Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
November 27-én lesz két évtizede, hogy megjelent a Rage Against the Machine bemutatkozó lemeze, amit egy különleges újrakiadással ünnepel a zenekar. Az korai élő felvételek mellett most először kerül forgalomba az együttes 1991-es demója is, amiről már három dal, az Auto Logic, a Mindset's A Threat és a Freedom is meghallgatható már. Új hanganyagon azonban még sem dolgozik a zenekar, legalábbis Tom Morello szerint szó sincsen bármiféle közös stúdiózásról. A három korai demófelvétel viszont meghallgatható nálunk a hajtás után.
A Doom and Gloom
Tavaly jelent meg a Superbutt Music For Animals nagylemeze, amihez készült már
Our Places címmel most jelent meg Gereben Zita második albuma. Az új lemez a készítők szándéka szerint egy nagy nyitás a poposabb hangzásvilág felé, bár a dalok stílusjegyei az R'n'B, a blues, a pop, a rock és természetesen a jazz eklektikusságát is hordozzák. A lemezen 13 új, saját dal hallható, amikből bőven lehet majd hallani a ma esti lemezbemutatón is az Akvárium Klubban. Aki pedig fel akarna készülni ré, azoknak most bemutatjuk a teljes lemezt az elejétől a végéig.
Hét év után jelent meg
November 29-én jelenik meg a 30Y új, Szentimentálé című lemeze. Az album dalaihoz Szentimentálom címmel egy film készült, ami filmetűdökből állt össze. "Augusztus végén négy napra leköltöztünk Orfűre, ott vettük fel az etűdöket. Szabad kezet kaptam a zenekartól, én választottam ki a Szentimentálé anyagból azt a 12 dalt, amelyekhez forgattunk." – árulta el Lévai Balázs rendező. – "A filmetűdöket egy laza történeti szál köti össze, így készült ez a kísérleti mű, amit nehéz lenne bármilyen klasszikus műfajba besorolni. Zenés hangulatfilm, amelyben a dalok a főszereplők. Sokat forgattunk éjszaka, mert a vetített képeknek fontos szerepük van a hangulatteremtésben, ettől is válik álomszerűvé az összhatás. Előfordult, hogy egyáltalán nem aludtunk éjjel. Tulajdonképpen mindenre vetítettünk, ami a kezünk ügyébe esett, sátorra, fákra, falra, turnébuszra, de a zenekar tagjaira is." – tette hozzá a mű alkotója, aki a filmes anyagból a Világ lepedője című dal videoklipjét is rendezte. A klip nálunk látható először, a filmet pedig hamarosan bemutatják egy fővárosi moziban.
Neokhrome - Perihelion
Ha már tavaly elmaradt a Queens of the Stone Age-koncert, és a Screaming Trees vagy a Mad Season se nagyon jön már Magyarországra, akkor itt a tökéletes lehetőség, hogy az említett zenekarokban többször is megforduló Mark Lanegan fellépésén lehessen pótolni a grunge, blues és stoner rock hiányt, a november 22-i A38-as koncerten Lanegan a