2014.05.06. 17:30 – mista

Scooter, Mr. President és 2 Unlimited Szegeden

Júniusban ismét Deja Vu fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deja_vu_2014.jpg

A tavalyi első alkalom után idén is megrendezik Szegeden a Deja Vu fesztivált. A június 4-től 8-ig tartó rendezvényen, ahogy a szervezők fogalmaznak, "a legnagyobb nemzetközi nosztalgiasztárokat és a hazai pop színe-javát" hallhatja majd a közönség. Ezt konkrétan azt jelenti, hogy lesz Mr. President-, Haddaway- és 2 Unltimited-koncert, fellép DJ Sash! és a 20 éves jubileumát ünneplő Scooter, a magyarok közül pedig Betty Love, a Soho Party, a Kerozin, a TNT, Kozsó, a Napoleon Boulevard, a V-Tech, a Groove House, a Splash, a Kozmix és még néhányan mások igyekeznek feleleveníteni a gyűlölve imádott kilencvenes évek hazai slágerdiszkóinak hangulatát.

Mindezek mellett nem elhanyagolható információ még, hogy valami nehezen érthető okból a fesztivál második, csütörtöki (!) napját ingyenes, családi (!) napként rendezik meg, ekkor többek között a Korda-Balázs házaspár és Zoltán Erika lesz hallható, míg a vasárnapi zárónapon néhány, a Megasztár, a The Voice és az X-Faktor tehetségkutatókban megismert énekes, például Muri Enikő, Király Viktor, Pál Dénes és Janicsák Veca fognak a színpadra állni. Nekik nem tudjuk, hogy mi a közük a fesztivál koncepciójához, de minden esetre aznap ott lesznek, ahogyan még Szikora Róbert is, aki a sajtóanyag szerint egy örökifjú.

Jegyárakról és ilyesmikről informálódni itt vagy itt érdemes. A tavalyi fesztiválról itt írtunk.

Akinek a fellépők közül bárkit is be kell mutatni, annak úgyis mindegy, a többieknek viszont hangolódásképpen itt van néhány videó.

Akiknek pedig valamiért ennyi nem elég, azok hallgathatnak úgynevezett megamixeket is, mondjuk az évfordulót ünneplő Scootertől, vagy a mára azért eléggé elfeledett DJ Sash!-től. Kis érdekesség, hogy utóbbi rögtön azzal a Sash!-számmal kezdődik, amiért annak idején a Faithless be akarta perelni a német dj/producert, aki szerintük az Insomnia című klasszikusuk hangzását nyúlta le. A perből aztán nem lett semmi, ahogy ebből a 2011-es Faithless-interjúnkból is kiderült.


pop fesztivál hír dance elektronikus scooter haddaway mr president 2 unlimited deja vu fesztivál dj sash



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása