2015.11.19. 16:23 – Kalocsai Krisztina

Évadzárás - Blahalouisiana-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blahalousiana.jpg

A székesfehérvári gyökerekkel rendelkező Blahalouisiana zenekar bő három év alatt rohamléptekkel haladt felfele pályáján, és úgy tűnik, nincs megállás. A tavalyi NAGY-SZÍN-PAD-os szereplés után idén több remek klippel, EP-vel jöttek ki, egész évben turnéznak az egész országban. Közben éppen a következő nagy koncertjükre készülnek, amely a Dürer Kertben lesz november 20-án. A zenekar basszusgitárosa, Jancsó Gábor válaszolt néhány kérdésünkre az aktualitásokról, és hogy mit terveznek még kihúzni a kalapból.

Eléggé felpörögtek az események körülöttetek: új klipek, EP, fesztiválok, turné.
Valóban jól indult a 2015-ös év. Januárban kihoztunk egy háromszámos EP-t, amelyen a Without Me, a Magamban még, és a korábban már a Balcony TV-n bemutatott Walking In The Rain szerepel, tavasszal pedig az a megtiszteltetés ért minket, hogy részt vehettünk egy ötállomásos turnén a Quimbyvel, amely hatalmas élményt és sok tapasztalatot hozott a zenekarnak. Mindeközben nagyban folytak a munkálatok az Ahol összeér című dalunk és a hozzá készült klip körül, amiről már akkor éreztük, hogy a közönség kedvelni fogja. Májusban egyedüli magyar zenekarként másodszor is elvihettünk egy dalt a Balcony TV teraszára – ezúttal a Without Me-t – amelyhez két hétre rá klip is jött. A nyáron rengeteg helyen megfordultunk vidéken, köztük az Efotton és a Fishing on Orfűn is, majd rövid pihenés után elkezdtük felvenni az új dalokat. Most pedig gőzerővel készülünk az idei harmadik headliner bulinkra.

Mi volt az év eddigi legjobb élménye?

Azt hiszem, a Fishing on Orfűn adott koncertünk életünk végéig emlékezetes marad: ott és akkor úgy éreztük, hogy a közönség és a zenekar közötti kapcsolat egy új szintre lépett.

Megjelent tavasszal két videoklipetek is, majdnem egymás után. Miért volt ilyen kevés idő a két megjelenés között?

Egyszerűen így jött ki. Nem szerettük volna a nyári időszakra tartogatni a Without Me klipet, mert a fesztiválszezonban sokkal kevesebb figyelmet kap egy-egy ilyen megmozdulás, ilyenkor inkább az élő fellépéseken a hangsúly.

Nem éreztétek nagy ugrásnak, hogy voltak a klubkoncertek és az előzenekaroskodás, aztán egyszer csak olyan koncerteket adtok Budapest legnagyobb helyein, ahol ti vagytok a headliner zenekar?

Tavasszal volt az első főzenekaros bulink az A38 nagytermében, ami mondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült. A zenekar szívét melengető közönség gyűlt össze, aminek borzasztóan örültünk. Reméljük, nem lesz ez másként most pénteken sem.

Ha jól tudom, talán Dürer Kertben nem léptetek még fel. Mivel készültök a pénteki koncertre?

Tavaly egy gólyabulin játszottunk ott, ami szintén nagyon pozitív élmény volt, de ez most egészen más lesz. Új koncertanyag, egy korábban soha nem hallott új számmal, kedvenc vokalistánkkal és a számunkra oly kedves Hammond orgonánkkal. Nem mondjuk, hogy hatalmas dobásra készülünk, inkább szeretnénk egy vérbeli Blahalouisiana-show-t adni a közönségnek.

Össze lehet egyeztetni ezt a nyüzsit a hétköznapokkal, munkával, sulival, magánélettel?

Ez elég összetett kérdés. Szaja és Laci még egyetemre jár, a dobosunk, Ádám saját munkálatain ügyködik, Barbi és én pedig leginkább a zenekaron kívül is zenével foglalkozunk. Ha akadna is probléma, a barátaink, barátnőink és szüleink mindenben mellettünk állnak és támogatnak, amiért külön nagyon hálásak vagyunk nekik.

Miből inspirálódtok? Van olyan, hogy csak elvonultok egy időre számokat írni, vagy inkább jönnek folyamatosan az ötletek?

Általában személyes élményekből, minket ért hatásokból merítünk, például volt olyan, hogy 3-4 dalon keresztül a volt barátnőmet „sirattam”… Ezeknek a témáknak, szövegeknek a megzenésítésében nagy szerepe van az épp aktuális kedvenc számainknak is, illetve a soulos, motownos dallamvezetést és akkordmeneteket is kedveljük. Kétféle folyamat létezik: az egyik, hogy bezárkózunk Barbiék nyaralójába, Dunafalvára pár napra, és ott közösen próbáljuk meghangszerelni az „otthonról hozott” dalötleteket, a másik, hogy már elkészült dalt viszek le Barbinak, aztán a srácoknak a próbaterembe. A véglegesítésben Schram Dávid producer barátunk van segítségünkre, akivel nagyon szeretünk együtt dolgozni.

Elég aktív kommunikációt folytattok, és az rögtön feltűnt, hogy nagyon jóban vagytok a közönségetekkel. Minden buli után ottmaradtok kicsit sörözni meg bandázni velük?

A vidéki ottalvós bulikon szinte mindig kihasználjuk az alkalmat a közös bandázásra, de Budapesten is kaphatóak vagyunk egy-egy jó estére.

Majdnem azt kérdeztem meg, hogy ha elképzelnétek magatokat öt év múlva, akkor mi lenne éppen veletek, de igazából valószínű, hogy a következő egy évet is nehéz elképzelni. Van valami tervetek?

Nem titok, a holnapi koncert után gőzerővel elkezdünk dolgozni az első Blahalouisiana-nagylemezen, amelynek megjelenését tavaszra tervezzük. A dalok összetétele egyelőre maradjon meglepetés, de nagyon izgalmas munkának nézünk elébe.


interjú pop rock blahalouisiana



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása