Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szombaton este a fél ország drukkolta végig az Magyar Összatlétikai Világbajnokság idei döntőjét, amelyen pályára lépett egy rúdugró, egy felemás korlátra specializálódott tornász, egy rövidtávfutó, meg egy súlylökő, hogy később majd egy tét nélküli nemzetközi sportgálán képviseljék sokat szenvedett, ezeréves hazánkat.
A verseny végeredményét részben egy rakás neves sportolóból, edzőből álló zsűri, részben a tévéközvetítés nézői döntötték el. Röpült a golyó, hajlott a rúd, görbült a korlát, porzott a salak. A tömeg őrjöngött a helyszínen és a készülékek előtt egyaránt. Saját pályáján mindenki átlagon felül teljesített, a nehéz helyzetben lévő zsűri mégis úgy döntött, hogy a rúdugró szebben ugrott, és a rövidtávfutó is gyorsabb volt magához képest, mint az edzéseken. De mint kiderült, a súlylökő rendelkezett a legnagyobb baráti körrel, ráadásul a haver haverja is szólt az ő haverjának, így hát a közönségszavazást beszámítva mégis ő lett a győztes. Örömében kettéharapta a golyót, a többiek sportszerűen gratuláltak neki, a zsűri tagjai felvették a tiszteletdíjat, és átmentek a szomszédos klubhelységbe interjúkat adni.
Jómagam másnap reggel értesültem a verseny eredményéről, az üzenőfalon minden második poszt erről szólt. A futószámok szurkolói tömegesen háborogtak, hogy egyáltalán mit keresett a súlylökés ezen a versenyen, miért nem diszkoszvetőt hívtak, és különben is. Egy híres, közismert rúdugró éles hangú, hatezer felkiáltójeltől, negatív jelzőktől hemzsegő Facebook-postban kelt ki magából a neten, hogy ez nem is atlétika, és egyébként is csak a zavart lelkű, erőszakos emberekből lesznek súlylökők, hogy engedhették egyáltalán pályára lépni ilyen, sportágnak sem nevezhető valami versenyzőjét? Egy népszerű hírportál K1-szakkommentátora kettő darab dühödt bekezdésben kérte ki magának a súlylökőszámban látott agresszivitást, aztán átkapcsolt a Eurosportra, mert épp kezdődött egy MMA-közvetítés.
Persze a másik oldalt sem kellett félteni: a Sulyloko.hu a közvetítés után nem sokkal lelkesen ünnepelte, hogy ismét csatát nyert a mindenki által elhallgatott, nemzetközi összeesküvésnek köszönhetően perifériára szorult sportág, amelynek már régóta ott lenne a helye mainstream médiában - természetesen főműsoridőben, minden olyan alstílussal együtt, mint a víz alatti, a fedettpályás, vagy a felhevített golyót használó, nehezített pályás sátánista súlylökés. A sportág rajongói nagy örömükben bőszen küldtek el mindenkit a jó édes anyjába, aki úgy gondolta, hogy mégis inkább a rövidtávfutó érdemelte volna a győzelmet. A híres rúdugró posztja alá ismert súlylökők videóit kommentelték, hadd tudja meg az a picsa, mi is az igazi sport! A keményvonalas, old school szurkolók, akik már az 1956-os lugánói verseny óta nézik a közvetítéseket, azon vitatkoztak, hogy ez a mostani versenyző egyáltalán igazi súlylökő-e, mert régen nem volt szabad hátszélben lökni, a golyó is nehezebb volt, és egyébként is, miért nem kalapácsvetőként indult.
Én meg ülök, nézek magam elé, és nem értem. Minden versenyen lesz valaki, aki nyer. Akárhogyan. Kiütéssel, pontozással, hátszéllel, nagy szurkolótábor buzdításával, ha végképp nem lehet dönteni, pénzfeldobással. Azért verseny. Ha nem tudsz veszíteni, ne versenyezz! Ha nem tudod elfogadni, hogy a csapatod veszíthet, ne szurkolj! De mi értelme olyan sportolóra acsarogni, aki becsületes küzdelemben, dopping nélkül, sportszerűen, a rendezvény szabályainak megfelelően játszott, és egy olyan, igazi tét nélküli gálára megy szerepelni, ahol a női gerelyhajítást pár éve egy Thomas nevű, nőnek öltözött szakállas férfi nyerte? Ha szeretjük az atlétikát, nem mindegy, hogy milyen sportág van ott a gálán? Atlétikább a rúdugrás, mint a súlylökés, csak mert azt szeretjük? Menjenek mostantól ölre a tojást a hegyes, meg a tompa végén feltörők? Karcolják végig egymás kocsiját a ladások meg a zsigulisok? A Barátok közt rajongói köpködjék le az Éjjel-Nappal Budapest nézőit?
A tornászt amúgy ismerem szegről-végről, tőlem ő is bármikor mehetett volna a lisszaboni gálára. A súlylökővel egy telepen edzettünk pár évig, mondhatni haverok vagyunk. Bár az atlétika teljes mértékben kívül esik az érdeklődési körömön, örültem a sikerének, hogy pár ember megismeri majd az arcát, és elmehet egy olyan országba, ahol még nem járt, ezért a verseny után üzenetben gratuláltam neki.
Mindenki másnak is csak gratulálni tudok a verseny után a pályán és a pályán kívül tanúsított, méltóságteljes, kultúrált viselkedésért. A szó a stúdióé.
