2012.09.28. 16:22 – Lángoló Gitárok

sevenpeopleleft. - Megjelent a pozvakowski új lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozva_seven.jpgSevenpeopleleft. címmel megjelent a győri pozvakowski negyedik nagylemeze. Az albumon hét szám hallható, közel egyórás terjedelemben, ezzel pedig minden eddigi pozvakowski-kiadványnál hosszabb lett. A sevenpeopleleft.-en ismét a zajos, disszonáns témák és a komplexebb dalstruktúrák kerültek előtérbe, amit a csapat elmondása szerint talán csak a track8 című szerzemény szakít meg két és fél perc erejéig. Ennek a számnak amúgy az érdekessége, hogy ugyan a zenekar szerezte, de nem ők játsszák, hanem Grencsó István triója, gitár-nagybőgő-dob felállásban.

Az anyagot egy katonai objektum közel hetven méteres folyosóján rögzítette a csapat pozvakowski, a felvételt és a keverést pedig Puha Szabolcs (Qualitons, EZ Basic, Carbonfools, Color Star) végezte, viszont egy szerencsétlen baleset miatt a masterelés már a Győr melletti Harmónia Stúdió zenekápolnájában készült Kapui Szabolcs (Grencsó Kollektíva, Szabados György, Mezei Szilárd) vezényletével. Az albumot itt a Lángoló Gitárokon is meg lehet hallgatni, illetve a zenekar honlapjára kattintva akár a pozvakowski teljes munkásságával is képe lehet kerülni.

pozvapromo1.jpg


rock hír noise instrumental pozvakowski



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása