2012.06.20. 19:00 – Lángoló Gitárok

70 éves Brian Wilson

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Brian_Wilson.jpgAz utóbbi évek egyik legnagyobb visszatérése kétségtelenül a Beach Boys nevéhez kötődik. Tavaly megjelent az évtizedekig ki nem adott SMiLE album, amelynek 1967-ben kellett volna kijönnie eredetileg, de még 2011-ben is nagy tetszést váltott ki. Aztán fél évvel később összeálltak a Beach Boys még élő tagjai, hogy egy teljesen új lemezt készítsenek, aminek a That's Why God Made The Radio címet adták. A csapat zenei agytrösztje (már amikor az együttesben volt), Brian Wilson ma ünnepli 70. születésnapját, ami azért is elismerésre méltó, mert Wilsonnak köztudottan komoly problémái voltak a különböző gyógyszerekkel, amin az elhatalmasodó mentális problémái sem segített túl sokat (vagy épp fordítva). Nem is írnánk ennél többet róla, beszéljenek helyettünk a fentebb linkelt posztok, amik vele és a Beach Boysszal kapcsolatban az utóbbi időszakban születtek, a hajtás után pedig készítettünk egy kis videóösszeállítást a csapat leghíresebb, sokak szerint a poptörténelem legfontosabb albumaként számon tartott lemezének, a Pet Sounds készítésének hátteréről, természetesen zenével színesítve.


pop rock brian wilson hír beach boys



2012.06.20. 17:59 – Lángoló Gitárok

Százezernyi költő szigete - Nosztalgiázás a 20. Sziget alkalmából (+ játék)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már említettük itt a Lángoló Gitárokon, hogy a huszadik Sziget alkalmából a fesztivál nosztalgiázós blogot indít a mienkasziget.hu címen, ahová bárki feltöltheti az elmúlt 19 év alatt felgyülemlett emlékeit. Nem új dolog ez, 10 évvel ezelőtt már jelent meg egy ilyesmi Nagy Sziget könyv – tíz év hév címmel Jávorszky Béla Szilárd szerkesztésében, sőt, most egy újabb is a piacra került Húsz év HÉV címmel, ami értelemszerűen az összes eddigi Szigetről szól, nem csak az utóbbi 10 évről. Mi most még azonban az előző könyvből idézzük fel Grandpierre Atilla VHK-vezér írását a hajtás után, ahol még játékot is talál a kedves olvasó két darab páros Sziget-napijegyért.


fesztivál sziget mienkiasziget



2012.06.20. 16:51 – Hirdetés

Kezdődik a Fishing On Orfű - Nyerj páros bérletet!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

foo.jpgCsütörtökön kezdődik a Fishing On Orfű fesztivál, amit idén még egy plusz ingyenes nappal meghosszabbítottak a szervezők. A számos magyar mellett több külföldi előadó is fellép majd, köztük a dubstepet rockkönötsbe öltöztető Modestep, a bájosan electropopos Chew Lips, de lesz indie rap Astronautalisszal és Bleubirddel, hamisítatlan kelet-európai blues Ripoff Raskolnikov tálalásában, poszt-rockos agyeldobás a Maybeshewillel, na meg a szlovák zenei export elsőszámú terméke a Longital. Persze lesznek magyar érdekességek is, mint a legendás Európa Kiadó, de akár sör- illetve fröccstúrára is mehetnek majd a fesztiválozók, amikor épp nem koncertek vannak..


játék hír fishing on orfű



2012.06.20. 15:26 – Lángoló Gitárok

Thats Why God Made The Radio - Új Beach Boys-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pearl-jam-backspacer-music-lead-story_2.jpgTöbb évtized után állt össze újra az eredeti - és még élő - tagokkal a Beach Boys majd készített új stúdióalbumot. A Thats Why God Made The Radioról errefelé olvasható lemezkritika, most pedig már egy rendes videó is készült a címadó dalhoz. A klipet az a Focus Creepers páros rendezte, akik többek között a legutóbbi Arctic Monkeys-album videóiért is felelősek. A Thats Why God Made The Radioban három évtized szubkultúrájának fiatalsága jelenik meg, egy rakás Grease-statisztára hasonlító ifjú az '50-es évekből, '60-as évekbeli motorosok és a '70-es évek szörföző hippijei. Ők mindannyian végül ugyanabban a buliban kötnek ki végül, ahol meglepetésükre a nagypapa korba lépő Beach Boysnak van éppen zenekari beállása. Videóért klikk a továbbra.


pop rock hír beach boys



2012.06.20. 14:32 – Lángoló Gitárok

Öt éve jó volt a Sziget? - Programfüzetek 2003-2007

20. Sziget

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sziget20a.jpgMi az amit a karszalagunk után először megkaparintunk a Szigeten? Nem, nem az első korsó sör, (bár ezt valószínűleg sokan cáfolnák), hanem a programfüzet. Tegye fel a kezét, aki volt valaha a Szigeten, és nincs otthon neki emlékben legalább egy programfüzet! Így a huszadik Sziget táján pont aktuális visszanézni az elmúlt majd' két évtizedre, ezt pedig legkönnyebben a füzetek lapozgatásával lehet. Ennek segítségével talán több emlék rohan meg minket annál, mint hogy hogyan Shaggyre, hogyan felejtettünk el elmenni Shane MacGowanre, hogyan néztünk fanyalogva az Asian Dub Foundationt, hogyan andalogtunk a Morcheebára, vagy hogy hogyan zúztuk végig a teljes Reign In Blood lemezt a Slayerrel. Egy hónappal ezelőtt itt a Lángoló Gitárokon elindítottunk egy négyrészes sorozatot, amiben az idei, 20. Szigetig hátralévő összes hónap huszadik napján közzéteszünk öt-öt programfüzetet pdf formátumban. A hatalmas sikert aratott első (1993-1997) és második (1998-2002) után itt a 2003-tól 2007-ig tartó rész. Klikk a továbbra nosztalgiázáshoz!


fesztivál sziget



2012.06.20. 13:56 – Lángoló Gitárok

Lopás miatt perli a Pearl Jam volt pénzügyi menedzserüket

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pearl-jam-backspacer-music-lead-story_1.jpgLopás gyanújával áll bíróság elé egy bizonyos Rickey Charles Goodrich, aki évekig volt a Pearl Jam menedzsmentjének pénzügyi felelőse. Azzal vádolják, hogy a szakember 2006 és 2010 között emelt le kisebb-nagyobb összegeket az együttes számlájáról. Goodrichnak 33 rendbeli lopás miatt kell felelnie, ami eléri az összesen 380 ezer dollár értéket, ami a bírósági és ügyvédi költségekkel együtt már 556 ezer. Az ügyészek szerint a férfi a menedzsment vállalati számlájáról levett összegekből fizette feleségével felhalmozott tartozásait illetve személyes dolgokat, mint nyaralást és borokat is ebből fizette ki. A felbérelt nyomozók azt is megállapították, hogy Goodrich azt állította, hogy több ezer dollárt utalt a zenekartagoknak és segítőieknek, de ezeknek a pénzeknek nyoma veszett.


hír pearl jam grunge



2012.06.20. 13:04 – Rácz Mihály

Nem vagyunk egyedül - Szirtes Edina Mókus-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mokus_sajto2.jpgAz elmúlt évek egyik legsokoldalúbb énekes-muzsikusa, vagy bátran mondhatjuk, hogy művésze Szirtes Edina Mókus, akinek gazdag és megejtően színes pályaképe most két nagyszerű és nem könnyen felejthető szólólemezzel gazdagodott. Ezekről, valamint életútjáról és hitvallásáról is faggattuk.


interjú folk pop világzene szirtes edina mókus



2012.06.20. 12:00 – Lángoló Gitárok

Esemény után - A Tejjel indul a pécsi Szoba Sessions

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szoba sessions part one.jpgSzoba Sessions néven egy új videóprojekt indult útjára a mai napon. A gondolat a pécsi művészközösség egyik népszerű műhelyében, a belvárosi Szoba galériában fogant Thomas Kleiberg ötletéből, ezért kézenfekvő volt számukra, hogy a hely üzemeltetőivel, Sándor Ildikóval és Hegyi Majával szövetkezve életre hívják a sorozatot, amiben később bármilyen műfaj képviselői megjelenhetnek, akiknek még csak nem is kell ismerteknek sem lenniük. A dolog egyszerű koncepciót követ: letisztult, akusztikus élő felvételek rögzítése, közönség nélkül, csak a produkcióra koncentrálva. "Bár a filmek idővel majd kimozdulnak a Szoba falai közül, mégis, annak zászlaja alatt, annak szellemiségét és művészi hitvallását követve kirándulunk tovább." - mondják a készítők. Az első klip a posztunk megjelenésével egy időben debütál a Youtube-on. Ez a Tej Esemény után című dalának akusztikus előadása. A Tej első dala is itt jelent meg a Lángoló Gitárokon, úgyhogy sokat nem is mondunk Pálinkás Tamás Isten Háta Mögött-frontember és Sándor Dániel Isten Háta Mögött-gitáros-billentyűs projektjéről, hanem jöjjön inkább a dal, amit a tej világnapján vettek fel június elsején.


premier pop hír tej exkluzív szoba sessions



2012.06.20. 10:39 – Lángoló Gitárok

Itt az első 10 perc a Danko Jones-dokumentumfilmből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A napokban jelent meg Bring On The Mountain címmel az első Danko Jones-dokumentumfilm. A két DVD-n egy 90 perces filmet láthatunk a kanadai zenekarról, 14 élő felvételt, illetve a csapat eddig megjelent összes klipje is helyet kapott a lemezeken. A film első tíz percét meg lehet nézni a hajtás után. A Lángoló Gitárok alkalmi szerzője egyébként fellép a Hegyalja fesztiválon is július 19-én, csütörtökön. 


rock hír danko jones



süti beállítások módosítása