Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ezer erdő címmel hamarosan megjelenik a Magashegyi Underground első nagylemeze. A zenekar négy évvel ezelőtt indult Bocskor Bíborka énekesnő vezetésével, de eddig még nem adtak ki teljes albumot. "Ez egy régi tartozásunk a rajongóink felé." - mondta Fodor Máriusz zeneszerző-billentyűs, aki a lemez elnevezésével kapcsolatban elmondta, hogy már a zenekar megalakulásakor elhatározta, hogy az első albumnak ez lesz majd a címe. "Ahogy az erdő változatos növényvilága, az új lemez is egy harmonikusan eklektikus egységet alkot, néhol elektronikus elemekkel, máshol egzotikus népi hangszerekkel cizellálva." - mondta az együttes. A dalok szövegéért Tariska Szabolcs a felelős, aki az utóbbi időben a színpadon is aktív szereplőjévé vált a zenekarnak, így az október 29-ei A38 Hajós fellépésen is ott lesz majd (ahogy a koncert DVD-vel bónuszolt albumot is lehet majd már itt kapni). Az Ezer erdőt most egy hétig meg lehet hallgatni a Lángoló Gitárokon. Alább a lejátszó, kezelés értelemszerűen:
A U2 menedzsere, Paul McGuinness elárulta, hogy az ír zenekar hamarabb adja ki új lemezét, mint azt bárki gondolná. McGuinness szerint nagy esély van rá, hogy Bonóék még a májusban kezdődő amerikai turné előtt kiadják a tavalyi No Line On the Horizon lemezük utódját, aminek talán Songs Of Ascent lesz a címe. Hivatalos dátum természetesen még nincsen, de mindenképp 2011 elejére gondolja az albumot. Még szintén nem biztos, de több mint valószínű, hogy a U2 lesz a 2011-es Glastonbury egyik headlinere is, bepótolván ezzel a legutóbb elmaradt fellépésüket.
Bruce Dickinsonról, az Iron Maiden énekeséről köztudott, hogy rendelkezik pilótaengedéllyel, sőt, aktívan gyakorolja is ezt a hivatást. Az egyik Iron Maiden-turné egyik promofogása is konkrétan az volt, hogy ő reptette körbe a Föld körül a zenekart. Most viszont liverpooli futballcsapatot szállítja a város John Lennon repteréről Nápolyba, ahol a Liverpool Európa-liga meccset játszik október 21-én. Eredetileg nem ezt az utat tervezték, hanem Izlandra vitte volna a csapatot, de az olasz út sokkal izgalmasabbnak tűnt a számára. Az amúgy is focidrukker Dickinson a BBC Newsnak elmondta, hogy az akciója talán szerencsét hoz a Liverpoolnak, ezért vágott bele.
Jerry Lee Lewis személyében a vérbeli rock and roll egy valódi legendája érkezik október 31-én a Papp László Budapest Sportarénába, hogy bepótolja a nyáron betegség miatt elmaradt show-ját. Az 1954 óta aktív zongorista gyakorlatilag mindent végig élt, ami csak izgalmas történt a 20. században. Tizennégy éves kora óta jelenségként kezelendő, hősként tisztelte az egész szakma már az ’50-es években is, Elvistől Roy Orbisonig. Nevéhez mind slágerek, mind botrányok egyaránt fűződtek. Előbbi kategóriából olyanok, mint a Whole Lotta Shakin' Goin' On vagy a Great Balls of Fire, míg utóbbi témakörben említendő a mindenfelé fegyverrel hadonászás, 13 éves unokahúgának feleségül vétele, vagy a kijelentés, hogy ő bizony Elvist jött megölni.
A Magnetic Man megöli a saját stílusát, és tovább rombolja a legendát a híresen jó brit zenei ízlésről. Carl Barat és Pete Doherty Libertines utáni karrierje között tovább erősödik a párhuzam. A Punnany Massif intelligens módon szórakoztat, az ország egyik elsőszámú producerével. A Qualitons ezúttal Kovács Kati nélkül éleszt fel hagyományokat, amik egyébként már nagyon hiányoztak, Mortiis pedig összehozta újkori énjének legjobb lemezét, amit ráadásul ingyen megosztott velünk. Heti okoskodásaink a klikk után!
Három zenekar poszt-punk és poszt-rock hagyományokkal: a brooklyni Obits punk-rockabillyje előtt meghallgathatjuk az Auxes dühös gitárzenéjét és a magyar The Trousers garázsrockját. Mindezt október 20-án, az A38 Hajón.
Már félig kész az új Red Hot Chili Peppers-lemez, mondta Chad Smith dobos a Music Radarnak. Ez náluk azt jelenti, hogy legalább húsz dalt már megírtak, de még felvesznek párat, majd ezután döntik el, hogy melyik kerül az albumra, melyik megy a kukába (vagy későbbi felhasználásra). Smith elmondta, hogy mindig is ezt a munkamódszert követték, úgyhogy nem változtattak a bevált dolgokon. Azt viszont leszögezte, hogy ez nem jelenti most azt, hogy duplalemezt hoznának ki, mint legutóbb 2006-ban a Stadium Arcadiummal. A Red Hot Chili Peppersnek ez lesz az első stúdiólemeze a koncerteken már többször kisegítő Josh Klinghofferrel (a lenti koncertvideón is zenél), aki azután szállt be hozzájuk, miután John Frusciante megunta a zenekarral járó nagy felhajtást, és már csak magának akar zenélgetni.
Pár napja még épp az egyik szokásos drogbirtoklási ügye volt terítéken, most viszont a Libertinesszel nyáron pár koncert erejéig összeállt Pete Doherty egészen új projektbe vágott bele, ugyanis ékszereket tervezett. A brit ékszerész Hannah Martinnal közösen kitalált 15 ékszer állítólad Doherty személyiségét, és stílusát mutatják be, többek közt nyaklánc, karkötő, óralánc, és gyűrű képében. A zenészt láthatjuk termékeiben pózolni a
"Talán közreműködöm majd Lady Gaga vagy a Scissor Sisters egy-egy kislemezén, de nem készítek többet popalbumot." - nyilatkozta Elton John a USA Todaynak. A popzene egyik legnagyobb alakja saját bevallása szerint túl öreg már a mainstream slágerlistákhoz, ő már csak bluest akar játszani. John most készítette el The Union című új lemezét, ami közös munka Leon Russell legendás zongoristával, és a munkálatok alatt döbbent rá, hogy mennyivel jobban tetszik neki ez a hangulat, és hogy ő valójában ezt akarja csinálni a jövőben. A lemez amúgy ma jelenik meg és olyan vendégek szerepelnek rajta, mint Brian Wilson, Neil Young vagy Bono.