Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Margaret Thatchert sokan a modern történelem egyik legmegosztóbb politikai személyének tartják, akinek a vad kommunizmusellenessége, a meggyőződéses konzervatív-kapitalista beállítottsága és a bő évtizedes miniszteri tevékenysége nem csak Nagy-Britannia lakosságát osztotta meg, hanem annak zenei életének szereplőit is, sőt, őket csak igazán. A Vaslady 1979-es miniszterelnöki beiktatása pont arra az időszakra esett, amikor a brit punkzene a csúcsán volt, többek között azokkal az őt gyalázó dalokkal, amelyekben sokszor a politikusnő halálát vizionálták, és talán még Ronald Reagannél is nagyobb gyűlölet övezte őt az ottani zenei színtéren belül. Thatcher mai halála kapcsán akár kegyeletsértésnek is tűnhet az alábbi összeállítás, azonban mi sem mehetünk el szó nélkül egy olyan politikus távozása mellett, aki Paul McCartneytól Sinéad O'Connorön át a Pink Floydig, annyi zenészből képes volt kihozni az utca emberét, mint ő. Dunát lehetne rekeszteni azokból a dalokból, amelyekben legalább egy mondat erejéig, mondjuk úgy, elég kemény szavakkal illetik az elhunyt politikusnőt, ezért megpróbáltuk összeszedni a legismertebb Thatcher-ellenes arcokat, akik között ugyanúgy vannak dühös punkok és békés rasztafárik is.
Thatchert azért sem szerették sokan, mert az állami cégek privatizációjával pont azt a munkásosztályt sújtotta legjobban a munkanélküliséggel, amiből a '70-es években elindult a brit punk, és az amerikaiakhoz képest elképesztően nagy politikai hangsúlyt kapott. Ráadásul megszorító intézkedései sok helyen érintették a kultúrát és magát a zenét, ezzel a Vaslady egy nagy kerek céltáblát rajzolt magára minden lázongó zenész számára. Az első komolyabb őt támadó zenei szerzemények érdekes módon nem a punk vonalról jöttek, hanem a skától. A Specials, a Beat, Captain SKA, de még a popreggae-ben utazó UB40 is kikezdte a miniszterelnöknőt, ezek közül viszont kétségtelenül a Specials Ghost Townja a legismertebb, amely erős politikai töltete és komoly társadalomkritikája ellenére három hétig volt a brit slágerlista élén.
A Ghost Town úgy volt hetekig a csúcson, hogy abban az időszakban rendszeresek voltak az utcai zavargások és összecsapások az elégedetlenkedők és a hatóságok között. A dal szövege viszont nem annyira az erőszakra, hanem a közelgő apokalipszisre reflektál, olyan témákat feldolgozva, mint a növekvő munkanélküliség, az iparosodás visszafejlődése és a városok elnéptelenedése. A dalhoz készült klipben a zenekar a kihalt Soutwarkban, London pénzügyi negyedében autókázik.
Persze a punkok sem maradhattak ki, főleg mivel a '80-as évek kezdetével a műfaj önpusztító amerikai rock and rollját felváltotta egy vadabb, gyorsabb, hangosabb és a baloldal illetve az anarchizmus felé tendáló politizáló változata. Az olyan együttesek, mint a Crass, a Newtown Neurotics, a Conflict, a Riot Squad vagy az Exploited már sokkal direktebben ment neki Thatcher politikájának úgy, hogy egyáltalán nem fogták vissza magukat a személyeskedéstől.
Aki csak egy kicsit is ismeri a brit szlenget, annak nem kell elmagyarázni, hogy a cunt kifejezés legalább annyira sértő, mint az amerikai bitch, ha nem jobban. A skót street punkok szinte egy egész életművet pazaroltak Thatcher és a toryk gyalázására, de a Let's Start a War (Said Maggie One Day) részeként még az albumcímet is a Vaslady illetve a falkland-szigeteki konfliktus ihlette. Az előbb említett Crass például egészen odáig ment, hogy saját kezűleg gyártott egy hangfelvételt, amiben Ronald Reagan és Margaret Thatcher hangjaiból összevágva egy kiszivárgott telefonbeszélgetést kreáltak, ami végül a Thatchergate nevet kapta. Ebben a két politikus egy brit hadihajó elsüllyesztéséről beszélt a falklandi háború ideje alatt illetve arról, hogy egy lehetséges szovjet-amerikai konfliktus esetén Európa válna a nukleáris fegyverek célpontjává. Több vezető tengerentúli napilap is lehozta a sztorit és azonnal KGB-propagandáért kiáltottak, míg végül az Observer derítette ki, hogy valójában csak egy hoaxról van szó, amit a brit anarcho-punk együttes gyártott le a miniszterelnöknő lejáratásának céljából. Több se kellett a Kaliforniában éppen Reagan ellen ágáló Jello Biafrának, és kihozták a Dead Kennedys Kinky Sex (Makes the World Go 'Round)-ot, amelyben az ominózus álbeszélgetés is hallható a zenekar Bleed for Me című számával a háttérben, amely a CIA által folytatott emberrablásokat ás kínzásokat taglalta.
A Vaslady olyan hatással volt Nagy-Britannia zenei életére, hogy több formáció kifejezetten az ő hatására jött létre. Ilyen például a még a politikusnő nevét is felhasználó Thatcher on Acid vagy Red Wedge, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az ellenzéki politika megismertetése a fiatalokkal egy zenei turné keretein belül, hogy a '87-es választásokon megakadályozzák Thatcher és a konzervatívak győzelmét. Végül ez nem sikerült, pedig olyanok alkották a projektet, mint Billy Bragg vagy Paul Weller és egyes fellépéseken a Madness, a Smiths és Elvis Costello is zenélt.
Ha már a Smiths szóba került, ideje sorra venni azokat a nagyobb neveket, akik szintén nem Thatcher és konzervatívok pártján álltak. Morrissey például az egyik legbrutálisabb támadást intézte ellene debütáló szólóalbumán. A Margaret on the Guillotine-ben a volt Smiths-frontember szó szerint Thatcher haláláról ábrándozik 1988-ban. Még Paul McCartney is nekiment Thatchernek, amikor feldolgozta az All My Trials klasszikus amerikai folkdalt, amely - a Specials által feldolgozott Bob Dylan - Maggie's Farmhoz hasonlóan - népszerű tüntetői szám volt az '50-es, '60-as évek Amerikájában, de még a Genesis Land of Confusion videójában is helyet kapott a szép éveket megélt Uborka tévéműsor bábfiguráira hasonlító politikusok között egy Thatcher-hasonmás.
Azonban az egyik legdurvább reakciót Thatcher oroszországi látogatása váltotta ki, méghozzá az Iron Maidenből. Az akkori vasakaratú, ellenszegülést nem tűrő attitűdje miatt aggatta rá a brit sajtó a Vaslady (Iron Lady vagy Iron Maiden) gúnynevet, ami annyira kiverte a biztosítékot a metálzenekarnál, hogy a Sanctuary című kislemezük borítóján az együttes kabalája, Eddie látható, kezében egy véres késsel, a falon egy letépett Maiden-plakáttal, a lábánál pedig a Vaslady holttestével. Mondani sem kell mekkora botrányt keltett Nagy-Britanniában ez a borító, pedig kizárólag az amerikai forgalmazáshoz készült és eredetileg ki kellett volna cenzúrázniuk Thatcher arcképét. Az Iron Maiden következő kislemezével némileg kompenzált, ugyanis a Women in Uniform borítóján Thatcher gépfegyverrel áll lesben egy fal mögött, amihez Eddie két groupie társaságában közelít, magyarán a politikusnő bosszút állhatott az őt meggyilkoló szörnyön.
A sort sokáig lehetne folytatni, hiszen Elvis Costello, Sinead O'Connor, a Mogwai, a New Modell Army, de még a Manic Street Preachers is foglalkozott ilyen-olyan módon Thatcherrel és politikájával, viszont az anarchista punkokon kívül egyedül Roger Waters és a Pink Floyd volt még harsányan ellene olyannyira, hogy a zenekar The Final Cut című konceptalbuma szinte egy az egyben a Thatcher- és a háborúellenességre épül.
A The Final Cut eredetileg a Pink Floyd The Wall mozifilmjének a zenéje lett volna, de végül Waters különálló albumot csinált belőle, óriási hangsúlyt fektetve a falkland-szigeteki történésékre és a háborúellenességre. Magától értetődően Thatcher is többször megemlítik benne, mint a második világháborúban elesett brit katonák - köztük Waters édesapja - hagyatékának elárulóit, akik egy háborúmentes világért áldozták az életüket. A The Fletcher Memorial Home egy különösen kemény darabja a lemeznek, amelyben a narrátor egy öregek otthonába zárná a második világháború utáni főbb politikai vezetőket (Thatcher és Reagan mellett megemlíti Brezsnyevet, Nixont és másokat is) és a "végső megoldással" intézné el egyszerre mindannyiukat.
Egy ember halálának kapcsán az őt érő folyamatos gyűlöletet felemlegetni talán nem a legízlésesebb dolog, de nem szabad elfeledkezni ezeknek fontosságáról. Valószínűleg magát Margaret Thatchert érdekelte legkevésbé, hogy miközben egymásután robbantja ki mellőle az IRA a párttársait, majd pont ő veszi a lelkére, ha pár alkoholista skót hajléktalan elzavarja őt a búsba. Viszont a majdnem 12 éves regnálása olyan hatással volt könnyűzenére, mint korábban semelyik politikai közszereplőnek sem, talán csak Reagan vagy Nixon tudna vele ebben versenyre kelni. Thatcher és politikájának hatására a világ megismerkedett a politizáló skával, az anarchista punkkal, és egyes nevesebb előadók esetében az is kiderült, hogy nem mindenkinek érdemes beleszólni a csajozásnál és a depressziónál komolyabb dolgokba. Sokan azt hiszik, hogy egyedül a Sex Pistols tehető felelőssé a tarajos-biztosítótűs-anarchista punkok megteremtésért, pedig a zenekar feloszlásával ez az egész talán eltűnt volna, ha a Vaslady nem pont abban az időszakban akart volna Nagy-Britanniából egy gazdaságilag erős államot faragni, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió éppen a harmadik világháború küszöbén álltak egymással.
