Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Beszédes partnerre leltem egészen összetett kérdések boncolgatásához: a pozsonyi Wilsonic fesztiválon adott koncertjük után beszélgettem Zságer Balázzsal a showcasingről, külföld kóstolgatásáról, a siker lépcsőiről, a különböző életkorok zeneiségéről, és arról, hogy mit jelent, és milyen a siker belülről, és kívülről nézve.
Milyen volt a koncert?
Jó. Egy kicsit aggódtunk, mert esős az idő meg eleve nem volt túl nagy a közönség de szerencsére a koncert alatt egyre többen lettek.
Hogy viszonyulsz az ilyen showcase jellegű fellépésekhez?
Mostanában már egyre ritkábban lépünk fel ilyen jellegű rendezvényeken, ezt a kiadók szokták erőltetni, ha pl. megjelenik a lemezed egy adott területen, akkor betesznek a szakik elé játszani. Ez viszont nem annyira szakmai fesztivál, mint például a Popkomm vagy a Midem ahol megnéznek a kiadók vagy a fesztiválok fejesei. Minket azért már láttak ilyen szituációban. Olyan eset is előfordult, hogy volt egy glastonburys szervező, aki egy showcase rendezvényre jött Budapestre aztán a mi klub-koncertünkön kötött ki a város másik pontján. Soha nem tudhatod, hogy mikor ki hallja a zenédet.
Egy ilyen (megint csak showcase) eseményen reprezentatív haknit érdemes játszani, vagy valami a zenekar számára extrának számíó dolgot?
Inkább átfogó képet érdemes mutatni. Az extra számok meg az átdolgozások inkább a közönség számára készülnek. Mi például a nyári fesztivál-koncertekre készültünk egy új számmal, de itt direkt nem játszottuk, inkább az eddig megjelent lemezeink anyagaiból válogattunk. Negyven-negyvenöt percben elég nehéz megváltani a világot. A Zagar pedig tipikusan egy olyan zenekar, ahol van egy ráhangolódás, és pont ott érik be a koncertélmény, ahol most abba kellett hagynunk.
Ilyenkor nem lehet hosszabb műsoridőt kibulizni?
Egy ráadás számot valószínűleg lehetett volna, de érdemesebb tiszteletben tartani a line-up-ot és tekintettel lenni a többi fellépőre is. Egyfajta professzionális lebonyolítással megadni a módját, hogy a szervezők is lássák, összeszedett csapattal van dolguk. Gyors beállás, betartott időkorlát.
Szlovákiában gyakran játszotok?
Általában határ közeli városokban, Dunaszerdahelyen, Zselízen például, de olyan nagyobb fesztiválokon is megfordultunk már mint a Pohoda.
Mennyire ismerik az itteni emberek a zenéteket?
Mondjuk, hogy ismergetik. Gondolom, ami elérhető az internetről, meg amit a magyar TV játszik, azt talán ők is látják.
Fektettek hangsúlyt arra, hogy a környező országok MR2 kategóriás rádióiban, és egyéb médiumokban szerepeljetek, masszívabb közönséget generálva ezzel?
Igen erre mi is gondoltunk, egy-két ilyen megkeresésnek eleget is tettünk: görög, meg litván rádiók kerestek meg, hogy küldjünk nekik számokat, mert szívesen játszanák a zenénket. De igazából addig nem látjuk értelmét, amíg nincs ezeknek az országoknak a piacán lemezünk, mert a rádiós játszás után a következő lépés - jobb esetben - a lemezvásárlás. De szerencsére most már biztos, hogy az utóbbi lemezünk, a Cannot Walk Fly Instead egy remix bonus CD-vel együtt ősszel megjelenik európa majdnem minden országában és a Távol Keleten. így lesz majd értelme feléleszteni illetve tovább építgetni a külföldi média kapcsolatokat.
Az ún. mai világban az első lemezetek óta eltelt hét évet te sok vagy kevés időnek ítéled meg ennek az állapotnak az eléréséhez, miszerint elkezdett ténylegesen kikerülni a kezetekből az irányítás a híretek terjedését illetően?
Szerintem nem sok idő ez. Főleg, hogy a köztes lemez egy soundtrack volt, amit nem számítunk sorlemeznek, viszont nem gondoltuk, hogy ekkora kreatív részt követel belőlünk, ráadásként egy filmzenét csak a filmmel együtt tudsz terjeszteni. Másrészről viszont szükség volt arra a lemezre, mert annak idején nem voltunk tisztában a következő csapásvonallal. Aztán elkészült, lettek belőle koncertszámok, de nem ez lett az igazi következő irány, a második lemezes lépcső.
Meg eleve akartál filmzenét írni.
Igen, szerettem csinálni, jó volt úgy alkalmazott zenét írni, hogy szabadkezet kap az ember. Az is jó volt benne, hogy ezzel a munkával kaptunk egy kis pihenőt egy lépcsőfordulóban. Nem hiszek abban, hogy lépcsőket át lehet ugrani. Például a kilencvenes években az egyik kezdő zenekarommal - amiben egyébként például Andor illetve egy másik formációban Ligeti Gyuri is benne volt - demókat küldözgettünk Pestre, hogy játszhassunk klubokban, mert akkor onnan Kaposvárról úgy tűnt, hogy ez nagy dolog. Persze az is, de a mai ázsiónkkal már új célok tűnnek elérhetetlennek. Szerintem a lényeg, hogy az ember rajta legyen egy úton és lázba hozza az amit két állomás között csinál..
Két éves lesz lassan az előző lemez. Annak ellenére, hogy külföldön most indul be igazán, dolgoztok már új anyagokon?
Vannak új dolgok persze, amik igazán izgatnak, de koncerteken még az előző lemezek számait játszuk. Mostanra értünk el oda, hogy igazán használjuk a repertoárunkat és kísérletezünk a setlistekkel, ami azért izgalmas, mert vannak visszajelzések, amik szerint egymástól egészen különböző Zagar -koncertek alakulnak ki ebből. Most kezdjük megtapasztalni azt, hogy különböző összeállítások hogyan hatnak egy új fülnek, érlelődik a dolog.
Ha most lennél húszéves, szerinted milyen jellegű zenekart indítanál?
Jó kérdés, biztos valami most futó zenekart utánoznék (nevet), talán valami jó kis popzenét csinálnék, mint például az ausztrál Empire of the Sun. Viszont ez meg azért ellentmondásos mert a mai fejemmel meg nem csinálnék semmi áron kommersz popzenét. A Wings of Love sztorija arra nagyon jó volt, hogy kicsit beleszagoltunk a mainstreambe és nemigen nyerte el a tetszésünket. Ez talán azért is van mert Magyarországon sajnos a mainstream rettentően kommerciális, nem igazán a mi ügyünk.
Kívülről nézve nem így tűnik.
Hogy mit látnak belőled és milyen vagy valójában - ez általában ritkán egyezik. Minket továbbra is a kisérletezés és az inveciózus zenekészítés érdekel, az hogy a végeredmény hova jut szerencsére nem szerepel a szempontok között.
