Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Persze, ha belemegyünk a részletekbe, több úgynevezett jelentős különbség is volt az idei és a tavalyi fesztivál között. Egyrészt idén először hat naposra, hétfőtől vasárnap hajnalig tartóra szervezték a SZIN-t, drágult a belépő, sokkal többfélét és jobbakat lehetett enni és inni, viszont több olyan zenekar sem lépett fel, akikre általában nagy tömegek szoktak kíváncsiak lenni.
Tankcsapda, Quimby, Kiscsillag, Vad Fruttik, Heaven Street Seven, Mystery Gang, Paddy and the Rats, Anima Sound System. Ezek hiánya miatt hallottam a legtöbb picsogást idén, de sokan csak folyton azzal jöttek, hogy "hiányoznak a nagy magyar nevek". És aztán ebből már nagyon gyorsan következett, hogy akkor meg mégis mi a fenének hat naposra szervezni a fesztivált. Persze, nem a tinédzserek nyafogtak, nekik úgy tűnt, teljesen rendben volt a buli a Wellhellóval, a Halott Pénzzel, Majkával, a Punnany Massiffal, a Cloud 9+-szal, a Brainsszel, meg a partysátor dj-inek hajnalig tartó veretéseivel. Akik meg túllendültek azon, hogy mi nincs, hallgathatták 80%-ban ugyanazt, amit tavaly, meg amit már valószínűleg amúgy is számtalanszor hallottak. Ez, így, persze elég rosszul hangzik, de hát a SZIN soha nem volt egy zeneileg különösebben érdekes fesztivál, úgyhogy, aki erre vesz jegyet, az remélhetőleg ezzel tisztában van.
A koncerteket egyébként egészen jól elosztották a szervezők, ha hat napos fesztivált akarnék szervezni 4 napnyi programmal, én is így csinálnám. Az első este nagyjából minden arról szólt, hogy 5 év után újra Scooter a SZIN-en, bár, aki rajong HP Baxxterékért és Szegeden szereti őket meghallgatni, az tavaly is megtehette a Deja Vu fesztiválon. A német együttes most már egy ideje azon pörög, hogy 20 (21, 22) éve kezdték az ipart (vagyis, csak HP, mert a többiek azóta cserélődtek), úgyhogy erre a koncertre is valamiféle múltidéző, egész pályájukat felölelő programmal készültek. Nagyon meg akarták mutatni, hogy ha valaki eszemet döngölésre és koordinálatlan ugrálásra vágyik, ráadásul kelet-közép-európai diszkós tindézser volt a kilencvenes években, akkor nincs náluk jobb választás, és ez nagyjából sikerült is. A fellépés kísértetiesen emlékeztetett a tavalyi, szegedi koncertjükre, csak ez egy fokkal talán veretősebb volt annál. Idő közben, úgy tűnik, belátták, hogy ha csak egy és negyed órás a műsor, és a visszatapsolásra sem reagálnak, akkor illik egy kicsit még jobban megnyomni a bulit. Ezúttal is szólt szinte az összes régi sláger, meg a 2000 utáni dolgaik is, azt viszont egyre nehezebb tolerálni, hogy eddigi 3 szegedi fellépésük során csak egyszer játszották el a kilencvenes évek egyik legnagyobb nyári bulihimnuszát, az Endless Summert.
Egész tisztességes tömeg gyűlt össze a Partfürdőn, nem sok látszódott abból, hogy első nap meg hétfő volt, amiről valószínűleg a Scooter mellett a Wellhello, a Hiperkarma és a Beatrice is tehetett. Ahhoz képest, hogy a korábbi években mi volt a SZIN első (vagy időnként nulladiknak nevezett) napjain, most egészen erősen indult az idei fesztivál.
Kedden aztán meg Ákosról szólt minden a fesztiválon. Legutóbb tavalyelőtt volt, mentek is a reklámok, hogy "Ákos két év után újra a SZIN-en!!!", mintha amúgy az lenne a normális, hogy évente kötelezően fellép. A két órás nagykoncert sokban emlékeztetett a 2013-as fellépésére. Akkor a 2084 című album turnéját zárta Szegeden, és egy lézershow-val színesített markáns remixkoncertet adott a SZIN-en, most pedig az Igazán című turnéjának részeként jött, és egy lézershow-al színesített nosztalgia-remixkoncertet adott a SZIN-en. Távolról nézve a különbség nem volt sok, közelebbről viszont azért akadt. Ezúttal a közelmúltban megjelent új dalok köré az elmúlt nagyjából 25 évből, saját- és Bonanza-dalokból válogatott Ákos, hogy aztán ezeket is jó alaposan újrahangszerelve, főleg a szintikre és az elektronikára koncentrálva adja elő. Viszont most kevesebb volt a dubstepes elhajlás, a recsegős szinti, a széttekert hangminta, meg a pumpálós lábdob, a régi slágerek egy sokkal egyenletesebb, kevésbé kicsapongó szitipop (vagy ahogy Ákos mondta: szintirock) hangzást kaptak. És ezek a régi slágerek javarészt tényleg régiek voltak. A Bonanzától nem csak a mindenki által ismert Induljon a Banzai!, hanem például a Monumentum, a Calypso, a Jóslat, A vér szava, az 1984, a Búcsúdal és a Valami véget ért is előkerült. A saját dalok közül is olyanok szóltak, mint például az Indiántánc, a Láss bennem mást, a Keresem az utam, a Hello, az Ilyenek voltunk, a Gyönyörű madár, az Alig hitted, az Új törvény vagy az Ölelj meg újra. Ráadásul ezek közé egy-két kikacsintás is került például a Soft Cell és a Depeche Mode irányába, úgyhogy a Partfürdő fáit pásztázó zöld lézer és egy-két elektrós-dubstepes recsegés ellenére összességében azért ez egy elég konkrét nosztalgiakoncert volt. És ezt az egészet láthatóan teljesen jól fogadta a közönség. Mert míg két éve egészen sokan voltak a közönségben, akik azt a remixkoncertet érezhetően csak, mint valami furcsa érdekesség tudták értelmezni, addig ezúttal nem sok panaszt hallottam a koncert után. Aki zsigerből utálja Ákost, annak meg úgyis tök mindegy.
Kedden egyébként a hétfőhöz képest egy kicsit még többen voltak, Ákoson kívül fellépett még például Kowalsky meg a Vega és Kaukázus is, de ezeket inkább hagyjuk, a leghátsó színpadon meg a csak Sári Évi miatt színpadképes Splash és később Zoltán Erika hakniztak borzasztó hangosítás mellett. Hajnalban viszont a Gutting Revue egy egészen tisztességes koncertet adott az egyik sátorban, ahol viszont ekkor már sajnos viszonylag kevesen voltak.
Szerdán a nagyszínpadon a Mary Popkids, a New Level Empire, az Irie Maffia és végül DJ Fresh léptek fel, nagyjából egyre növekvő tömeg előtt. Bár, az is simán lehet, hogy a Senáékon azért többen voltak, mint a barokkos túlzással szupersztár dj-ként beharangozott DJ Fresh-en, akinek a produkciója egy nagyjából teljesen átlagos, manapság tipikus fesztivál dj-szettből és egy meglehetősen gyenge mc ugrálásából állt. Nyilván ők is tudják, hogy ha mindössze ennyivel tudnak szolgálni, akkor legalább a vizuált érdemes megcsinálni rendesen, úgyhogy arra azért picit többet adtak, de még így sem igazán sikerült rájönnöm, hogy mit keres ez az egész a nagyszínpadon. Aktuális slágerek dubstep, drum and bass, vagy éppen veretős house remixei, néhány régi klasszikus, és egy-két jobban sikerült pillanat, amikor DJ Fresh mutatott némi kreativitást a zenék egymás után dobálásán túl. És ezzel nagyjából ki is fújt az egész. Nem volt vállalhatatlan, vagy ilyesmi, csak éppen bőven elég lett volna ennek a partysátor is. Azt meg hagyjuk, hogy DJ Fresh akkora sztár, hogy csak a nagyszínpadon fér el, mert nem akkora.
Ezen a napon a Live Aréna nevű sátorban többek között a Supernem, az Anna & the Barbies, Péterfy Bori és zenekara, és a The Biebers is felléptek, utóbbi kettő már eléggé éjszakába és hajnalba nyúlóan, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) jó nagy bulit csaptak. Az, hogy Péterfy Borit imádja a közönség és jó hangulatú, energikus bulikat csinál, aminek a végén simán be tud ugrani az önfeledten csápoló tömegbe, egyáltalán nem volt újdonság, viszont én a The Bieberst élőben most láttam először, így aztán kicsit meglepett, hogy erre Puskás Peti is simán képes. Olyan menő volt az egész produkció a remek saját daloktól kezdve a jól megválasztott feldolgozásokig, hogy a sodró lendületű, szuper hangulatú pop-rock-funk-disco bulit nézve, bizisten megfordult a fejemben, hogy ha 17 éves tinilány lennék, akkor az első sorban nyomnám és Puskás Peti lenne a szerelmem. Az egész idei SZIN egyik legemlékezetesebb koncertjét sikerült összehozniuk.
Utánuk Ludmilla játszott, akit szerencsére csak pont annyira kapott el az elmúlt évek EDM-őrülete, hogy az teljesen fogyasztható legyen, és azok se forduljanak ki a tánctérről, akik úgy 10-15 éve kedvelték meg a pultban még mindig leginkább egy bájos óvónénire emlékeztető DJ-t.
És akkor itt, most megállunk. Jön majd hamarosan a beszámoló a SZIN második három napjáról is, de igazán nem szeretnénk, ha bárkinek is kifolyna a szeme.
