2014.06.23. 14:34 – edicsek

A Tankcsapda leverte a Motörheadet - Zenekaros sörök tesztje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyre több zenekar jelenik meg saját sörrel, alkoholos itallal a piacon, amikből szerencsére már nálunk is lehet találni többet is. Sőt, mikor a Tankcsapda is kijött saját sörrel, akkor úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy nekiüljünk, és leteszteltük az összeset, és megmondjuk melyik a legkeményebb zenekar, legalábbis a sörök tekintetében.

A díványos tesztek alapján, mi is vakon, mindenfajta részlehajlás nélkül néztük meg mit tudnak a zenekarok a sörökről, és ki mihez adja a nevét. A tesztekőknek fogalma sem volt melyik sör kihez kapcsolható és 0-5-ig pontozhattak, valamint szöveges értékelést is írhattak. Azt nem állítjuk, hogy sörszakértők vagyunk, azt viszont annál inkább, hogy tapasztalt sörfogyasztók, és eszerint adtuk a pontokat. A tesztben az AC/DC, Iron Maiden, Mastodon, Motorhead és a Tankcsapda sörei vettek részt, az eredmény pedig a következő lett.

5. AC/DC

Ára: 690 forint

Az ausztrál zenekar egy német sörrel szállt be a versenybe. A lager típusú sör 5 százalékos alkoholtartalommal bír, ennek ellenére nem lett a tesztelők kedvence, és ez végzett az utolsó helyen, mivel abban mindenki egyetértett, hogy a színe szép, de ugye ez egy sör esetében, főleg ha dobozos, édeskevés. „ Szép világos, de unalmas. Nincs semmi karaktere”. „Először átlagos az íze, de pár másodperc múlva pont olyan kesernyés íze lesz, mint az olcsó söröknek.” „ Ez egy tipikus bulisör, amit korlátlanul lehet vedelni, típikus fesztiválalap.” „Nagyon sok íze nincs ennek a sörnek, éppen ezért nem is ihatatlan, de azon se lepődnék meg ha kiderülne, hogy ez igazából egy átcimkézett Borsodi. Elég töketlen ez a zenekar.” –mondta a tesztelő, ezzel is bizonyítva hogy fogalma sem volt mit kóstolt, hiszen ki nevezné az AC/DC-t töketlennek. Mindenestre inkább a zenéjükre érdemes koncentrálni a továbbiakban, bár megjelent az AC/DC energiaital is, azt mondjuk megkóstolnánk.

4. Motörhead 

Ára: 890 forint

Lemmyről mindenki tudja, hogy szinte fogmosáskor is Jack Danielssel öblöget, de azért megnéztük mit tud a zenekar sör szinten. Egyébként Motörhead-bort valamint vodkát is lehet találni a piacon, de nézzük mit tudott a Bastards Beer nevű lager típusú sörük. „Nem elég karakteres, de az átlag magyar söröket még így is veri.” „Kellemes üdítő hatású, alig keserű az íze, de annyi illata sincs, mint a négyesnek (A Tankcsapda sör- a szerk) „Viszonylag jó, nagyjából mint egy közepes árkategóriájú sör. Finom és nem is zavaróan keserű.” „Jó az illata, megkívánom tőle a sört. Ízre viszont túl sok, és a maláta mindent elnyom benne.” –értékeltek a tesztelők, és ezzel a Motörhead söre lett a negyedik a teszten.

3. Tankcsapda 

Ára: 199 forint (akciósan)

A Tankcsapda egy ideig az Unicomot éltette, de próbálkoztak pálinkával is, mostanában pedig sörben utaznak. A Tankcsapda-sör állítólag a zenekar bevonásával készült, és egyáltalán nem lett rossz. Mivel az első helyen holtverseny alakult ki, így igazából nem is bronzérmesek, hanem ezüst. De nézzük mit mondtak róla a tesztelők: „Alig van illata, az íze is olyan semmilyen, de közben azért kellemes.” „ Nekem túl keserű, még az előző sem volt annyira keserű, pedig az fekete. Nem egy kemény zenekar lehet, de nem is olyan vérszegény. Olyan biztos középvízen lavírozó zenekar lehet.” „Az illata nagyon rossz. Meg sem innám, ha nem tesztelnénk. Az íze viszont meglepően jó. Kesernyés, de nem annyira bántóan.” „Jó az utóíze, ezt is korlátlanul lehet inni.” „Alig van illata, olyan semmilyen az íze, de amúgy kellemes.” – mondták a tesztelők. Reméljük azért egy kicsit örül a zenekar a szép helyezésnek, ha nem, akkor meg köpnek ránk. Egyébként a sörrel koncertjegyet lehet nyerni, mi beküldtünk már egy csomót, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy megyünk Tankcsapda-koncertre.

1. Iron Maiden 

Ára: 990 forint

Az Iron Maiden Trooperje egy ale típusú sör. Bruce Dickinson is imádja az ale-t, ezért nem adta a nevét akármihez és állítólag gyakran látogatta a Robinson sörfőzdét, hogy megtalálják azt az ízvilágot, amit ő is jóváhagy. Igazán jól tette, ugyanis a dobogó első fokára került ezzel a Trooper. „ Szép szín, remek utóíz. Kicsit lehetne sűrűbb.” „Ennek jó az illata, ez biztos valami keményebb zenekar. Nem túl kesernyés, nagyon finom, ilyet még innék” „Illatra szerintem gyümölcsös, egyébként meg jól néz ki. Kellően keserű, talán túlzottan is. Kicsit boros a karaktere.” „Tök jó a színe, olyan ale szerűen vörös, de az íze mégsem tipikus. Az illata is jó.” – mondták a tesztelők, akik elégedettek voltak Bruce Dickinson ízlésével a söröket illetően.

1. Mastodon

Ára: 3,99 GBP

A Mastodonnak két söre is van, az egyik egy német lager típusú, a másik, a Black Tounge egy fekete IPA 8,3%-os alkoholtartalommal. Mi utóbbit kóstoltuk, aminek a készítésében a Trooperhez hasonlóan szintén részt vett a zenekar, egészen pontosan Brann Dailor dobos, aki hatalmas ale rajongó, és nem adja olyanhoz a nevét, amivel nem elégedett maximálisan. Egyébként ennek volt a legszebb a címkéje is, amit David Cook tervezett. Az egyetlen hibája hogy Magyarországon nem kapható, de angliai ismerősökkel érdemes hozatni belőle, bár az első adag már elfogyott, de az ígéretek szerint még lesz belőle.  „Annyira fekete, mintha kávé lenne. Erőteljesebb illata van. Durvább ízre számítottam, de kifejezetten üdítő.” „Minden fekete sör remek, ebben talán kicsit sok a szénsav.” „Baromi erős, nekem túl erős és szénsavas, mindent elnyom amit eddig ittam.” „Ez olyan kinézetre mint a kóla. Nagyon finom, pont megfelelően keserű. Sokkal keserűbbre számítottam. Viszont a teszt során ez az első, amiből az egészet megittam, ezt tuti valami olyan zenekar csinálta akik szakértők.”- a Mastodon, bár mindennel viccel, de úgy tűnik a sörrel nem, ezért együtt végeztek a dobogó tetején az Iron Maiden sörrel. 

(X) Az Iron Maiden, a Motörhead és a AC/DC söreit a Popshopban is lehet kapni.


sör tankcsapda iron maiden acdc motörhead mastodon



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása