2015.06.11. 11:06 – dankógábor

Az ember, aki már 230-szor látta az Iron Maident

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fernadnomaiden.jpg

Ő Fernando Leal, vagy ahogy a spanyol metálszíntéren hívják, Fernando Maiden. Fernando 1987-ben zúgott bele az Iron Maidenbe annyira, hogy onnantól kezdve minden egyes spanyol koncertjükre elment. Aztán, mint egy jó drogosnak, egyre kevésbé elégítette ki az igényeit az a pár buli. Elment hát Londonba, ahol teljesen lenyűgözte, hogy hazai környezetben látja a kedvenceit. Végül aztán egyre több lett az ilyen kiruccanás, jár Ausztráliában, Japánban, Indiában, meg lényegében mindenhol, ahol az Iron Maiden is járt. Fernado ráadásul igazi budget traveller. Általában a reptéren alszik, hogy spóroljon, a jegyeket pedig mindig a lehető legkorábbi időpontokban veszi meg. Csak akkor néz körül az adott helyen, ha a barátnője is vele tart, és azt állítja, csak ő érti meg a szokását, mindenki más kissé furcsának tartja.

Pedig hát ő találkozott már olyannal is, aki legalább 300-szor látta a Maident. Pénze meg onnan van rá, hogy lényegében ezen kívül semmi mást nem csinál. Dolgozik (a főnöke is elég rugalmas), aztán otthon várja a következő Iron Maden-koncertet. Azt mondja, csak akkor hagyja abba, ha egyszer unatkozni fog egy Maiden-bulin, de nem hiszi, hogy ez az idő eljönne. A Maiden-tagok társaságát viszont nem keresi, mert nem akar csalódni. Igazi, megfontolt, fanatikus rajongó ez a Fernando, aki itt is feltűnik egy pillanatra rögtön a videó elején:


metál hír iron maiden



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása