2018.05.02. 15:27 – dankógábor

Kegyetlen black metal aprítás a Marduk vezetésével péntek este a Yukban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már említettem itt a Lángolón, hogy a Marduk május elején fellép Budapesten, de sosem árt ismételni. A svéd black metal zenekar a Yukban lép fel május 4-én, péntek este, ahol valószínűleg ízelítőt is kapunk majd a június 22-én megjelenő Viktoria című nagylemezről, lévén egy punkdalt már be is mutattak róla. Persze lesznek a régi kegyetlen aprítások is, szóval jó lesz. Annál is inkább, mert jön velük a norvég Ragnarok, akik még a klasszikus korszakban, 1994-ben kezdtek el zenélni, csak nem lettek olyan híresek, mint mondjuk az Emperor meg az Enslaved. De legalább azóta szórják a lemezeket, kétévente szépen egyet. És akkor még arról nem is szóltunk, hogy lesz Infernal War is Lengyelországból, akik szintén nem csökkentik a tempót, ellenben szórják a blastbeateket. Kalapálós egy este lesz, az tuti. Alább zene.


hír marduk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása