2010.08.27. 23:31 – lánggitár

Vasárnap várják a Katy Perry-klipforgatásra jelentkezőket

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint azt a T-Home és a T-Mobile korábban bejelentette, a két márka Paletta kampányának keretében 29 kiválasztott magyarországi rajongó is részt vehet az egyik legismertebb fiatal amerikai popsztár szeptember végi videoklip-forgatásán. A nemzetközi produkcióban megvalósuló esemény nyilvános szereplőválogatása 2010. augusztus 29-én, vasárnap lesz a Casa de la Musica (1088 Budapest, Vas utca 16.) helyszínen 10.00 – 20.00 óra között. A meghallgatás részt vevőknek önmagukról, a bennük rejlő tehetségről, leginkább érdekes, értékes képességeikről kell tanúbizonyságot tenniük. A válogatásra mindenkinek magával kell hoznia a bemutatkozásodhoz szükséges kellékeket (hangszer, ruha, zene stb.). Jelentkezni augusztus 28-án (szombat) 12.00 óráig a katyklipje@katyklipje.hu címen lehet, telefonszám és e-mail cím megadásával.


pop promo katí perry



2010.08.27. 19:54 – lánggitár

Majdnem Híres-játék - SZIN-napló (első rész)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Lángoló Gitárok, és a Jägermeister közös játéka keretei között három fesztiválon tapasztalhatják meg a szerencsések, hogy mit is csinálnak a sajtósok azokban az órákban, mikor nem nagyképűen bambulnak a VIP-ban. A játék zárásaként Farkas Péter kóstolt bele a SZINen, milyen is az ingyenélés. Íme élményösszegzésének első része!


játék élménybeszámoló



2010.08.27. 11:13 – lánggitár

Lehet még LCD Soundsystem

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

James Murphy, az LCD Soundsystem mindenese egészen eddig azt állította, hogy az idei Is This Happening volt az utolsó LCD Soundsystem-lemez, de nemrég beismerte, hogy nem fognak leállni. "Fogunk még zenélni, de közösen játszani nagyon hősies feladat, ugyanis mindenki a világ másik pontján lakik, saját élettel. Nem fejezzük be az LCD Soundsystemet, összejövünk, és írunk zenét." - mondta Murphy, aki azt is elárulta, hogy 12 inches lemezeket biztosan kiadnak, de egy album sincs kizárva, "csupán leszáll a professzionális albumkészítő-vonatról."




2010.08.27. 09:30 – lánggitár

Eddig kiadatlan Pantera-dal debütál kedden

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Augusztus 31-én, magyar idő szerint reggel hatkor egy eddig még nem hallott Pantera-dal debütál majd a zenekar facebook oldalán. A szerzemény a zenekar Cowboys from Hell című lemezének 20 éves jubileumát hivatott megünnepelni, amit most kiadnak luxus kiszerelésben is, azaz három lemezes változatban, amihez még egy csomó kacat is jár, de csak akkor, ha a Texas-alakú dobozt vesszük meg.


metál hír pantera



2010.08.26. 07:37 – lánggitár

Már lehet jelentkezni szereplőnek Katy Perry új klipjébe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A T-Home és a T-Mobile ma induló kampányában 29 kiválasztott magyarországi rajongó is részt vehet az egyik legismertebb fiatal amerikai popsztár szeptember végi videoklip-forgatásán a Firework című dalához. A nemzetközi produkcióban megvalósuló felvételre kétféleképpen lehet jelentkezni. A pályázók elmehetnek a www.katyklipje.hu oldalon meghirdetett nyilvános szereplőválogatásra, ahol videofelvételt készítenek róluk, vagy saját videót tölthetnek fel a www.katyklipje.hu oldalra.


pop hír promo katy perry



2010.08.25. 12:46 – lánggitár

Baba fülessel, hangyák, robotok - Room Of The Mad Robots-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elkészült a Room Of The Mad Robots első klipje a Toxic Spiral Time című dalhoz. A szám a doomos metálzenekar tavaly decemberben megjelent Mechanical Sound Empire című lemezének zárótétele, több mint öt perc hosszú, tehát nem az a tipikus klipszám. A videót Csáki László rendezte, akinek segítségére Maly Róbert operatőr és Szép Judit fényes voltak. Itt lehet megnézni:


rock metál klip room of the mad robots



2010.08.25. 09:57 – SCs

Gyermekkorom lexebb dalai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Accept – Blood Of The Nations
(Nuclear Blast)

1986-ot írunk. A kisszobámban ülök, a falon ronda, virágos tapéta, a padlószőnyeg sötétkék, valamelyik sarokban ott van rajta az a folt, ahová Fricike nyulunk odavizelt egyszer, és már soha többé nem lehet eltüntetni. Tesla lemezjátszómra pár perce tettem fel az Accept Russian Roulette-jét, amelyet egy órával ezelőtt vettem a körúti Solarisban. Piszok drága volt, 500 forint, de német nyomású! Úgy örültem neki, ahogy csak egy fiatal metálos srác örülhet egy új Accept-lemeznek a Metal Heart után, amelynek fekete barázdáit gyakorlatilag lukasra szántotta a lemezjátszótű, annyit hallgatta.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,7/5)

lemezkritika metál accept



2010.08.25. 08:40 – gihi

Kiszámíthatatlan kórrajzú betegség - the (hated) tomorrow-premierek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

KOLOR címmel megjelent a the [hated] tomorrow új Ep-je, amit most a Lángoló Gitárokról le lehet tölteni (a lentebb található lejátszóban minden egyes dalnál a lefelé nyilra kell kattintani). Bónuszként tartunk egy klippremiert is a Zöldre, valamint itt egy interjú is hozzá a videóval kapcsolatban.

Milyen ötletből született a történet?
Az alapvető kiindulási pont az volt, hogy nem forgatunk image klipet ismét vagy legalábbis nem örültünk volna annak annyira, ha túlságosan is a zenekar van a középpontban. Egy barátommal, Emillel a - Pop&Roll zenekar énekesével – pár hónappal ezelőtt egy brainstorming alkalmával találtuk ki az alapvető sztorit, amit aztán a zenekar tagjaival, illetve a rendezővel finomítottunk, majd építettünk fel. 


interjú pop rock exkluzív klip the hated tomorrow



2010.08.24. 10:14 – Juhász Edina

Sokkal szexibbek vagyunk így a színpadon - Placebo-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptember 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában a Placebo, ahol a tavalyi szigetes koncerthez hasonlóan a legutóbbi Battle For The Sun lemezüket mutatják be ismét. Stefan Olsdal basszusgitáros persze jóval hosszabb koncertet, és jóval több új dalt ígért nekünk.

Európában most arénaturnén vagytok, mit lehet várni, hatalmas látványos show-t vagy szimpla rock & rollt?
Az biztos, hogy operát vagy western táncot nem fogtok látni tőlünk. Másodjára fogunk nálatok járni a Battle For The Sun lemezzel, és nagyon sok új dalt játszunk majd róla, de rengeted régi dalt is. Mindemellett a koncert is hosszabb lesz, mint a fesztiválfellépés. A kisegítő zenészeink újak, bár már az előző fellépésünkkor is ők voltak itt, szerintem sokkal szexisebbek vagyunk így a színpadon. Magyarország lesz az egyik utolsó állomása a turnéknak, szóval fáradtak is leszünk, amiért előre is bocsánat mindenkitől, de azért a koncerten ez nem fog érződni.


interjú rock placebo



süti beállítások módosítása