2015.08.23. 12:37 – Magyar Ádám

Elegem van a csendes zenékből – The Horrors-villáminterjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sok minden történt a Horrors körül, mióta 2012-ben utoljára jártak a Szigeten. Tavaly például lemezük jelent meg, de máris dolgoznak egy újon, ami idén már el is készülhet. Sajnos annyi időnk nem volt, hogy mindenről megkérdezzük őket, de a zenekar gitárosa, Joshua Third így is sok érdekes dolgot mondott a délutáni fellépésük előtti hőségben.

Mit tudsz kezdeni ezzel a meleggel?

Én egy szigetről származom, és amikor ilyen meleg volt, elég volt csak levetkőznünk és berohannunk a vízbe. De úgy látom, itt ezt nem igazán lehet megcsinálni. Lehet egyáltalán úszni ebben a folyóban?

Hát nem túl egészséges, de itt a Szigeten most van egy kis elkerített partszakasz, és van egy csomó gyógyvizes fürdő és strand a városban. Egyébként mennyivel másabb színpadra állni, amikor negyven fok van kint?

Sok szempontból más, amikor ennyire meleg van. Ilyenkor a közönség is eltérően reagál a dalokra, adott esetben nehezebb őket táncra vagy ugrálásra bírni. De azért ilyenkor is lehet jó bulikat csinálni.

Három éve játszottatok itt a Szigeten. Milyen élmény volt? Emlékszel rá?

Túl sokáig nem voltunk itt, de arra emlékszem, hogy még a fellépés előtt egy kicsit elmentünk délre a folyó partján, a város központja felé, a koncert után pedig megnéztük Snoop Dogg fellépését. Aztán viszonylag korán lefeküdtünk, reggel pedig már utaztunk is tovább.

Sokat vagytok úton. Mi a kedvenc turnés élményed?

Nagyon szeretek turnézni, úgyhogy ez nem egy egyszerű kérdés, de szívesen gondolok vissza arra az időszakra, amikor még csak éppen elkezdtünk koncerteket adni. Emlékszem, ahogy fogtuk a gitárjainkat, felmentünk valahova a hegyekbe, és egy olyan helyen szálltunk meg, ahol volt egy gitár alakú úszómedence, ami nagyon király volt.

Nagy a különbség a nyugat-európai és a kelet-európai közönség között?

Igen, van különbség például abban is, hogy sok helyen nem mindig értik, amit Faris (a zenekar frontembere – a szerk.) mond nekik. De egy koncert sikeressége nem csak a közönségen múlik, vannak más tényezők is, például ha szakad az eső és tiszta sár minden, akkor a buli teljesen más lesz hangulatában is, mint amikor szikrázó napsütés van.

Meg gondolom azon is múlik, hogy melyik napszakban játszotok. Nem gondolod úgy, hogy a ti zenétekhez jobban menne egy esti időpont, mint egy délutáni?

Szerintem ilyen szempontból azok a legjobb fellépések, amelyeknél a koncert elején még világos van, de menet közben lemegy a nap. Vagy például sátorban is szeretek játszani, a mi zenénk szerintem jól működik egy olyan intimebb környezetben, amit egy sátor nyújtani tud.

Tavaly jött ki Luminous című negyedik albumotok, de máris új anyagon dolgoztok, amiről olyan híreket is lehetett hallani, hogy már idén elkészülhet. Hogy álltok most?

Igen, valóban új dalokon dolgozunk. Most úgy néz ki, hogy van rá esély, hogy el fog készülni még idén az anyag, de kiadni már biztosan csak jövőre fogjuk.

Tudsz mondani róla valamit?

Más lesz a hangzása, mint az eddigi dalainknak. Ez már látszik, de azt még nem tudom pontosan elmondani neked, hogy milyen lesz a végeredmény, mert most pont elég mélyen benne vagyunk az alkotási folyamatban, és még sok minden kisülhet belőle. De azt hiszem, nem is egészséges, ha valaki túl sokat gondolkozik azon, hogy milyen lesz majd a zene, amit készít. Inkább csak csinálni kell, és majd a végén meglátod, hogy amit alkottál, az milyen, és mennyire jó.

Az új anyagon Paul Epworth-szel dolgoztok, aki mások mellett producerkedett már Adele, a Florence + the Machine, a Coldplay vagy Paul McCartney oldalán is. Milyen a közös munka?

Paul nagyszerű producer, nagyon jó vele együtt dolgozni. Mozgásban tartja a dolgokat, mindig tudja, minek hol a helye, és kiváló abban is, hogy megteremtse a megfelelő állapotot, momentumot az alkotáshoz. Segít megoldani, ha valakinek valami baja van, és abban is segít, hogy a munkára tudjunk összpontosítani. Nagyon karakteres ember.

Szerinted mi a zenész feladata a mai világban?

Csinálni valami hangosat! Elegen van a csendes, befelé forduló zenékből.


interjú sziget horrors sziget2015



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása