Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egészen különleges élmény volt a Fishing on Orfű nulladik napja a Kispál-koncerttel. Már az odaúton is elfogott az a hangulat, amit csak itt lehet érezni, úgyhogy írok kicsit arról is. Csakúgy, mint már a legelső Fishingen, most is beállítottak még egy buszt a volánosok, hogy mindenki el tudjon menni Pécsről a fesztiválra. Aztán a sofőr kirakta a busz hangszóróira teljes hangerővel a rádiót, hogy hangolódjunk egy kicsit, ami még akkor is kedves gesztus volt tőle, ha a Class FM-re állította. Ezután pedig úgy nyomta a gázt a szerpentineken, hogy 10 perccel gyorsabban megérkeztünk Orfűre, mint amit a menetrendben írtak. A falu előtt nem sokkal volt egy tábla az út mentén, rajta Welcome to the Paradise felirattal.
És valahogy tényleg így lehet leírni ezt a helyet a Mecsek lejtőin, a festői tó mellett. Vagy, ahogy az egyik ismerősömmel megegyeztünk, a legjobb szó Orfűre az, hogy kellemes. De nem pejoratív értelemben, ahogy sokszor használjuk, hanem a szó eredeti jelentésében, azaz, hogy jó érzés ott lenni. Itt még mindig megvan az a békés, családias légkör, amit az ország nagy fesztiváljai már régen elvesztettek, annak ellenére is, hogy azért érezhetően többen vannak, mint a kezdetekkor, és egy sör kikérésével elmegy vagy negyed óra. Az egész fesztivál olyan kis takarosan, igényesen lett megcsinálva, ami tényleg a kulturált szórakozást szolgálja. A fesztiválozók között elég sok a középkorú (bár erre biztos ráerősített a nulladik nap lineupja), sőt, a kisgyerekes család is, de ez valahogy teljesen természetesnek tűnik. Az ember lelkének egyszerűen jól esik Orfűn lenni, na.
Fellépett többek között a Pál Utcai Fiúk és az Európa Kiadó is, de a nap legnagyobb eseménye persze a Kispál és a Borz eredeti felállásának koncertje volt. Én szerencsére már május elején meg tudtam nézni a Bátorkeszi Borfesztiválon tartott felvezető bulit, ezért úgy gondoltam, már tudom, hogy mire számítsak. A számlista tényleg kb. ugyanaz volt, mint akkor, de ez a környezet, amiről eddig beszéltem, egészen különlegessé tette a koncertet. A nagyszínpad előtti lejtő dugig megtelt a közönséggel, ami végigénekelte a jól ismert számokat. A zenekar tagjai felszabadultak voltak, örömből játszottak, úgy tűnt, hogy igazán otthon érzik magukat. Valahogy olyan érzése volt az embernek, mintha húsz évvel korábban lennénk, vagy ha mégis 2014-ben vagyunk, ez a koncert akkor is legitim, és jó, hogy van. Az a varázs, ami Bátorkeszin még néha eltűnt, most végig megvolt. Annyira erősen, hogy közben végig úgy éreztem, hogy valami sokkal fontosabb dolgot látok éppen, mint csupán egy koncertet.
Ez a zenekar nagyjából egyidős a rendszerváltással, a most játszott daloknak egy része még az előtt is született. Az azóta eltelt 25 év sok emberre kijózanítólag hatott, sokan elvesztették azt a bizakodást és lelkesedést, amivel a rendszerváltáskor néztek az új világ elé. Kicsit szomorúbb, de legalábbis nehezebb lett Magyarországon az élet, mint amire az a generáció számított, nem jött el az az általános társadalmi felemelkedés, a kicsinyességnek az a levetkőzése, amiben akkor reménykedni lehetett. De itt, a hegyek közötti kis kempingben, a Kispál-koncerten tényleg azt lehetett érezni, hogy ez Európa boldogabbik fele. Hogy itthon jól mennek a dolgok, és van értelme bizakodni abban, hogy még jobban fognak. Nagyon nagy szükség van az ilyen élményekre ma.
