2010.12.18. 11:00 – mista

Táncolj galambokkal! - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Eheti, és egyben idei utolsó hagyományos válogatásunk kapásból három új magyar klippel indít. Itt a frusztrált és rosszkedvű Vad Fruttik, a szokásához híven sokat ugráló Bëlga, Harcsa Veronika pedig saját magával találkozik a Bin-Jip videójában. A Fujiya & Miyagi jojózik, a Stone Sour drámázik, Keith Caputo női testben ébred, vagy fordítva. Adele figyelemre méltó új számának jól sikerült klipjében pedig poharak ugrálnak és tányérok törnek. Ezen a héten pár kósza másodpercet leszámítva senki sem meztelenkedik, de kinél vannak itt galambok?

Vad Fruttik - Nem hiszek

Október elsején jelent meg a Vad Fruttik harmadik, Fénystopposok című albuma, és ez már a második dal a lemezről, amihez klip készült, az előző videóhoz hasonlóan szintén Kiss Norbert Ádám rendező, Trost Ádám operatőr, valamint az utómunkáért felelős Csöngető Csaba munkájaként. A klipben egy fiatal srác nekiindul a budapesti éjszakának, egy Vad Fruttik-koncerten köt ki, majd hirtelen felindulásból hazarohan, és jól szétveri az egész lakását. Mindezt a készítők láthatóan igyekeztek zaklatott hangulatú, gyorsan és sokszor vágott, egyedi tónusú képekben bemutatni. Ez nagyjából sikerült is, és bár biztosan nem fogjuk azt érezni, most látunk hasonlót először, azért jól mennek a látottak a rádiókban már egy ideje rendszeresen játszott, szövegének bizonyos részeiben Zorán Apám hitte című dalát ellenpontozó számhoz. Számomra külön pozitívum, hogy a dal talán az általam hallott eddigi legelviselhetőbb Vad Fruttik-szám, bár azért a szöveg itt is csak általában akkor nevezhető jónak, amikor a már említett másik dalt juttatja eszünkbe. A zenekar egyébként pont ma este fellép a Gödörben.

 

Bin-Jip - Enter

Novemberben írtunk a Bin-Jip debütáló lemezéről csupa jót, most pedig itt a négytagú formáció első hivatalos klipje is az album címadó dalához. A fekete-fehér videóban Harcsa Veronika mindenféle furcsa, sokszor teljesen szürreális helyen, szobán, termen sétál keresztül egy kútból eredő kötelet húzva maga után, a háttérben pedig a zenekar többi tagja is fel-feltűnik. A klip közepére Vera eljut oda, ahonnan indult, és találkozik önmagával, de hogy ezek után mi történik, azt már nem áruljuk el. Részletgazdag videó, amit az ilyesmi szerelmesei biztosan szívesen néznek majd meg többször is, akik azonban a videoklipekben is a bővebb történeteket kedvelik, nem biztos, hogy nem fogják elunni magukat a végére. Ennek ellenére a zenekart és első lemezét melegen ajánljuk az olvasók figyelmébe! A klipet Pater Sparrow rendezte, az operatőr Tóth Widamon Máté volt.

 

Bëlga - Zenevírus

Az együttes idén tavasszal egymás után 4 albumot jelentetett meg, a Zenevírus a harmadik lemez kezdő száma, és nagyon emlékeztet például a Zigilemezen hallható Készülj fel a hangulatra! című korábbi diszkóviccre. A Zenevírushoz készült klip végtelenül egyszerű: Bauxit, Tokyo és Mégötlövés egy nehezen meghatározható helyen ugrál és mindenféle hülye koreográfiát ad elő. Szódát spriccelnek, színes labdákkal dobálóznak, a videó végére pedig még fehér galambok is előkerülnek. Titusz csak ritkán bukkan fel, akkor is csak néhány másodpercre, a többiektől külön, egy szintivel a kezében. Mindezt Nyitrai Márton rendezésében követték el.

