Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Minden különösebb apropó nélkül átfutjuk, hogy miképpen viszonyult a Queen a Beatles zenéjéhez, illetve az ex-beatle-k a Queenhez. (Nyitókép: McCartney és Mercury - meg Bono - az 1985-ös, Wembley stadionban megrendezett Live Aid koncert fináléjában. – King Mercury – vélekedett Freddie-ről McCartney.)
Brian May szerint Freddie Mercury számára zeneileg a Beatles jelentette a Bibliát. Létezik egy felvétel, ahol Mercury 1969-ben a Beatlesnek a három évvel korábban megjelent Rain című számát adja elő akkori zenekarával, az Ibex-szel. A dolog pikantériája, hogy a koncertre a Beatles tagok szülővárosában, Liverpoolban került sor és hogy ez alkalommal szerepelt először egy színpadon Mercury, May és a dobos Taylor – utóbbi kettő a Smile együttes tagjaként csatlakozott Mercuryhoz a koncert ráadásában. 15 évvel később, az éppen aktuális sztárok értékelésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott Mercury egy interjúban, hogy a Beatlesnél senki sem nagyobb.
Mercury tinédzserkorában készített rajza Paul McCartney-ról (Forrás)
A Beatlest – a Led Zeppelinnel, Hendrix-szel, a Shadows-zal és Cliff Richarddal egyetemben – May is imádta, később pedig, az ex-Beatles tagok közül Lennon muzsikája fogta meg leginkább. Elmondása szerint Lennonnak a Jealous Guy című szerzeménye az a dal, amilyent ő is szeretne írni.
Tökéletes dal, teljességgel őszinte, kitárulkozó, meg tud sirattatni
– fogalmazott a Queen szólógitárosa.
Roger Taylor a Beatlest csak a fennállása középső szakaszában, 1966-ban, a Revolver című albumuk megjelenésekor szerette meg. Ő is nagy Lennon-rajongó, s az 1998-ban megjelent Electric Fire című nagylemezén fel is dolgozott egy Lennon-slágert, a Working Class Hero-t.
A Queen-tagok kedvenc együttesei, zenészei a nyolcvanas évek közepén:
- Freddie Mercury: The Beatles, The Jacksons, John Lennon, Jimi Hendrix, Robert Plant
- Brian May: The Beatles, Jimi Hendrix
- Roger Taylor: Jimi Hendrix, Bruce Springsteen, E Street Band, John Lennon
- John Deacon: Whispers, Police, Commodores, Skyy, Tony Thompson, Stevie Wonder, Leon Sylvers
Lennon meggyilkolását követően a Queen több alkalommal is előadta koncertjein Lennon Imagine című számát. A dalt egyébként – Paul Rodgers-szel kiegészülve – 2005-ben, a Hyde parkban tartott koncertjükön is meghallgathatták a rajongók. Lennonról a Hot Space című albumukon, valamint kislemezen is kiadott Life is Real (Song for Lennon) című dalukkal is megemlékeztek. A számot Mercury szerezte, és egyike volt azon kevés dalának, amelynek szövegét előbb írta meg, mint a dallamát. (De csak azután, hogy úrrá lett azon a kezdeti nehézségén, hogy csupa obszcén szöveg jutott az eszébe.)
Lennonról alkotott véleményét egyértelművé teszi a "Lennon is a genius / Living in every pore - Lennon egy zseni / minden pórusban él" sorokkal. A szám egyébként Mercury halálát követően új életre kelt, miután már nemcsak Lennonra, hanem őrá is emlékezett a dalt előadó May és az énekes Kerry Ellis.
John Lennon egy 1980. szeptemberben, azaz néhány hónappal a halála előtt adott interjúban azt tanácsolta a Beatlest "elszalasztó" ifjabb generációnak, hogy hallgassák a Beatles lemezeit, de éljenek a saját korukban, és az éppen menő együttesekért rajongjanak, mint például a Queenért, vagy a Clash-ért.
Paul McCartney egy interjúban elsősorban Mercury erős, egyedi hangját emelte ki a Queennel kapcsolatban, bár azt is hozzátette, hogy a látványos show-elemek alkalmazása valamelyest távol áll az ő személyiségétől.
A Queennek azonban közelebbi zenészbarátai is voltak, mint az ex-gombafejűek, legalábbis erre utal, hogy az 1992. áprilisban megrendezett Freddie Mercury emlékkoncerten egyik ex-Beatle sem lépett fel. 2002 júniusában viszont együtt zenélt a fél Queen és Sir Paul amire a II. Erzsébet királynő 50 éves uralkodása alkalmából a Buckingham palota kertjében rendezett koncerten került sor.
Ringo Starr, a Beatles dobosa és Freddie Mercury. – Your Majesty, azaz Őfelséged – ez volt Ringo véleménye Freddie-ről.