2012.04.06. 17:00 – Lángoló Gitárok

Only The Horses – Itt a Scissor Sisters legújabb dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március közepén már írtunk róla, hogy május 28-án érkezik az új, negyedik Scissor Sisters nagylemez, amint többek között Calvin Harris, Pharrell Williams, Diplo, a BoysNoize-ból ismert Alex Rihda, valamint a nagyszerű Azealia Banks is közreműködik. Már akkor is említettük, hogy a Magic Hour című új album megjelenését a tervek szerint egy héttel előzi majd meg a Calvin Harris közreműködésével készült Only The Horses című kislemezes dal, azóta viszont az egy hétből, úgy tűnik, kettő lett, így május 13-án adják ki hivatalosan. Valójában azonban nem kell rá ennyit várni, az együttes ugyanis egy hivatalos lyric videó kíséretében nemrég feltöltötte dalt YouTube-ra, úgyhogy a kattintás után máris bárki meghallgathatja. Calvin Harris mellett egyébként Alex Rihda volt a szám másik producere, aki már az előző megjelent számban, az Azealia Banksszel kézült Shady Love-ban is közreműködött. Fent a kislemez tervezett borítója látható.


pop hír scissor sisters elektronikus calvin harris alex rihda



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása