2019.03.09. 16:00 – Lángoló

Zajos, néha melankolikus indie rock - Itt a Peer Pressure második EP-je

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

peerpressure.jpg

A Peer Pressure 2017 őszén alakult Budapesten. Az indie-rock-zenekar olyan inspirációk alapján írja a dalait, mint az Arctic Monkeys, a Strokes, a Red Hot Chili Peppers vagy a Nirvana. Emiatt aztán vannak keményebb, a 2000-es évek indie szcénájába beleillő dalaik, de a melankóliába is belenyúlnak. Annyira fiatal csapat, hogy 2018 nyarán adták az első koncertjüket a Hunniában. Ugyanazon a nyáron felvették a Mess című, négy trackből álló kislemezüket. Most viszont nem ezzel, hanem a második EP-jükkel, a Bees-zel foglalkozunk itt a Lángolón, egész pontosan bemutatjuk azt.

A dalaink kétféle módon íródnak. Vagy az egyikünk hoz egy témát,dalt vagy elkezdünk jammelni és a végén összeáll valami kellemes. Inkább az első verzió szokott történni. Valaki hoz egy témát , és mindenki hozzáteszi a maga részét. Általában a számok hangszeres része és az ének dallama szokott meglenni előbb, és utána jön a szöveg. Ha már nagyjából megvan a végleges verzió, akkor eljátszuk koncerten, és megnézzük ,hogy reagál a közönség . Aztán , amikor összejön egy kis pénz a koncertekből elmegyünk stúdiózni, felveszünk pár dalt. Így született meg a kislemez.

mondja Faniszló Marcell énekes-gitáros nagyon egyszerűen arról, hogy hogyan is dolgoznak. Rajta kívül egyébként még Dóbé Emese énekes, Gimesi Bence dobos, Marczis Bálint basszusgitáros és Németh Boldizsár gitáros van a csapatban. Most pedig hallgassuk meg az EP-t, közben pedig alatta még több információt lehet olvasni róla.

Bees

A Bees cimű szám története egy akkusztikus gitár két húrján kezdődött valamikor 2016 környékén. Aztán két éve nyáron a dobosunk, Bencéék sufnijában megmutattam a témát a többieknek. És Bence azt mondta , hogy ,,ez olyan méhecskés". Ezért lett a dal címe méhecske, és később Bees. 

Correct

A dal alapja a már említett sufniban született. Kitaláltuk a fő témát egy erősebb jammelés közben, és utána úgy éreztük hogy ebből lehet valami, szóval továbbvittük a próbaterembe ,és szépen lassan kialakult a végleges verzió. 

Honey

A Honey szintén akkusztikus gitáron született. Egy olyan embernek szól, aki nagyon fontos szerepet játszott/játszik az életemben.

Ez volt amúgy az első EP:


premier peer pressure



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása