2019.06.01. 05:45 – dankógábor

Megszűnik az iTunes

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

itunes.jpg

A következő héten jelentheti be az Apple, hogy 18 év működés után megszűnik az iTunes, az Apple digitális boltja és szórakoztató központja PC-re és Mac-re. A lomhasága miatt sokat szidott szoftvert három különálló program váltja, amik külön kezelik a zenét, filmeket és a podcasteket. A cég mobileszközein már így vannak az alkalmazások, az újdonság igazán a desktop verziókat érinti. Remélhetőleg az egy nagy lomha szoftver helyett most nem három nagy lomha szoftver lesz. Az Apple amúgy természetesen megoldja, hogy a itunes-os vásárlások megmaradjanak az új felosztásban is.


itunes



2014.09.09. 23:02 – dankógábor

Itt az új U2-album. Ingyen.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

u22014.jpg

Délután már pedzegettük, hogy valami lesz az Apple iphone-os bemutatóján, ami akár az is lehet, hogy váratlanul megjelenik a régóta ígérgetett új lemez. Hát az lett, hogy váratlanul megjelent a régóta ígérgetett új lemez. Ráadásul ingyen, de természetesen az iTuneshoz kötve. A Songs For Innocence innen tölthető le október 13-ig ingyenesen.


itunes pop rock hír u2



2013.12.13. 08:47 – lánggitár

Derült égből Beyonce

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Screen Shot 2013-12-13 at 8.46.21.png

Tegnap éjfélkor, mindenféle előzetes sajtókampány és felhajtás nélkül, a szokásos puccos, rongyrázós lemezbemutató-bulit hanyagolva megjelent Beyonce Knowles ötödik, frappánsan csak Beyonce címmel ellátott szólóalbuma. A kiadásra nem CD-n került sor természetesen, hanem almaalakú biteken: Beyonce Beyoncéját az iTunes jelentette meg exkluzíve, azaz addig csak náluk lesz elérhető, míg valaki le nem szedi, és rá nem szabadítja a torrentvilágra. Gyors update: a Piratebayről már tölthető is, egyelőre nagy érdeklődés nem mutatkozik iránta.


itunes album beyonce



2012.11.19. 11:41 – Lángoló Gitárok

Az AC/DC is beadta a derekát az iTunesnak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

acdcafl.jpgNagyon sokáig úgy tűnt az AC/DC lesz az utolsó nagy rockzenekar, amely végül nem adja el a zenéit az Apple-nek, mivel szerintük a dalonkénti letöltések rendszere nem egyezik az ő művészi hitvallásukkal. Hosszú idő után azonban új koncertalbum jelent meg (Live At River Plate címmel) az ausztrál zenekartól, és közben szép csöndben felkerült az iTunesra a teljes életművük, amit összesen 109 euróért lehet megvásárolni egy csomagban. Korábban Angus Young és Brian Johnson is ellenezte az együttes dalainak számonkénti értékesítését, mondván az egész csak a pénzről szól, és egyébként is ők az albumformátumban hisznek továbbra is. Az AC/DC jövőre ünnepli alapításának 40. évfordulóját.


itunes rock hír acdc



2012.07.05. 16:25 – Lángoló Gitárok

A Microsoft is beszáll a zeneiparba

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

xboxmusic.jpgA Microsoft jó ideje próbál betörni a zenepiacra, de a Zune abszolút sikertelensége óta nem igazán sikerült nekik semmi épkézláb tervvel előállni. Most viszont úgy tűnik,, hogy a számítástechnikai cég egyik legsikeresebb gyártmánya, az Xbox játékkonzol lesz erre a megoldás, vagy legalábbis ők úgy gondolják. A Spotify stream-technológiáját és az Apple online zeneboltját kívánják ötvözni és már fel is vették a kapcsolatot a négy legnagyobb kiadóval, a Universallal, az EMI-jal, a Sonyval illetve a Warnerrel. Az új rendszer szerint a Spotifyhoz hasonlóan havi vagy éves díjért cserébe lehetne sugároznia minden felhasználónak a zenéit és az iTunesnál megismert módszerrel lehetne pénzért letölteni zenéket vagy albumokat.


microsoft apple itunes zeneipar xbox hír spotify xbox music



2012.02.13. 14:30 – Lángoló Gitárok

Komoly hasznot húzhatnak a kiadók Whitney Houston halálából

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Máris megemelkedtek a Whitney Houston-lemezek árai – írja a Digital Spy. A lap szerint az iTunes vásárlói arra lettek figyelmesek, hogy az énekesnő szombati halálának híre után néhány órával már jelentősen többet kellett fizetni albumaiért, mint előtte. Houston 2007-es Ultimate Collection című válogatása például több mint a duplájára, 3 fontról 7.99 fontra drágult a halálhír megjelenése utáni fél órában. A felhasználók továbbá arról is beszámoltak, hogy az áremelés előtt egy ideig a korábban meghirdetett áron már nem tudták letölteni az énekesnő lemezeit.


itunes pop lista zeneipar whitney houston hír rnb lemezipar



2011.11.04. 12:30 – sixx

Coldplay-rekord az iTunes-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iTunes-rekordot állított fel a Coldplay Mylo Xyloto című albuma. Azon már nem is lehet csodálkozni, hogy ez az anyag is a slágerlisták első helyén nyitott (mint az előző kettő is), de az már komoly eredmény, hogy az Apple közlése szerint egy hét alatt 500 000 példányban töltötték le világszerte. A Nielsen SoundScan méréséből az derül ki, hogy csak az USA-ban 447 000 példányban kelt el az album, de a Nielsen nemcsak a digitális letöltéseket, hanem a fizikai hanghordozók eladásait is (CD) számon tartja.


itunes rekord coldplay



2011.08.17. 09:44 – [MTI]

Kanye West és Jay-Z az iTunes rekorderei Amerikában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Rekordot döntött az iTunes internetes zeneáruházban Kanye West és Jay-Z közös albuma, a Watch The Throne, amelyet a megjelenés utáni első héten 290 ezerszer töltöttek le. A két amerikai rapper a Coldplay csúcsát adta át a múltnak, a brit együttes 2008-as Viva La Vida Or Death and All His Friends című lemeze 282 ezer letöltéssel tartotta a rekordot eddig - jelentette a Billboard zenei magazin.


itunes letöltés hír rekord



2010.11.22. 10:11 – _fá_

Megvan a legnépszerűbb Beatles-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint arról már értesültünk múlt héten, vége a hosszú ideje tartó pereskedésnek, és mostantól megvásárolható a Beatles-diszkográfia is iTuneson. Természetesen lavinaszerűen indultak a letöltések, ezért hamar kiderülhetett, hogy jelenleg a legnépszerűbb daluk a mindenki által kívülről ismert Hey Jude, ami egyben Nagy Britannia kedvenc dala is jelenleg, biztosan vezetve a Let It Be előtt. Ezzel kapcsolatos hír, hogy az angol X-Faktor aktuális szériájának versenyzői ezúttal Beatles-dalokkal mérkőznek meg egymással este. Bár nem Geszti Péter szerzeményei, de azért biztos jók lesznek.


itunes pop hír beatles x faktor



süti beállítások módosítása