2016.05.04. 13:50 – Gnosis

Új Hellacopters-dal hallható a posztban

Vagyis, egy eddig soha nem hallott Hellacopters-dal van a posztban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

press-thehellacopters.jpg

Nehéz elhinni, pedig a számok nem hazudnak, a Hellacopters debütlemeze a Supershitty To The Max! 1996-ban jelent meg (matek érettségizőknek: ez pont 20 éve volt). A rock and roll zenekart az a Nicke Andersson alapította, aki az Entombed old school death metal zenekar dobosa volt és ez a tény legalább akkora felháborodást váltott ki annak idején metálos berkekben, mint ha mondjuk valaki azzal viccelne, hogy a Morbid Angel énekese átment country zenészbe. Nonszensz, nem?

Több sikeres nagylemez és turnékör után 2007-ben feloszlottak, köszönték a sok szépet és jót, és csak mostanra, a júniusi Sweden Rock fesztivál felkérésére érezték úgy, hogy ideje az alapítógagokkal újra leporolni a hangszereket. Egészen véletlenül, pont találtak két lemaradt felvételt a Supershitty lemezről és ezt most kislemez formájában közre is bocsájtják, Isten Kegyelméből. A My Mephistophelean Creed és a Don’t Stop Now című számok közül az elsőt ti is meghallgathatjátok most ezen a linken.

A jó zene itt kezdődik:


rock hír the hellacopters



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása