Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Pár hete megjelent (és itt is meghallgatható) a nagymágocsi Angertea ötödik albuma, a Snakes in Blossom. Mivel ismét premiernek lehettek tanúi a Lángolón, nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy beszélgessünk velük az új lemezről. Alább a klip és a terjedelmes interjú.
Pár napja Miguel azt írta a Facebookján, hogy a négyes lemezt tartja az Angertea úgymond nagykorú, felnőtt lemeznek, a zenekar csúcsalkotásának. Ahhoz képest hol helyeznétek el az új albumot?
Miguel Peralta basszusgitáros (a nyitóképen jobb oldalt): Az albumok felvezetése részemről teljesen tudatos volt. Az eddigi munkásságunk tükrében írtam a fentebb említetteket. Úgy gondolom, hogy a négyes lemez zeneileg volt a csúcsalkotásunk, hiszen a Twenty-Eight album hangszeres, már-már öncélú csapongásait sikerült kordában tartani, és egy nagyon átgondolt, tudatos és hűvösen komplex album született. Beértünk zeneileg. A Snakes lemez viszont dalírási szempontból csúcsalkotás a zenekar életében. A dalszerzés látásmódja, valamint az énekdallamok kidolgozottsága messzemenően túlmutat minden eddigi munkánkon.
Mihály Gergely énekes-gitáros (a képen bal szélen): Én azt érzem a Snakes lemezzel kapcsolatban, hogy a leginkább sokszínű, és a legérettebb albumunk. A Nr. 4-nál volt valamiért bennünk egyfajta megfelelési kényszer, azt akartuk, hogy minél több embernek tetsszen a lemez, pont ezért nem kísérleteztünk sokat, lenyestünk sok-sok komplexebb-betegebb részt a dalokról. Nyílván most is figyeltünk arra, hogy ne essünk át a ló másik oldalára, de ez az új lemez majdnem 15 perccel hosszabb, mint az előző. Bátrabb lett, és talán kicsit őszintébb is.
Bárkai „Ottó” László dobos (középen): Az ötödik lemez, úgymond egy összefoglaló jellegű album, amiben benne van minden, ami eddig is jellemzett minket, és sok új dolgot is hozott. Talán ezzel az lemezzel volt eddig a legtöbb munkánk, nagyon változatos lett zeneileg, és tempóilag is. A stúdiómunka is elég sokáig elhúzódott, de a végeredménnyel maximálisan elégedett vagyok.
Kinek melyik a kedvenc dala a lemezről, már ha van ilyen, és miért?
MG: Mindig más. Most talán a Tisza a legnagyobb kedvencem, meg a Seeds of Hell, de sokszor az Aquarium, vagy az Instancy. Igazából mind a saját gyermekünk, szóval nem igazságos kiemelni egyet-egyet.
MP: Most éppen a St. Andrew’s Storm. Különleges atmoszférája van.
Ottó: Mindig változik, hangulatfüggő. Technikailag a legnagyobb kihívást a Snakes in Blossom, a lemez kezdő dala jelentette, mivel gyors, és elég komplex is technikailag, nekem is új dolgokat kellett tanulnom, hogy el tudjam játszani.
A dalok írása hogy megy nálatok? A régisulis módszer, azaz a próbateremben jammelés működik, vagy otthon dolgoztok, és aztán küldözgetitek a fájlokat?
MP: Az előbbi. Valaki hoz egy témát, vagy egy félkész dalszerkezetet. Kidobálunk, visszarakunk, kicserélünk, átdolgozunk, rövidítünk, hosszabbítunk, picit drámázunk, rádöbbenünk, iszunk, megnyugodunk, és már kész is a dal. Aztán együtt örülünk!
Már régóta ugyanazzal a stúdiós stábbal dolgoztok Vári Gábor, valamint Mészáros Gábor személyében. Ők mit tesznek hozzá a produkcióhoz?
MP: Rengeteg hasznos tanácsot, ötletet köszönhetünk nekik. Ha nem vagyunk biztosak valamiben, akkor sokszor rájuk bízzuk magunkat. Ha több variáns van egy dologra, megmutatjuk nekik a lehetőségeket, ilyenkor ők a külső, szakértő fülek. Megkérjük őket, hogy szépen szakértsenek meg minket.
MG: Azt szeretem ebben a stábban, hogy mindketten nagyon nyugodt emberek, és átsugározzák ezt a nyugalmat ránk. Mi szeretjük túlparázni a dolgokat, idegeskedünk csomót a stúdiózás közben. Jó lesz-e ez vagy az, tényleg jól szól-e? Van, hogy szépen össze is vitatkozunk ilyen szakmai dolgokon. A keverés során most is megesett, hogy Migivel egymásnak ugrottunk kicsit! Na, ekkor jött Vári óvóbácsi, és rendet tett a két szaros gyerek között.
Anno a norvég kiadóval hogy találtatok egymásra?
MG: Nem egy extra történet, szétküldtük az aktuális promóanyagunkat rengeteg kiadónak, és jött pár ajánlat. Aztán a legjobbat használtuk ki. Aztán a Nr.4 albummal lejárt a szerződésünk, és éreztük, hogy sokkal többet ki lehetne hozni egy új albumból egy komolyabb, hatékonyabb kiadóval. Szóval újabb keresésbe kezdtünk, és így jött a jelenlegi, az Inverse-es szerződés! Ők egy komolyabb finn kiadó, és elég durván munkálkodnak a lemez népszerűsítésén. Sok interjút adunk a napokban a világ minden tájára, és szép számmal jelennek meg lemezismertetők is.
Külföldön milyen lehetőségeitek vannak most, egyáltalán számoltok olyan eshetőséggel, hogy a határokon túl is megvessétek a lábatokat?
MP: Igyekszünk minél inkább külföldre is koncentrálni. Ahogy látom, egyre több kis ajtó nyílik meg előttünk. Nem merek előre örülni, de nagyon boldoggá tesz.
MG: Egyelőre az a cél, hogy koncertezzünk a környező országokban. Nagyobb távolságokban nem merünk gondolkodni, meg a meló miatt nem is túlzottan megoldhatóak számunkra a több hetes külföldi turnék. Persze később bármi lehet. Ősszel biztosan lesz pár koncertünk Szerbiában, Romániában, meg vannak komoly tervek Ausztria felé is. Próbálunk a realitás talaján állni.
Az itt bemutatkozó Aquarium egy kissé balladisztikus dal, viszont ha jól tudom, a Petőfi visszadobta, mondván, hogy nem éri el a megfelelő szintet. Csalódtatok?
MG: Túlzottan nem vágott földhöz bennünket a dolog, de igazság szerint számítottunk rá, hogy játszani fogják a dalt. Nyilván nem azért írtuk, hogy rádiós sláger legyen, de ha már lett egy ilyen számunk, akkor miért ne használjuk ki a benne lévő lehetőséget? Már Észak-Amerikából, Ausztráliából, és más országokból kaptunk visszajelzéseket, hogy rotációban nyomják a dalainkat az ottani rádiók. Nem éjjel, hanem fényes nappa. És az a durva, hogy nem csak az Aquarium-ot, hanem például az Instancy-t is, ami egy majd’ nyolc perces progresszív üvöltözős elborulás. Szóval ezeknél a rádióknál elértük a megfelelő szintet, itthon meg nem. És a telefonból az derült ki, hogy ezt egy ember döntötte el. Mindegy, eddig is megvoltunk enélkül, de azért háborogtunk egy sort rajta.
Gergő, a korábbi lemezek szövegeiben, ha nem is direkt módon, de tetten érhetők voltak bizonyos magánéleti utalások. Az új lemez szövegeit milyen inspirációk ihlették?
MG: Másról nem nagyon tudok írni, csak az engem érintő, az életemben történt eseményekről. Nem tudok fantasy szövegeket írni sárkányokról, miegymásról, és a bulizós szövegvilág sem annyira az én asztalom. Volt egy elég csúnya törés az életemben másfél éve, nőügy természetesen, de a legcsúfosabb, ami valaha történt velem. Ez elég nagy hatással volt a szövegek egy részére. Emellett írtam szöveget a mai világ parazitáiról, a politikusokról. És ami újdonság, a Tisza szövege, ami egy a folyót méltató, annak minden oldalát bemutató szösszenet.
Idén már huszadik éve vagytok együtt, ráadásul majdnem ugyanennyi ideje változatlan felállásban. Ennyi idő alatt azért mindenhol vannak hullámvölgyek. Nektek voltak ilyenek?
MP: Voltak persze súrlódások, de azt gondolom, hogy ez természetes és szükséges. Mert ha ez kimarad, akkor valaki önmagából felad valamit, meghunyászkodik és a zenekari kohézióra és a végeredményre rossz hatással lesz. Kell, hogy legyen az embernek önálló képe a zenekar életéről. Kellenek a tudatos elképzelések, és adott esetben az építő kritika, mert mindez majd később meghálálja önmagát, még ha pillanatnyilag kellemetlen is. Nagyon fontos, hogy az embert ne a gőg hajtsa, ne kezdjen személyeskedő hadjáratba, hanem hosszútávon is zenekarban gondolkozzon. Idáig kell elérni, és akkor nem lehet baj. Minden megbeszélés, türelem és az egymásba vetett bizalom kérdése. Nálunk ez régóta működik.
Ottó: Gergő és Miguel hasonlóan erős személyiségek, ezért is tudnak alkalmanként egymásnak feszülni egy-egy ilyen szituációban. Én nem nagyon szoktam ezekben a konfliktusokban aktívan részt venni, inkább próbálom kiegyensúlyozni ezeket a dolgokat. Volt már jó pár ilyen időszak, de mindet túléltük. A fontos az, hogy meg kell beszélni a dolgokat, tolerálni kell egymás hülyeségeit, és tudni kell túllépni a sérelmeken.
Ha most tanácsot adhatnátok a Lélekvágy-időszakos önmagatoknak, mi lenne az?
MG: Sokkal hamarabb kellett volna angolra váltanunk. Sok év elment komolytalankodással. Mondjuk akkor 20-21 évesek voltunk, igazából mindent leszartunk, de évekig csak lógtunk a levegőben. A magam részéről menedzselési szempontból kötöttem volna fel a gatyánkat akkoriban.
MP: Kevesebb cefre. Nem szabad mindent elhinni, és nem szabad bizonyos dolgokat mellre szívni. Túl naivak voltunk, elhittük, hogy jók vagyunk, és amikor az ellenkezőjéről is felvilágosítottak bennünket, akkor nagyokat sérültünk, utána meg agyaltunk sokat. Mindez felesleges. Másra kell koncentrálni. Legfőképpen egymásra és a zenére. Jobb a külvilágot ebből kizárni.
Személyesen hogy látjátok egymás szerepét a zenekarban? Kinek mit köszönhet az Angertea?
MP: Ottó alapvetően nem egy beszédes ember, de amikor szól, annak súlya van. Így van ez a dalszerzésben is. Nagyon jó meglátásai vannak, szinte egy külső fülként tudja segíteni a közös munkát. Higgadt, reális és feltétlen megfontolandó javaslatokat tár elénk, sokszor őt igazolják a hangszeres változtatások. Ha mi Gergővel nem jutunk dűlőre, teljes bizalommal fordulunk hozzá, és hallgatunk rá. A dobolása pedig nagyon látványos és egyedi, egy energiabomba, igazi koncertdobos. Sokan hivatkoznak rá. Rengeteg rejtett plusz van még benne, amiből ha mutat valamit, leesik az állad.
Gergő egy nagyon összetett személyiség és érzékeny ember, ami tökéletesen tükröződik a zeneiségében is. Szerintem meghatározó énekes a hazai palettán, egyedi orgánuma van és iszonyat jó dalszerző. Ezen kívül ő viszi a hátán a zenekart, gyakorlatilag mindent intéz, a koncertszervezést, promóciót, a dolgok olyan részét is, mint a dizájn, a pólók, a reklám, új ismeretségek kiépítése, és a többi, reggelig sorolhatnám. Mindig agyal valamin, ami a zenekart segítheti, fejlődik tőle az egész. Emellett gyönyörűen fest, ami szinte összekapcsolódott az Angertea-vel. Igazi munkamániás, precíz ember, a zenekar mozgatórugója. Két hű koboldja hálás neki!
MG: Ottó a legrégebbi barátom. Óvodában egy csoportban voltunk, aztán általános suliban is végig osztálytársak és barátok voltunk. Nagyon fura még mindig, hogy ő nem annyira mutatja ki az érzelmeit. Ennek ellenére szerintem nagyon is érzékeny, de amúgy ő a legkeményebb a zenekarban. Migivel mi eléggé paprikajancsik vagyunk, sokat agyalunk hülyeségeken, idegeskedünk. Ottó totál nem ilyen. Úgy tűnhet, hogy leszar mindent, de ez nem így van. Egyszerűen ő máshogy lát dolgokat. Ez a tipikus „take it easy” felfogás. Irigylem emiatt. Amúgy meg ő számunkra az ideális dobos. Egy igazi vadállat, teljes erőből, nagyon látványosan üti a dobot. Miatta vagyunk annyira hangosak élőben, mert hát ugye a dobhoz kell igazodni.
Migi meg a legjobb barátom, és a barátság nagyon régóta tart. Vannak hullámvölgyeink nyilván, régebben nagyon durván össze is vesztünk párszor, de ez is azért volt, mert soha nem kíméltük egymást. Brutálisan őszintén elmondjuk egymásnak, hogy mi a helyzet, és ez az a dolog, amit más nem feltétlen mer megtenni egyikünkkel sem. Ma már higgadtabbak vagyunk, kevesebb időt is töltünk együtt, mivel van egy gyönyörű kisfia, meg hát mindenki dolgozik ezerrel. De ha valamiben segítség kell, először egymást találjuk meg egymást. Amúgy meg zeneileg magasan a leginkább művelt hármunk közül. Ért a zeneelmélethez, sokat képezte magát régebben, és ez hallatszik is a játékán. Atom hangzása van, szereti szénné effektezni a bőgőjét, és sokszor hangerőharcba is szállunk egymással. Ő adja a zenekar dallamos dolgainak nagy részét a durván komplex játékával.
Ottó: Gergő a zenekar motorja. Ő szervezi a zenekar minden lemezzel, koncerttel, promócióval kapcsolatos dolgát, és jól is csinálja. Miguel a legképzettebb zenész közülünk, rengeteget tesz hozzá az összképhez dalszerzési, zenei szempontból. A háttérrel is sokat foglalkozik, bár mostanában a család és a privát dolgai miatt kevésbé vesz ebben részt.
Én meg azokat a dolgokat csinálom, a párommal együtt, amelyekhez türelem kell, ahol adminisztrációra van szükség, például pályázatírások esetén, mivel Gergő nem nagyon szereti az olyan dolgokat, ahol nagyon bele kell menni a részletekbe.
Nektek mi adja az underground rockzenész lét szépségét? Gondolok itt arra, hogy azért egy ilyen zenekarral egy rakás meló van, szabad szemmel látható pénzt meg senki nem keres vele, mégis csinálja.
MP: A zenei szabadság. Mindent megtehetsz, amit csak akarsz, nem fog felelősségre vonni egy ügyvéd, hogy kedves uram, nem ez volt a szerződésben. Nem károg a menedzsment, nem okoskodik valami kivénhedt zenei producer, hogy nem elég eladható a zenekar. Az lehetsz, aki valójában vagy.
MG: Nekem is hasonló a véleményem. Ehhez még hozzájön a koncertezés öröme. Minden egyes koncerten szétkészülünk teljesen. Olyan ez, mint egy rituálé, kiadjuk magunkból a rosszat, a feszültséget, ami ér bennünket a hétköznapok során. Nagyon durva, hogy milyen szinten meg tudunk könnyebbülni egy-egy koncert után. Sokkal jobban érezzük magunkat utána napokig. Jobb, mint bármilyen terápia.