 

Fujiya & Miyagi - YoYo

Ez a zenekar, mint nem is olyan rég szintén egy klipmegosztásban írtuk, nevével ellentétben egyáltalán nem japán, hanem brit, jövő év elején jelenik meg negyedik, Ventriloquizzing című lemezük, a YoYo pedig erről már a második dal, amihez videó készült. A klipben különböző mutatványosokat láthatunk fellépni egy színpadon, közülük viszont az elsőként bemutatkozó jojós fickó nehezen viseli, hogy a többiek elvonják róla a figyelmet, ezért galád módon mindegyiknek tönkreteszi a produkcióját, természetesen a jojó segítségével. Az ilyen önző és gonosz emberek persze soha nem kerülhetik el a vesztüket, úgyhogy hiába minden trükk, végül jojós is a pórul jár. Ezt a mókás klipet ezúttal az Ewan & Casey rendezőpáros készítette a zenekarnak.

 

Stone Sour - Hesitate

A zenekar szeptemberben megjelent Audio Secrecy című harmadik lemezéről a Digital (Did You Tell) című dalhoz forgatott videóját már megmutattuk novemberben, most megjelent a Hesitate klipje is, szintén Paul R. Brown rendezésében. A kisfilm egy lángokba borult ház képeivel indít: a kimerevített, pillanatképszerű környezetben, bent az égő házban csak az énekes és a zenekar mozognak. A klip innen indulva egy párkapcsolat megromlásának stádiumait mutatja be hasonló pillanatképekben, majd hamar világossá válik, hogy amit először láttunk, az már végkifejlet, a dráma csúcspontja. Mindezek ellenére a klip, pont a pillanatképek miatt, nem nevezhető túl mozgalmasnak, ráadásul a dal tempójához egyébként kétség kívül passzoló lassú kameramozgás egy idő után kifejezetten unalmassá teszi, márpedig majdnem 5 percig tart. Ismét egy olyan klip a zenekartól és a rendezőtől, amit rajongókon kívül valószínűleg senki sem akar majd egynél többször megnézni.

 

Keith Caputo - Got Monsters

A New Yorki-i metálbanda, a Life of Agony énekese az elmúlt tíz évben zenekara mellett több mint fél tucat szóló albumot is kiadott, ez a dal a 2008-as A Fondness For Hometown Scars című lemezen hallható, klipet azonban csak most készített hozzá Niko Bikialo rendező és Gregory de Maria operatőr. A meglehetősen melankolikus hangulatú, visszafogott dalhoz forgatott több mint tíz perces rövidfilm főszereplője egy fiatal nő, aki reggel felébredve Keith Caputót látja szembenézni a tükörben. Innentől kezdve kissé furcsa események veszik kezdetüket, és bár úgy tűnik, nem túl bonyolult értelmezni a látottakat, a készítők a klip néhány apró részletével jó érzékkel bizonytalanítják el időről-időre a nézőt. Mindez pedig éppen elegendő ahhoz, hogy ne unatkozzunk a tizenegy perc alatt, ami mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. A rendezőnek és az operatőrnek ez az első hivatalos munkája Broken Pictures nevű független produkciós cégük égisze alatt, várjuk a folytatást.

 

Adele - Rolling In The Deep

A jövőre új albummal jelentkező fiatal énekesnő új klipje eheti válogatásunk talán legerősebb darabja. A Sam Brown rendező által készített videóban Adele egy lepukkant házban egy széken ülve énekel egyre nagyobb átéléssel, miközben a ház egyes termeiben furcsa dolgok történnek: valaki megállás nélkül fehér tányérokat dobál egy táblához, egy furcsa alak egy szürke fóliával beburkolt, porral teli szobában táncol, a lépcsőházban villódzó fény alatt egy dobos püföli a bőröket. De van itt például egy szoba tele vizespohárral, egy másikban pedig egy város papírmakettje lobban lángra. Mindez már eleve eléggé hatásos, de ezzel a kifejezetten jó, dinamikus dallal együtt pedig egyenesen nagyszerű.


klip vad fruttik bëlga adele stone sour klipmegosztás keith caputo bin jip fujiya & miyagi



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása