Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma éjfélig tart a Jägermeister Brass Band interaktív közönségszavazása. A kapcsolódó interaktív felületen akár az lehetséges összes felállást meghallgathatjátok, minden zenészt kipróbálva az adott hangszeren. A szavazás utolsó napján dupla interjúban mutatjuk be a zenekar azon leendő tagjait, akikre eddig még nem került sor. Ebben a részben az altszaxofonos poszt várományosaival, Havlik Marcival, Simon Mártonnal és Vázsonyi Jánossal beszélgetünk - a trombitásokkal készült interjúhoz kattints a cikk párjára!
Kezdjük egy rövid bemutatkozással! Kit honnan, milyen formációkból ismerhet a közönség?
Havlik Marci: Fő projektem az elektronikus tánczenét játszó The Bras, ahol számos stílus keveredik a poptól a diszkón át a funky-ig, bár azzal most kissé tetszhalott állapotban vagyunk. Korábban játszottam egy igazi gimis, mocskos rockzenekarban, ez volt a legendás Torna-Cipő. Kamaszként nagyon szerettem a stoner rockot, és bár mostanában kicsit összetettebb zenéket hallgatok, azért az örök szerelem lesz. Vendégzenészként fellépek ismerősök zenekaraiban, alkalmi projektekben, és szoktam esküvőzni is, ahol nyilván a legnagyobb slágereket kell játszani Ray Charlestól Justin Bieberig.
Simon Márton „Zsiráf”: A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem, jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanulok kereskedelem és marketing szakon. Altszaxofonon immár 11 éve játszom, a klasszikustól kezdve a bluesig szinte mindent. Kezdetben zongorával duóztam, aztán hat évig játszottam a Pannonhalmi Bencés Big Band soraiban, megfordultam szaxofonduóban, szaxofonkvartettben. Volt egy blues csapat, a Men in Blues, ahol énekeltem is, sőt, egy punk rock bandában is játszottam már, ez volt a Black Deck, amire utólag érdekes, de abszolút pozitív és őrült emlékként tekintek vissza.
Vázsonyi János: Jelenleg a világzenét játszó Makám a fő zenekarom, szólóban játszom klasszikust, szefárd zenét. Most van egy alternatív popzenét játszó trióm, a HeuRéka, alkalmanként pedig fellépek a Chalaban zenekarral is, ahol marokkói zenét játszunk, bár az utóbbi időben ott már inkább helyettesíteni szoktam. Emellett DJ Bootsie-val is szoktunk live acteket csinálni. Régebbről a Drums nevét ismerheti a közönség, velük játszottam nagyjából húsz éven át ethnojazzt, világzenét, vagy említhető még a folk, jazz és hiphop elemeket ötvöző Butterfly Effect, ami ugyan mostanában nem annyira aktív, de azért alkalmanként fellépünk.
Milyen hatásra kezdtetek el ismerkedni a zenéléssel, és miért a szaxofonra esett a választásotok?
Marci: Művészeti iskolába jártam, szerintem én voltam az utolsó az osztályban, aki zenekarozni kezdett, mert már ciki volt, hogy minden osztálytársam zenél, csak én nem. Aztán nagyon megszerettem, és mostanra azon kevesek közé tartozom közülük, akik még mindig zenélnek. Első generációs zenész vagyok, a családban más nem játszott hangszeren, de szüleim abszolút támogattak ezen a téren. Kezdetben fuvolázni akartam, egész pontosan a Jethro Tull miatt, de aztán azt – már nem emlékszem, miért – nem lehetett a zeneiskolában, így végül a szaxofonnál kötöttem ki. Amikor elkezdtem tanulni, egy altot kaptam ajándékba, azóta is azon játszom. Elsőre kézre állt, és annyira elégedett voltam vele, hogy eszembe sem jutott váltani később.
Zsiráf: Rajtam kívül két zenész van a családban. Az egyik dédpapám, akit nem ismertem ugyan, de állítólag elég jól citerázott, a másik a nővérem. Az érdeklődést valószínűleg édesanyámnak köszönhetem, aki nagyon sokat énekelt nekünk gyerekkorunkban, sőt, furulyázott is több-kevesebb sikerrel. A hangszerválasztás aranyos történet volt. Zenei általánosba jártam, másodikban jött el ennek az ideje. Ültünk a szobámban apukámmal, játszottam a padlón, ő pedig felolvasta nekem, milyen hangszereket lehet választani. Sorolta, hogy zongora, hegedű, hárfa, trombita, és a többi. Amikor a szaxofonhoz ért, rávágtam, hogy legyen az, pedig akkor még azt sem tudtam, hogy néz ki. De éreztem belül, hogy ez jó lesz, ilyen névvel csak szuper hangszer lehet, és apukám is nagyon örült a választásnak. Valahogy így kezdődött a történet. Persze nem játszhattam rögtön szaxofonon, egy évig furulyára kellett járnom, és végül harmadikban kezdtem az alttal. Azóta is az a fő csapásirány, de játszottam már szopránon, tenoron, baritonon is, a hangszercsalád összes tagján.
János: A gimnáziumban volt egy Egon a Falon nevű formációnk, amivel eljutottunk a Pori Jazz fesztiválra, ez akkor hatalmas eredmény volt. A gimiben nagyon menő, ha valaki zenél, nagyon sok önbizalmat adott nekem is. Ott tenorszaxofonon kezdtem játszani a rock ’n rolltól kezdve a jazzrockon át mindenfélét. Aztán érettségi után kimentem Londonba, ahol egy second hand lemezboltban még kazettáról meghallottam Charlie Parker játékát. Szabályosan szíven ütött. Miles Davis írta róla a visszaemlékezéseiben, hogy amikor meghallotta őt, szabályosan földbe gyökerezett a lába, nem értette, mi ez. Velem is ez történt, és onnantól kezdve egyértelmű volt, hogy ezt a zenét meg akarom tanulni. Vettem is rögtön kottákat, felvételiztem a jazz tanszakra, és onnantól kezdve ez a világ be is szippantott pár évtizedre, így lettem végül altszaxofonos.
A klasszikus zene sem maradt ki az életemből. Mivel sajnáltam a fenyőfákat, azt mondtam a szüleimnek, hogy ne vegyünk fát, inkább játsszunk helyette, így kezdtünk el karácsonykor elkezdtünk kamarazenélni otthon. Ez is hatalmas élmény volt mindig, megtanultam kottát olvasni, ráadásul ahhoz is nagyon jó hangszer az altszaxofon, hiszen nagyjából a brácsa hangterjedelmét hozza. Később készítettem két szólólemezt is Bach műveiből, mert érdekelt, hogy egy ilyen relatíve fiatal hangszeren hogyan lehet megszólaltatni ezeket, vagy még régebbi zenéket úgy, hogy az ne legyen blaszfémia. Az egyiket egy kis faluban, közelebbről a balatonhenyei templomban vettem fel, a másikat a Budapest Music Centerben. Ez utóbbi 16 országban jelent meg, és Dél-Koreában például elég szép sikert aratott. Szeretek kísérletezni, a magam útját járni mindenben, akár a klasszikus zenében is.
Mi az, ami különösen kedves számotokra a szaxofon hangjában, karakterében?
Marci: Leginkább azt szeretem a szaxofonban, hogy szó szerint bármilyen stílusú zenekarban használható, nagyon sokoldalú hangszer. Megtaláltam vele a helyem az összes műfajban, ahol eddig kipróbáltam magam. Lehet nagyon lágyan is játszani rajta, ha viszont rendesen megfújja az ember, akkor a funkytól akár a metálig bármire jó, kelthet akár olyan hatást is, mint egy torzított gitárszóló. Mindig tudok vele alkalmazkodni az adott közeghez. Játszom egyébként népi furulyákon is, az a szenvedély később jött - eredetileg nem azon tanultam, de bővítem a kollekciót, egyre több hangszerem van - az kicsit más világ, mint a szaxofon.
János: Nagyon szeretem benne, hogy nagyjából az emberi hang hangterjedelmét adja vissza. Az indai zenékben sokszor használnak olyan hangszereket, aminek a szólamát a mester akár el is tudja énekelni a tanítványnak. Változatos a hangszíne, mindenkinél egyéni, bizonyos szint után már egyetlen hangból meg lehet ismerni a zenészt. Szerintem csodálatos, ahogy az ember kialakíthatja rajta a saját hangját. A másik, hogy az oktávváltás miatt viszonylag könnyen játszható a fúvós hangszerek között, nagyon jól lehet rajta improvizálni. Szerintem ezért is lett népszerű a jazzben. Nagyon vonzó az a lehetőség, hogy ha valami eszembe jut, azt az esetek nagy többségében közvetlenül meg tudom vele jeleníteni.
Zsiráf: Számomra ez a tökéletes hangszer, ezzel tudom a legjobban kifejezni önmagam. Bármelyik zenei stílusba bele lehet vele ugrani.
Ki az, aki zenészként hatással volt rátok, illetve milyen zenéket hallgattok általában?
Marci: Szaxofonosként Dresch Mihály, aki szerintem az ország legjobb fúvósa. Ő is furulyázik egyébként, többek között ezért is nagyon szeretem, ötvözi a népzenét a jazzel, zeneszerzőként is hatalmas példaképem. Mostanában sok matekrockot, posztrockot hallgatok, olyan zenekarokat, mint a TTNG, a Delta Sleep, vagy a The Most, utóbbiban van szaxofon is. Nemrég fedeztem fel egy magyar zenekart, a Grizzlyt, akik szintén nagyon jók. Általában az érzelmeket hallgatom a zenében, nagyon szeretem például a melankolikus hangulatokat, és ha ezt megtalálom akár egy lágy, emos balladában, akár egy hörgős metalban, akkor jöhet bármi stílustól függetlenül. Említhetem még az olyan csapatokat, mint a Tides of Man, a Clever Girl, akiknek összesen egy EP-jük jelent meg valaha, amit mostanában kezdenek felfelfedezni az emberek, vagy Cloudkicker, ami egy egyszemélyes zenekar - ő is hatalmas példaképem, mert szeretek egyedül zenét írni itthon.
Zsiráf: Rengeteg zenész volt rám hatással, sok igazi mesterrel találkozhattam is eddigi életem során. A játékomra, a megszólalásomra talán Tóth Viktor, a zenei gondolkodásmódomra pedig Imre Lóránt volt nagy hatással, ő tanított az utóbbi hat évben. Főként jazzt hallgatok, a legnagyobb kedvencem pedig a funky, név szerint Maceo Parker, abszolút etalon, imádom a zenéjét, meg azt a gondolkodásmódot, amit képvisel. Van pár újabb keletű, titkos kedvencem, nemrég akadtam rá például Johnny Cash lemezeire, egyaránt megfogtak a régebbi és az újabb dolgai is.
János: Szaxofonosként Charlie Parker mellett Paul Desmondot szeretem, épp azért, mert maga Parker is azt mondta róla, hogy ő volt az egyetlen szaxofonos, aki abban az időben nem úgy játszott, mint ő. Van egy interjú, amelyben Desmond kérdezgeti Parkert, nagyon érdekes beszélgetés. Említhetem nyilván John Coltrane-t, vagy akár Miles Davist, akinek rengeteg arca volt az idők során, én inkább a korai dolgait kedvelem. Nagyon szeretem Bachot, aki két nagy korszak határán alkotott, de rajta kívül is sok kedvencem van a barokk és a reneszánsz zenéből, például Henry Purcell vagy Giovanni Battista Pergolesi. Mindketten nagyon fiatalon haltak meg, de csodálatos dolgokat írtak – rengeteg tragikus sorsú, kicsit Hendrix-féle életutat bejárt barokk zeneszerző létezik, akiknek az életművében csodálatos dolgok találhatók. Mivel nagyon sokat foglalkoztam komolyzenével és jazzel, a popzenéből kicsit ki is maradtam, leragadtam a Beatlesnél meg a Rolling Stonesnál.
Mit tudtok a szó modern értelmében vett brass band stílusról? Milyen kihívást láttatok a Jägermeister Brass Bandben?
Marci: Bár nem vettem még részt ilyesmiben, hallottam már hasonló produkciókat, ilyen például a Brass Against, akik Rage Against The Machine-dalokat dolgoznak fel fúvósokkal, azt imádtam. Látok potenciált az ilyen áthangszerelésekben, ráadásul ez hatalmas buli is egyben – vonulhatunk az emberek között, akár egy tűzoltózenekar, testközelből csinálhatjuk a műsort. Igazából ez az, amiért koncertezni szeretek, a The Brast is ezért alapítottam annak idején, és sikerült is jó néhány fergeteges bulit összehoznunk vele, ilyen szempontból tényleg kiválóan működött a zenekar. Most, hogy szünetelünk, hiányik ez, és szeretném is pótolni ezeket az élményeket. Nézőként már nem igazán járok fesztiválokra, de amikor a színpadon, vagy az emberek között játszom, azt hihetetlenül élvezem.
Zsiráf: Ez a modern brass band stílus voltaképpen a fúvószene XXI. századi változata, nekem nagyon tetszik. Volt már tapasztalatom hasonló téren a big banddel, ott is egész sok popszámot játszottunk, és lényegében a Jägermeister Brass Band is egy fúvószenekar lesz. Másrészt hat évig voltam vidéken, nemrég kerültem vissza Budapestre. Természetesen egyből nekiálltam zenekart keresni, viszont az utóbbi időben kicsit elhalt ez a féle kapcsolatrendszerem. Amikor megláttam a felhívást, azt gondoltam, végre itt az én időm, megmutathatom, hogy mit tudok, ki vagyok. Biztos, hogy rengeteg tapasztalatot és tudást jelentene, ha tagja lehetnék a zenekarnak.
János: Jövőre ötven leszek, és a szólista attitűdtől mára eljutottam oda, hogy jobban tudom értékelni a csapatjátékot, jobban érdekelnek az egyszerűbb zenék. Nekem volt hasonló brass bandes kezdeményezésem – mivel nem volt, aki menedzselje, nem játszottunk sokat, de azt nagyon élveztem. Számomra is kérdés, hogy mennyire tudnék egy ilyen csapatba beilleszkedni, maga a műfaj viszont nagyon tetszik. Ez egy kihívás, egy kaland, ahogy minden más is az. Annak idején a live actezés is az volt, nagyon sokat játszottam például Dj Palotaival, Cadikkal, ezekből is rengeteg dolgot tanultam, sőt, én is összehoztam egy DJ Triton Live Act nevű formációt, bár azzal szintén nem játszunk sokat, nagyjából csak Ozorán lépünk fel. Unalmas lenne, ha csak egyféle dolgot csinálnék, szeretem, ha sok minden történik körülöttem. Színházban is játszom, sűrű az élet, de pont ez a fajta bulizene hiányzik egy kicsit. Önmagában az is ritkaság, hogy ilyen feltételekkel induljon egy formáció: van háttér, vannak tervek, rendelkezésre állnak a megfelelő körülmények. Általában ezt csak szép lassan érik el a zenekarok, ha elég sokáig együtt maradnak.
Egy olyan nyolctagú zenekarban, mint amilyen a Jägermeister Brass Band lesz, hogyan lehet elérni azt, hogy csapatjátékos mindenki legyen, de közben mindenkinek jusson egy kis rivaldafény?
Marci: Nem félek attól, hogy ezen a téren probléma lehet. A jelentkezők közül szinte mindenki képzettebb zenész nálam, aki pedig zeneakadémiát végzett, biztosan tudja, hogyan kell megfogni az egót, amikor arra van szükség. Valószínűleg a hangszerelések is úgy lesznek kitalálva, hogy mindenkinek legyen lehetősége szólóra. Ráadásul egy ilyen típusú koncerten nagyon jó showelem lehet, ha olyasvalaki bizonyíthat, akik normál esetben kísérni szokott, mondjuk a harsonás, a baritonszaxofonos, vagy akár a dobos. Én eleve kevésbé vagyok jammelős típus, szeretem, ha előre meg vannak írva a szólamok, és mindenki pontosan azt játssza, ami a dolga. Egy ötperces dalba pedig simán belefér mondjuk egy-másfél perc, ahol mindenki megmutathatja a tudását.
Zsiráf: Hat év big band tagság után mondatom, hogy mára kifejezetten csapatjátékos vagyok. Régebben voltak problémáim abból, hogy nagyon érvényesülni akartam, de rájöttem, hogy sokkal többet kaphat a közönség, és kaphatunk mi is a zenétől, ha összedolgozunk, és nem nyolc szólista áll a színpadon, hanem egy zenekar.
János: Szerintem valamennyire a funkciók is cserélhetők lesznek, volt szó arról, hogy adott esetben a bariton és az alt válthat egymás között. Az utóbbi időben nagyon szeretek baritonozni is, mert elkezdett érdekelni a zenei alap, az, hogy része legyek a ritmusszekciónak, a popzenekaromban is azon játszom, ez most nagyon érdekes számomra. A brass band nagyon erősen a ritmusra épít, elvileg a repertoár sem áll majd nagyon bonyolult dalokból, viszont bármit is játszunk, fontos, hogy „jelen kell lenni”. A színház munkáim során is azt láttam, hogy a színpadi jelenlét sokszor fontosabb, mint az, hogy milyen ügyesen, technikásan játszik valaki. Engem ez a jelenlét érdekel, annak pedig nem az a feltétele, hogy a zenei anyag összetett legyen, sokkal inkább az kell, hogy jó emberekkel legyünk körülvéve, jó legyen a csapat. És ahogy a jelentkezőket elnéztem, van esély arra, hogy ez létrejöjjön.
Az előválogató után volt egy stúdiófelvétel, amikor mindenki rögzítette azt a másfél perces részletet, ami alapján a közönség szavazhat rá. Ez milyen élmény volt?
Marci: A felvétel maga nem volt újdonság, hiszen a saját dalaimat is stúdióban írom, nem próbán. Persze volt egy kis meglepetés, mivel elfelejtettem, hogy majd szólót is fel kell játszani, emiatt kicsit meg is voltam illetődve, nem voltam annyira megelégedve munkámmal. Szerencsére Viktorék nagyon kedvesek voltak, bíztattak, hogy minden király, úgyhogy nagyon pozitív szájízzel jöttem el a végén. Az interjúzást is élveztem, összességében nagyon jó élmény volt.
Zsiráf: Ezelőtt egyszer stúdióztam ennél sokkal szerényebb körülmények között, és alapból is közelebb áll hozzám az élő zenélés, szóval nagyon izgultam. Ezen az sem segített, hogy amikor megérkeztem, a többiek már ott sztorizgattak olyasmikről, hogy ki játszott tizenöt koncertet a Szigeten ’95-ben. Én meg csak ültem ott, hogy basszus, abban az évben én még pajzán gondolat sem voltam, nemhogy közöm lett volna a zenéhez. Szóval elég finoman fogalmazok, ha azt mondom, lámpalázas voltam, a gyomrom akkora volt, mint egy pingponglabda, de a felvételen azért igyekeztem a legjobb tudásom szerint játszani.
János: Sokszor kellett már felvételt készítenem hasonlóan feszes menetrend szerint, szóval ez a része nem volt újdonság. Maga az ilyenkor szokásos várakozás sem volt unalmas, vagy fárasztó számomra, jó volt megismerkedni, beszélgetni a többiekkel, kicsit figyelgetni, kit mi motivál. Ilyen helyzetekben nem árt a türelem, hiszen mindig van csúszás, de hát ilyesmi számtalanszor előfordult már az életem során.
Hogy érzitek, személyesen mit tudnátok hozzáadni a zenekar összképéhez?
Marci: A magam részéről elsősorban nem a virtuozitásommal tudok majd kitűnni, hanem azzal, hogy bulit csinálok. Ugyanúgy jól jöhet egy zenekarban, ha valaki épp térden állva köpi ki a tüdejét, mint ha mondjuk mixolídban tekeri páratlan ritmusokra a szaxofont. Azért is jó, hogy ilyen sokan vagyunk, és mindenki különböző háttérrel rendelkezik, mert így tökéletesen ki tudjuk majd egészíteni egymást.
Zsiráf: Általam egy fiatal, nagyon lelkes, nagyon sokat gyakorló taggal bővülne a zenekar, aki minden stílusra nyitott, és azért él, hogy a közönséget boldoggá tegye.
János: A koromból és a tapasztalatomból kifolyólag talán kicsit rutinosabban kezelem az olyan nehéz helyzeteket, amelyek egy turné során előjöhetnek. Zeneileg ez egy csapatmunka, de legalább ilyen fontos az, hogy a színfalak mögött az emberi kapcsolatos is rendben legyenek. Ha valaki már sokféle csapatban megtanulta, hogyan lehet kezdetben talán kevésbé, de aztán egyre jobban kezelni az effajta szituációkat, az szerintem jól jöhet egy olyan csapatban, ahol sok a fiatal. Tehát egyfajta nyugalmat, biztonságot és rutint tudok hozzátenni a zenekarhoz a színpadon és azon kívül is. És persze örülni fogok annak, ha bekerülök, de ugyanúgy annak is, ha nem, mert akkor nem foglalom a helyet valaki elől, aki jobban passzol a csapatba. Már maga a jelentkezés is jó kaland volt - megismertem egy csomó embert, a meghallgatás és a stúdiózás folyamán pedig találkoztam olyan régi barátokkal is, akiket már vagy tíz éve nem láttam.
Ahogy erről korábban már volt szó, rengeteg értékes nyeremény vár mindazokra, akik rászánják az idejüket, hogy besegítsenek a zenekar tagjainak kiválasztásába. A szavazók akár minden nap nyerhetnek egy Mojo fejhallgatót, minden héten egy Jägermeister hátizsákot, illetve egy Mojo Ultimate Buzz hangszórót, fődíjként pedig egy kétszemélyes, berlini Jägermeister-túra várja majd a legszerencsésebb szavazót, látogatással a márka wolfenbütteli gyárában, ízelítővel az igazi underground zenei életből Berlinben. Az utazást, a szállást és a belépőket egy az egyben a Jägermeister állja, nektek csak ki kell választanotok a legszimpatikusabb felállást.
A szavazás határideje: 2019. december 19., csütörtök, 23:59.
Szavazás és további információk a Jägermeister Brass Band weboldalán és a Jägermeister Facebookján! A meghallgatásról készült fotókat itt nézhetitek meg.
