Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Verkligheten első hallgatásakor egy valami volt biztos: a Soilwork sokkal több (ének-, gitár-) dallamot zsúfolt fel erre a lemezre, mint bármikor korábban. Számomra ez ezt megelőző The Ride Majestic valamilyen fokú visszatalálás volt a zenekarhoz. Nagyjából a Natural Born Chaos óta azt éreztem, hogy ugyanazt a puskaport puffogtatják, hol nagyobb, hol kisebb hangerővel. A 2015-ös lemezen aztán ott volt a The Phantom, mint húzódal, amilyet nagyjából 2002 óta nem is igazán írtak. Ez a skandináv death metal szörnyeteg és annak hatása ugyan a legkevésbé sem jellemző a Verkligheten dalaiban, most valamiért mégis újra működik a dolog. A blastbeat meg a vaskosabb riffelés természetesen nem tűnt el, de sokkal karakteresebben jelentek meg a hard rock, és az eddig sideprojektként kezelt The Night Flight Orchestra-féle AOR hatások. Nagyon szimpatikus, amikor egy bejáratott eszközkészletet ennyire kibővít egy zenekar. Nincs szó újradefiniálásról, de szinte már-már túlzóan slágeres a lemez. A legfurcsább az benne, hogy hiába érzem alkalmanként, hogy túlcsordul a dallamosság, valahogy mindig előveszem, aztán kis pihenő után újra és újra. Nem sok ilyen lemez szokott lenni egy évben. (5/5)
