2017.06.08. 10:27 – dankógábor

A Great Escape-en járt a Kolin, videón mutatják meg milyen volt

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Great Escape Festival Európa legkomolyabb showcase fesztiválja. Az austini SXSW-vel szokták egy lapon említeni, ami kifejezetten új zenékre, új előadókra koncentrál. Sok, azóta már világhírű előadó kezdte itt a karrierjét (pl. Adele, Bastille). A fesztivál maga az, aki kiválasztja, hogy melyik zenekarok léphetnek fel. Nyílt jelentkezés volt, bármelyik magyar zenekar jelentkezhetett. Linczényi Márk Kolin-frontember mondja:

Első, és eddig egyedüli magyar zenekarként mi kaptunk meghívást a hivatalos programba, amire nagyon büszkék vagyunk. Kifejezetten megható pillanat volt, amikor az első koncerten bemondtam, hogy mekkora dolog ez számunkra, hogy itt lehetünk. Egy ilyen showcase fesztiválon elsősorban a szakmának játszanak az előadók, rengeteg helyszínen rengeteg zenekar lép fel. Nekünk egy nap alatt két koncertünk is volt, mindkettő telt házzal, és nagyon szerették a zenekart. Úgy éreztük, hogy olyat tudtunk nekik nyújtani, amivel eddig ritkán találkoztak, és mi is olyan energiát kaptunk, ami sokat segít abban, hogy folytassuk azt az utat, amelyen pár éve elindultunk. A koncert utáni elmondásokból kiderült, hogy amiben mások vagyunk, mint egy angol, vagy amerikai zenekar, az egyrészt az, hogy nem vesszük annyira komolyan magunkat, másrészt pedig az, hogy számtalan zenei stílus keveredik a zenénkben, és ez számukra elég izgalmas.

Linczényi még hozzáteszi, hogy remélik, hogy valóban ugródeszkaként szolgál a Great Escape a zenekar számára. Néhány meghívást már kaptak is, többek között egy lengyel nyári fesztiválra. A zenekar brightoni fellépéseit a Cseh Tamás Program segítette. 


premier pop hír the kolin



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása