2014.10.06. 12:19 – dankógábor

Küldd el a Nickelbacknek a saját zenéjét, hátha rájönnek milyen szarok!

Ezzel a világot is megmentheted!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

screen-shot-2014-10-05-at-11-31-30-pm.png

Craig Mandall Londonban él, és mint rendes lokálpatrióta, mindentől meg szeretné védeni a várost. A rossz zenétől is. Ezért aztán úgy döntött, hogy kampányt indít annak érdekében, hogy ne lépjen fel a Nickelback Londonban. Az ügy kicsit zavaros, mert ezer dollárt akar összegyűjteni, amit aztán karitatív célokra szánna, de az nem világos, hogy ez miként akadályozza majd meg a kanadai zenekart a koncertezésben. Az viszont vicces, hogy minden adományozó nevében kap majd a Nickelback egy levelet, hogy ne menjen a városba, sőt, aki 50 dollár felett költ az ügyre, még egy Nickelback-dalt is küld a Nickelbacknek. Ennek az az értelme, hogy Chad Kroeger és csapata így talán szembesül azzal, hogy milyen szar zenét is játszik, és talán be is fejezik nagy ijedtükben. Ezzel pedig nem csak a londoniak menekülnének meg, hanem az egész világ. Itt lehet a nemes cél elérésben segíteni Mandallnek.


pop rock hír london nickelback



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása