2009.05.24. 15:00 – -dj-

A hét dala (Voivod – Global Warning)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A kanadai Voivod a kultusz zenekarok egyik mintapéldánya. Klasszikus lemezeiket a rock/metal színtér fősodrában is alapismeretként emlegetik, még a mindenki kedvence Dave Grohlt is megihlette a munkásságuk (ebből lett a Probot projekt). A zenekar gitárosa, Piggy, akinek tulajdonképpen a zenekar egyéniségét köszönheti, már nem él, 2005-ben adta fel a szervezete a rák elleni harcot. A zenekar azóta többé kevésbé dolgozik. Ennek eredménye a hét dala is, amit itt lehet meghallgatni, alul pedig beszélgetni róla. Előbb még elmélkedek én is röviden.

 

A Voivod jelenleg három tagból áll (Blacky - basszusgitár, Snake - ének, Away - dobok), és azért őket emlegetem, mert a klasszikus felállásból már csak ők maradtak, habár elvileg körülöttük tevékenykedik Jason Newsted is, de hogy milyen minőségben, arról nincs számottevő információ. Mindenesetre a közeljövő koncertjein, így Budapesten is (június 23.) a fenti tagok lépnek fel, Dan Mongraine (gitár) segítségével. A zenekar Piggy témáinak felhasználásával már rakott össze egy albumot, Katorz címmel, hamarosan pedig egy újabb is megjelenik, amit Infinire kereszteltek.

 

A Global Warning azért lett inkább a hét dala, mert arról nem fogok olyan rosszat írni, mint amit az ugyanitt meghallgatható Eartheache-ről lehet. Leszögezem, a Voivod valóban egyéni zenét játszik, még most is, amikor tulajdonképpen punkzenébe fordultak, de továbbra is Piggy témái azok, amivel ki tudnak tűnni. Nem célom, hogy meggyalázzam az emlékét, de ezeken a dalokon azért hallatszik, hogy forgácsok, lemaradt témák, amiket már nem tudott elegyengetni, finomítani. 

 

Egyébként a Global Warning éppen a jobban sikerült cuccok között lehet, amit az összetéveszthetetlen gitárhangzás ural, minden más csak statiszta szerepben van, a kántáló ének, a dallamkövető basszus, sőt a dob is. Nem gondolnám, hogy egy laikusnak ezek a számok sokat fognak mondani, érdemesebb inkább az Angel Rat, vagy a Dimension Hatröss környékéről elkezdeni az ismerkedést. Így lett a hét dala rovatból oktatórovat, de nem sajnálom, a Voivod valóban megérdemli, hogy beszéljünk róla.

 


metál voivod a hét dala



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása