Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Megérkezett első novemberi dalmegosztásunk is, hét hazai újdonsággal, köztük az Irie Maffia új klipjével, valamint a rovat régi visszatérőivel és szárnybontogató, bemutatkozó anyagos előadókkal. Stílusilag elég vegyes a kép, talán a szokásosnál nagyobb a hip-hop aránya, de aki a gitárzenét kedveli, az is talál grunge-ot meg pop rockot, na meg gitáros rappet is. Ami még érdekes, hogy a listán szereplők között van itthonról kivándorló és Amerikából hazavándorló előadó, meg egy határon túli zenekar is.
Kezdjük az Irie Maffia új klipjével, amit Jump Up című számukhoz forgattak. Sena szerint a dal „arról az állapotról szól, amikor csak úgy ugrabugrálnál örömödben”. Az énekesnő arról is beszélt, hogy ehhez hozzá vannak szokva, mert egy koncerten többször is kerülnek olyan felemelő hangulatba, hogy elengedik magukat, és csak ugrálnak a zenére, és szárnyalnak a boldogságban. A videó meghatározó szereplője egy fényvisszaverő anyag, ami a négy MC ruháján kívül megjelenik egy srácon is, aki Budapest különböző helyein ugrándozik. Maga a klip nem dobja nagyon fel a számot, ami alapból azért rendben van annyira elsősorban a refrénje miatt, hogy a koncerteken szeresse majd a közönség.
A southern rockban és grungeban nyomuló Dungaree nevű szegedi zenekar olyan friss, hogy tavaly még nem is létezett, bár a tagok már akkor is játszottak más bandákban. Nemrég készült el bemutatkozó EP-jük, ami a Climb Out Of the River címet kapta. Ezen három szám van, amik annak ellenére is kicsit szokványosnak vagy bejáratottnak tűnnek, hogy a srácok különböző megoldásokkal próbálták érdekesebbé tenni őket. A záró Right Wordsben például bluesos intro és tök jó basszustéma van, a legjobb szám szerintem mégis inkább a Dream Again, de nem rossz a Foo Fighters-es akkordokkal operáló címadó dal sem. Az egészen beválik, hogy az ének angol, bár a kicsit keménykedős megvalósítással nem mindenhol vagyok kiegyezve. Bemutatkozó anyag, én ezzel így elégedett vagyok.
Szélinger Anna, vagyis CéAnne, mint reggae-énekesnő 2009-ben tűnt fel a zenei életben, amikor Rootless Tree című dalával felkerült a Ladánybene 27 Judah Riddim című lemezére. Azóta sok projektben megfordult már, például a Budapest Riddim Bandben, de tagja a korábbi dalmegosztásokban bemutatott Mighty Fishersnek és Sonar Bistronak is. Ezek mellett fogott most bele egy saját produkcióba is, a Sonar Bistro-s Hollós Bencével és sok más zenészbaráttal kiegészítve, ennek bemutatkozó száma a Let love shine. A dal maga egy könnyed, laza és élvezhető popszám, amit decemberben újabb követ majd.
Jópár olyan dal született már, ami a mai fiatalság talán legfontosabb dilemmájával foglalkozik, azaz azzal, hogy érettségi vagy szakképzés vagy diploma után vegye-e az ember nyugatnak az irányt egy jobb élet reményében. És ez szerintem jól is van így, mert a művészetnek dolga ilyen aktuális kérdésekkel foglalkozni. A témában jobbat még a Quimby Kivándorló Bluesánál szerintem nem sikerült csinálni, erre Triek sem volt képes, de a téma tényleg érdemes a bemutatásra. Szóval Triek dala, a Magyarország azt mondja erről hip-hop keretben, hogy hadd ne legyen már bűntudatom, mikor ötször annyi pénzért mosogatok nyugaton. A szintén kint élő előadó egyébként elég össze-vissza dalszöveget írt, de a klipben szép képek vannak, az előbb leírt gondolattal lehet vitatkozni, meg még azt is megtudhatjuk, hogy a titok és a punci feltárva jó.
A Stickfigures zárta az újraindult dalmegosztás rovat első kiadását nyáron megjelent bemutatkozó EP-jével, és most ismét előkerül, ezúttal első klipjével, amit a kislemez Disco című számához forgattak. Azt viszont akkor nem írtam le róluk, hogy egyik tagjuk fordított utat járt be, mint mondjuk az előbb említett Triek, és az USA-ban letelepedett szülők gyermekeként tért vissza Magyarországra. A klip arról szól, hogy egy weird diszkóban a zenekar tagjai kirakatbábukkal táncolnak nagyon bénán, miközben az énekes egy heverőn fekszik és énekel. Ez amúgy teljesen illik ehhez a fura alternatív popdalhoz, de az énekes hangja nyár óta sem tetszett meg.
A Vagner egy kaposvári zenekar, ami nem először szerepel már dalmegosztásainkban, és bár beat rock bandaként aposztrofálja magát, nekem ez a szám inkább modern, könnyedebb rockműfajok elegyének tűnik. Főleg, hogy az eleje a Smells Like Teen Spirit, csak más akkordokkal. Ilyen könnyed, kellemes dalként tökre meg is állja a helyét, bár nekem az egy-két jó soron kívül („az ózonlyuk kitetovál”) a szöveg elég bénácskának tűnik. Szóval ez egy nem túl erős, de azért nem is olyan rossz szám, és a klip végén is eljutnak a holdra a szereplők, úgyhogy nincsen gond.
A Spliff 447 minden héten kijön egy új számmal a Youtube-csatornáján. Ezekre a dalokra általában az elég jó poprockos zene és valamilyen rapszerű szöveg a jellemző. Összességében elég változatos, amit csinálnak, és közben viszonylag egyedi is, meg kicsit egzotikus is, amit ők egyébként beatang stílusnak neveznek. A Poptikai csalódások is nagyjából illeszkedik ebbe a sorba, az egyik legjobban sikerült dala a révkomáromi illetőségű zenekarnak.
