Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Hősök visszafele mozog, az Airbourne zavaróan tolvajkodik, Rihanna kevés sikerrel próbál visszatérni a kívánatos nő imidzshez, az Overkill szar, Jimi Hendrix találkozik a visualizerrel, Avril Lavigne elsőként nézi meg Csodaországot, a Wolfmother meg csak rokkol. Ezen a héten is válogattunk.
Hősök feat. NKS - Flashback
A magyar underground hip hop soha nem a vad munkatempóról volt híres, ezért nem meglepő, hogy a veszprémi illetőségű Hősök még mindig a 2008-as lemezüket promotálják. Az alapötlet egyszerű: üldözési jelenet, fekete fehérben, néhol lassítva, és visszafelé lejátszva, közben néha megjelennek a Hősök tagjai (meg a vendégeskedő NKS), hogy menőn beleszövegeljenek a kamerába, és elmondják az igazságot a kibaszott utcáról. Kedvcsinálónak jó, az a színtér pedig, amiben a Hősök mozog, minden létező támogatást megérdemel.
Airbourne - No Way But The Hard Way
Ausztrálok, és úgy lopják az AC/DC-t, hogy azt még én is szégyellem. Menjünk el mellette, hogy mi értelme van egy olyan zenekart kopizni, ami mér évtizedek óta önmagát kopizza, és nézzük a klipet. Hosszú hajú rokkernépség bemegy az irodaházba, és törnek, zúznak, ahogy az a hosszú hajú rokkernépségtől elvárható. Utalnak rá, hogy ők nem akarnak arctalan irodai robotok lenni, hanem ők lázadnak, mert egyéniségek. Ők, és 15 éves kor körül mindenki.
Rihanna - Rude Boy
A barbadosi énekesnő legutóbbi videójában még egyértelműen a verésén síró nő nézett ránk, ezúttal azonban visszatért kacér Rihanna, akinek lételem az, hogy kihangsúlyozza az altáji adottságait. Az ötlettel mélyen egyetértek, azonban felmerülnek problémák: a Rude Boy egyrészt pont olyan rossz, mint a Rated R-lemez nagy része (autotune megint), másrészt az énekesnő ilyen ordas béna Jamaica-mintás szoknyát visel sok helyen, idétlen hajviselettel kiegészítve, amitől kicsit emlékeztet Bob Marley, és egy '80-as évekbeli fiatal takarítónő szerelemgyerekére.
Overkill - Bring Me The Night
A képvilág pont annyira fantáziadús, mint amennyire a zene. A zenekar kiáll, és négy perc húsz másodperc erejéig kemény. Akiről még mindig nem rohadt le a farmermellény, biztos élvezi.
Jimi Hendrix - Valleys Of Neptune
Erre most mit lehet mondani, Hendrix nyilván faszagyerek volt, az életében megjelent lemezei gyakorlatilag hibátlanok, és a Valleys of the Neptune alapján a hamarosan megjelenő, soha nem hallott dalokat tartalmazó kiadvány is sok kellemes percet fog tartogatni azok számára, akik szerint a pszichedélia nem azzal egyenlő, hogy a Pink Floyd 20 percig játszik egy témát. A hozzá készült filmecske nem nagy megfejtés, de pont olyan hangulata van, ami mindenkinek eszébe jut, ha Jimiről van szó, ezért még az a tény sem zavaró, hogy kicsit túl gyakran jutott eszembe a Winamp Visualizer.
Avril Lavigne - Alice Underground
Az Alice in Wonderland című hamarosan mozikba kerülő filmhez egy rakat komolyan vehető arc adta a nevét, de ettől még egyáltalán nem meglepő, hogy a promóciót a deszkás tiniből a wannabe-vámpír fiatalság kedvencévé avanzsálódott Avril Lavigne viszi a hátán. Ami viszont meglepő, hogy az Alice Underground egy kifejezetten jó szám, sodró lendületű, pozitív értelemben vett giccsparádé. Mivel maga az Alice in Wonderland is látványos lesz, az azt reklámozó klipnek is annak kell lennie, az is lett, Avril odakerül csodaországba, ahol kis félelmetes vendégeskedés után elmenekül. Ebben semmi meglepő nincs, ahogy abban sem, hogy titokban minden fiatal srác Avrilt szeretné bemutatni a szüleinek.
Wolfmother - White Feather
A bemutatkozó óta majdnem teljesen lecserélődött tagságú zenekar az Airbourne-al szemben bemutatja, hogy lehet jól lopni: a Wolfmothert sem lehet azzal csúfolni, hogy kicsit is eredeti lenne, de legalább több kútból szedik ki az aprópénzt. Ennek eredményeképp a White Feather nem egy buta lopás, hanem egy fasza rockdal, amit isten is arra teremtett, hogy valamelyik fesztivál színpadán sörlocsolásra kényszerítse a felkészületlen tömeget. A klipnek a változatosság kedvéért nincs sztorija, van a zenekar, furán mozog a kamera előttük, a megnézése után fél perccel elfelejtettem az egészet.
