2012.02.13. 14:30 – Lángoló Gitárok

Komoly hasznot húzhatnak a kiadók Whitney Houston halálából

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Máris megemelkedtek a Whitney Houston-lemezek árai – írja a Digital Spy. A lap szerint az iTunes vásárlói arra lettek figyelmesek, hogy az énekesnő szombati halálának híre után néhány órával már jelentősen többet kellett fizetni albumaiért, mint előtte. Houston 2007-es Ultimate Collection című válogatása például több mint a duplájára, 3 fontról 7.99 fontra drágult a halálhír megjelenése utáni fél órában. A felhasználók továbbá arról is beszámoltak, hogy az áremelés előtt egy ideig a korábban meghirdetett áron már nem tudták letölteni az énekesnő lemezeit.

Az áremelés rögtön komoly ellenérzéseket váltott ki a rajongókból, sokan azzal gyanúsítják az Apple-t, hogy így próbálja meg kihasználni Whitney Houston tragikus halálát.

"Ha azt mondom, dühös vagyok, az enyhe kifejezés. Úgy érzem, ennek az oka az, hogy az iTunes így próbál hasznot húzni az énekesnő halálából. Úgy viselkedik a cég, mint valami parazita" – idézi a lap az egyik felháborodott vásárolót, aki állítólag 2 órán keresztül nem tudta az énekesnő halála után letölteni az említett albumot az eredeti áron.

Mindezek mellett mások is felháborodtak az áremelés láttán, többen egyenesen gusztustalannak, gyomorforgatónak nevezték az eljárást.

Mindezzel kapcsolatban a Twica blog arról ír, hogy az Apple nem, csak a kiadók szólhatnak bele az iTunes-on megjelenő albumok árképzésébe. A cégóriás csak a platformot biztosítja és a saját jutalékát teszi rá a termékekre, de az egyes albumok árait nem ők szabják meg. Ebből kiindulva valószínűsíthető, hogy inkább a lemezkiadók állnak az áremelések hátterében.

Mint ismeretes, a pár héttel ezelőtt elhunyt Etta James lemezeladásai több száz százalékkal emelkedtek a halála utáni napokban, és most Whitney Houston halála kapcsán is azt jósolja az Official Charts Company, hogy az áremelkedés ellenére az elkövetkező hetekben az énekesnő fogja uralni az összes komolyabb lemezeladási listát mind a kislemezek, mint az albumok terén.


itunes pop lista zeneipar whitney houston hír rnb lemezipar



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása