felhoznak, ha kedvencük ötlet hiányában teljesen ugyanolyan lemezt ad ki, mint az előző munkáik, és ezt egyesek képesek felhánytorgatni nekik. Az első amúgy ebben a sorban az AC/DC, a harmadik meg a Slayer, de ez most mellékes. A Motörheadtől viszont elvárjuk, hogy ne legyen más, mint az előző, és ezt általában teljesítik is. Időről időre kapunk egy-egy dalcsokrot Lemmyéktől, ami akár az előző album is lehetett volna, persze más sorrendben riffelnek, más a szöveg, de valljuk be őszintén, minden ugyanolyan: Lemmy ugyanolyan egyedien krákog, Mickey Dee ugyanolyan zseniálisan dobolja ugyanazokat az ütemeket, satöbbi. Még azt is ki lehet találni, hogy lesz kétlábdobos, középtempós dal a lemezen, itt például a kezdő Born To Lose az. (Honnan a nyavalyából ismerős ez a számcím?!) Egyedüli kirívó dolog, hogy a Motörhead most írt egy az Orgasmatronnál is gonoszabb számot a Brotherhood Of Man képében. A többi ugyanaz a rock’n’roll, amit már 35 éve folyamatosan kapunk, és amit Lemmy remélhetőleg nagyon távoli haláláig kapni szeretnénk.
(Szöveg: dg; pontszám 4/5) Ezt hallgasd!

Fluor – Lájk
(Szerzői kiadás)

Ha kritikát kell írni egy 23 éves magyar srác új lemezéről, aki nem túl régen még underground hiphop körökben mozgott, mostanában viszont mindent megtesz azért, hogy a hazai tinik egyik legnagyobb kedvencévé váljon (a másik ugye cimborája, SP), az ember hajlamos azt gondolni, az egész egy előre lefutott játszma. Pláne, ha az említett srác mindezt nagyjából a Timbaland-Kanye West-Akon-Black Eyed Peas-vonal, valamint egyéb tengerentúli AutoTune-terroristák és európai elektrohuszárok jól kiszámított nyúlásával, és rikítóan színes videoklipekkel teszi. Plusz hülye napszemüvegekben, olyan mondatok ismételgetésével, hogy "lájkolnám a lájkod". Csak meg kell írni, hogy ez mennyire ciki, gagyi, és egyébként is micsoda pocsék dolog, aztán majd bőszen bólogatnak a kommentelők, leírják, hogy minden mennyivel jobb volt, amikor ők voltak tinik, és nyilván még a hétvégi, West Balkánban történt tragédiát is az okozta, hogy a mai gyerekek ilyen szarokat hallgatnak. Csakhogy, most mégsem ez fog következni. Akárhogy hallgattam ugyanis a pár éve még gecigránátokról és kurvákról rappelő Fluor Lájk című lemezét, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy ez valami borzalmas dolog lenne. Tény, ez a lemez nem nekem készült, és valószínűleg senki olyannak, aki betöltötte már a 21. életévét. Mint ahogy az is, hogy zeneileg sem éppen egy kifinomult darab, de célcsoportnak nem is arra van szüksége. Itt ez a srác a 36 perces, bulikról és csajozásról szóló, lendületes, laza, pimasz, borzasztóan fülbemászó lemezével, és nem úgy tűnik, hogy többet akarna, mint egy nagyot bulizni, és hogy minél többen vele bulizzanak. Ráadásul, mint ahogy az már korábban is kiderült, még humora is van. Azt pedig nem is lehet vitatni, hogy hazánkban szinte páratlan érzékkel tapintott rá, mit, mivel és hogyan kell elegyítenie ahhoz, hogy a kiszemelt célcsoport szó szerint zabálja a végeredményt, meg hogy két hét alatt egymilliós nézettséget csináljon a YouTube-on. Én tényleg nem értem, ki a fenét zavar ez az egész.
(A Lájk teljes anyaga ingyen letölthető.)
(Szöveg: mista; pontszám: 3,5/5)

Yeasayer – Live At Anciette Belgique
(Szerzői kiadás)

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tavaly nyáron rövid időn belül két Yeasayer-koncertet is láthattam. Természetesen addig is nagyra tartottam a zenekart, de azóta meggyőződésem, hogy az igazi rajongás eléréséhez legalább egy performanszukat el kell kapni, mert az addig is tapogatott büdöshippi értelemben vett pozitív energia ezerszeresét képesek a nézőknek átadni. A Brüsszelben felvett, amúgy ingyenesen letölthető Live At Anciette Belgique-el kapcsolatban nem is a dalok a fontosak, hiszen azoknak jól ismerjük a színvonalát, és hogy mennyire nagyszerűen válogatták össze őket eddigi két lemezükről, hanem az, hogy ez az energiát mennyire sikerült megörökíteni. A végeredmény még az alap elvárásaimhoz képest is jó lett. Hihetetlen, de a Yeasayer tényleg így szól nagyjából élőben. Némi javítgatás, gondolom, volt rajta, de tény, hogy optimális körülmények között minden hangot ilyen jól ki lehet venni, mint a belgiumban megörökített esetben. Ráadásul az első, afropopos, néhol kifejezetten világzenei hatásokat is felvonulató lemez dalai is nagyon jól vegyülnek az Odd Blood gyakran a '80-as évekbe visszanyúló táncolható slágerességével. Nincs mit tenni, a Live At Anciette Belgique pont olyan, amilyen egy koncertfelvételnek lennie kell, a "beavatottakat" arra csábítja, hogy csípjék el valahol a zenekart ismét, a Yeasayer-szüzeket meg arra, hogy a lehető leghamarabb pótolják hiányosságukat.
(A Live At Anciette Belgique teljes anyaga ingyen letölthető.)
(Szöveg: fá; pontszám: 5/5) Ezt hallgasd!

Marge – And
(Szerzői kiadás)

Mészáros Zsuzsannával a magyar zenei közeg eddig Zsuzs művésznéven találkozott, ugyanis közreműködött például SP legelső, nagyközönség számára kevésbé ismert videóklipjében, majd később a Wacuumairs-es The Steve lemezének egyik legjobb felvételében hallhattuk. Aztán évekig semmi, így elég nagy meglepetés volt egy teljes album tőle. Közel negyven perces a hanganyag, amit a világhálón ingyen osztott meg Marge művésznéven, tavaly év végén. Angolul énekel szinte végig, élő hangszerek színesítik a zenét, korunk trendjéhez igazodva nem túl hosszúan, a lemez összképe pedig igencsak egységes. A kiejtés többnyire rendben van, ám a hölgy az anyanyelvén is megszólal: Zsuzsi a Minek című, elsőre melankolikusnak ható tételén kiemelkedően üde saját szöveget énekel. Fontos a saját szó, hisz a zeneszerzésben a kezdő fázisától a végéig aktívan részt vett. Ez az igazi produktum, s bár egyelőre csak szűkebb réteghez jutott el, szó sincs sznobizmusról. Egy érő karakter tisztességes lemezével van dolgunk, ami, ha szélesebb közönségre talál, a lánynak is több elismerést hozhat. A keverés és hangzás miatt dicséret illeti Fegyverneky "Nice" Sándort, aki masszív, kövér vagy telt, azaz mindenféle pozitív tartalmú szóval felruházható köntösbe bújtatta Zsuzsi dalait.
(Az And teljes anyaga ingyen letölthető.)
(Szöveg: BD; pontszám: 4/5) Ezt hallgasd!


lemezkritika motörhead fluor marge yeasayer ömlesztett anyag smith westerns



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása