2015.07.06. 17:05 – Nihil_AK

Fesztiválozási szokások a brit tudósok szerint (18+)

Plusz kérdőívvel a Lángoló saját kutatásához

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2015wolfalice_live_glastonbury2015_14_jh300615_article_x4.jpg

Egy friss angliai tanulmány szerint a fesztiválozók átlagban 9000 kalóriát égetnek el egy három napig tartó zenei rendezvényen, illetve úgy 24-25 kilométert sétálnak ugyanennyi idő alatt. A felmérés arra is kitér, hogy egy látogató átlagban egy nap alatt nyolc órát táncol, vagy csinál valami annak nevezhetőt, amivel koncertenként körülbelül 4-700 kalóriát is elégethet. Ezek alapján akár kijelenhetnénk, hogy a fesztiválozás egyfajta sporttevékenység, ugyanakkor ez egyelőre nem biztos. A brit kutatás ugyanis meglehetősen hiányos. Nem tudni, a felmérés kitér-e arra, hogy az elfogyasztott sörök, fesztiválkaják, egyéb tevékenységek mennyiben pótolják az elégetett kalóriákat. Nem reprezentatív felmérésünkben most igyekszünk erre választ találni, ebben számítunk a ti segítségetekre is. Szavazás a hajtás után!

Úgy gondoltuk, muszáj utánajárnunk azoknak a dolgoknak is, melyre a slendrián britek nem kérdeztek rá, ezért most felteszünk néhány kérdést arról, hogyan fesztiváloztok ti? Ha elegen válaszoltok ahhoz, hogy érdemes legyen értékelni, valamikor a jövő héten közzétesszük az eredményeket.

Természetesen minden kérdés azt a célt szolgálja, hogy minél pontosabb tényleges kalóriamennyiséget számolhassunk az értékelésnél. Válaszoljatok minél többen, hogy reális képet alkothassunk!


hülye angolok fesztivál szavazás felmérés kalória



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása