Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Cloud Nothings – Turning On
(Bridgetown)
Egy ideig szinte semmit sem lehetett tudni a clevelandi Cloud Nothingsról. A helyzetet pedig csak tovább nehezítette a zenekar egyetlen, nem túlzottan informatív, hivatalos képe. A myspace-adatlap alapján sokáig egy Dylan nevű fiatalember egyszemélyes hálószobaprojektjére lehetett gyanakodni. A Clud Nothings azonban nemrég, egész konkrétan december 4-én este, eloszlatta a hozzá fűződő kételyeket és véget vetett a rejtélynek. Ekkor esett ugyanis túl első koncertjén Brooklynban. Ráadásul mindjárt olyan előadók társaságában, mint a Woods és a nemrégiben itt a Lángoló Gitárokon már tárgyalt Real Estate. A jeles eseményről készült fényképek azonban már egy négytagú, szemtelenül fiatal együttes fellépéséről tanúskodnak.
A nyolc számot tartalmazó, kevesebb, mint fél órás Turning On nem sokban tér el a többi tiszavirág életű zajzenekar bármelyik, tetszőlegesen kiválasztott, kiadványától. A karcos, lo-fi megszólalástól a szuper dallamokig minden lehetséges eszközt bevet, hogy elkápráztassa a zenebuzi blogszférát. Reprezentatív módon képviselteti mindazokat a jegyeket, melyektől egy magára valamit is adó hipszter elsőszámú kötelességének érzi, hogy azon nyomban hanyatt vágja magát. Újra megidézi a közelmúlt olyan vegyesen megítélt blogkedvenceit, mint például a Wavves, a No Age vagy a Japandroids. Mindezt a Times New Viking felbukkanásától, a Smith Westerns nyári debütálásán keresztül, egészen a napjainkig terjedő időskálán teszi. Mindent felvonultat annak érdekében, hogy megfeleljen a műfaj követelményeinek, de nem ragaszkodik hozzájuk görcsösen. Így nem válik izzadtságszagúvá, sőt ettől lesz igazán felszabadult, jó hangulatú és – valljuk be bátran – olyan amerikai az anyag.
A Cloud Nothings pimasz módon, már-már Quentin Tarantinót megszégyenítő lopástechnikával csen innen-onnan. A lemezt hallgatva egyre csak azon jár az eszünk, hogy vajon hol hallhattuk már korábban ezeket a témákat, pontosabban témaszeleteket. Ám hasztalannak bizonyul minden leleplezésbe vetett energiánk, úgysem tudjuk konkrétan megmondani, honnét is olyan átkozottul ismerősek. Hogy mennyire tudatos ez a magatartás, nem tudni, azt viszont igen, hogy a Cloud Nothings komiszságait képtelenség tetten érni. A gerjesztett gitár és a tompán puffogó dobok monoton zakatolása kiváló inkognitónak bizonyul. Gond nélkül megférnek egymás mellett a lendületes „indie-tangli” szerzemények (Can't Stay Awake, Old Street, Whaddya Wanna Know), a matekos riffek (You Are Opening), a korrekt középtempós számok (Water Turns Back), a fülsértő gitárnyúzás és az önfeledt fütyörészés. A lemez ékének mégis az angolszász hagyományoknak megfelelően szürke és borongós Hey Cool Kid bizonyul. Az egyszerre finoman és zaklatottan hullámzó britpop-gitárfüggönybe burkolózó dal egy valódi hipsztersláger. Az albumot záró Real Thing pedig a Devo szellemét megidézve nyúl vissza a szintipunkhoz. Így amekkora elánnal kezdődött, olyan hirtelenséggel ér véget a korong. Az idén utoljára a Mantles debütálására lehetett ilyen kiadósat sétálni. Abból azonban hiányzott az az ellenállhatatlan geek-báj, amely olyan csábítóvá teszi a Cloud Nothings-t.
A Turning On nem egyediségével, hanem üdítő erejével és lenyűgöző frissességével kápráztat el. Egy tökéletesen érdektelen és senkiházi zenekar átlagon felüli munkája.
