2019.10.27. 19:00 – Lángoló

Megannyi kép - Kóbor Zsóka és Polgár Patrik új videója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kri_0153.jpg

Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a korábbi teljes zenekaros felállás után hivatalosan tavaly kezdte meg működését. Saját bevallásuk szerint alapvetően akusztikus, alternatív-pop örömzenét játszanak, abból a fajtából ahol a dalokban egyaránt fellelhető a múltba vágyódás, a szerelem, a szakítás és a fájdalom témája, de olykor teret kap a játékos vidámság is. Valamiért című dalukhoz készült klipet itt a Lángolón mutattuk be még áprilisban, most újabb klippel jelentkeznek, amiről ők mondanak el mindent.


premier kóbor zsóka és polgár patrik #hangfoglaló2019



2019.10.26. 11:36 – BSZL

Boneshaker – Egybekezdéses ítélet az Airbourne új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

airbournealb.jpg

A zenekar mint jelenség sokakat emlékeztethet az AC/DC-re, ráadásul szintén ausztrálok. Zenéjük értékéből soha nem vett el semennyit, hogy egy viszonylag bevált receptből főznek, már a debütáló anyaguk idején díjazta őket egy csomó kritika. A most megjelent ötödik lemezük egyfelől nem okoz meglepetést, tartja a háromévente futószalagon termelést. Tartalmilag kiválóan egyensúlyozik a pörgős-megőrülős és a fotelben hátradőlős-bólogatós számok között, Joel O’Keeffe pedig kíméletlenül teszi próbára hangszálait és hangszerét. Másfelől viszont kísérletezik, és ez előnyére válik. Tízből kilencszer a számok nem mennek 3 és fél perc fölé, ahogy korábban szoktak, így a Boneshaker közelebb áll egy gyorsvasúthoz, mint egy száguldó tehervonathoz. Emiatt kevesebb a szóló és az elnyújtott rész, a könnyen megjegyezhető riffek és refrének viszont maradtak. Az Airbourne most úgy tűnik, hogy egy hangyányit fiatalosabb szeretne lenni, és ez annak ellenére működik, hogy az új anyag hangzása inkább a régebbi időket idézi – ebben vélhetően a producer Dave Cobb (például Rival Sons, Zac Brown Band) is szerepet játszott. Az összes között a leg-airbourne-osabb szám talán a Backseat Boogie lett. Váltsatok jegyet a gyorsvasútra! (5/5)


airbourne ezt hallgasd



2019.10.26. 11:24 – dankógábor

Itt az új Kanye West-lemez - Meg az új Mayhem is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kanye West az utolsó pillanatig kevergette a lemezét, mígnem a saját maga bejelentett időpontot is lekéste, így nem tudott csütörtök éjfélkor megjelenni az új nagylemeze. De nem várt tovább valami szimbolikus időpontra, magyar idő szerint péntek délután mindenhová felkerült a gospeles Jesus Is King, ami amúgy első nekifutásra nem is rossz. Jobb mint a ye című előző, de az biztos, hogy West úgy tud a csúcson álldogálni meglehetősen bambán, hogy kommersznek semmiféleképpen nem lehet mondani, amit csinál, plusz kissé bolond is. Ráadásul állítólag karácsonykor, Jézus születésének időpontjában kiad majd még egy albumot Jesus Is Lord címmel, de ne igyunk előre a medve bőrére avagy nyugtával dicsérjük a napot.


kanye west mayhem



2019.10.25. 12:00 – Lángoló

Mörfi - Itt az Einstand új dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

einstand_photo_4.jpg

Legyen szó a gyorsabban haladó másik sorról a közértben vagy akár a legfontosabb hívás előtt lemerülő telefonról, egy biztos, Murphy törvényét senkinek nem kell bemutatni. Az Einstand zenekar mégis úgy döntött, hogy megteszi, mégpedig egy dal formájában. A 2018-as Ellenség EP után itt a Mörfi, amely az említett jelenséget elemzi ki, egy-kettő közülük biztosan ismerős lesz sokaknak. A zenekar ezt mondta a dalról: 

A dalhoz tartozó videó eredetileg egy vajas felére eső kenyérről szólt volna, de persze a forgatáskor egyszer sem sikerült úgy leejteni. Egy idő után feladtuk, és leforgattunk inkább egy zenéléssel egybekötött szövegvideót

A felvétel a Jappan & Barnsz (Takács Zoltán Jappán és Horváth Barnabás Botond) producer páros közreműködésével készült. A zenekar egyébként harmadik születésnapját ünnepli október 26-án a Robotban, mégpedig a Siketfajd társaságában, ahol többek között ez a dal is megszólal majd.


premier einstand #hangfoglaló2019



2019.10.25. 10:25 – dankógábor

Decemberben Sinead O'Connor-koncert Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sinead.jpg

Sokáig úgy volt, hogy a teljes idegösszeomlás után muzulmán vallásra tért Sinead O’Connor soha többet nem zenél, aztán elérkezett 2019, és O’Connor visszatért. Egyelőre új lemezről nincs szó, csak arról, hogy koncertezik, és ezt megteszi majd Budapesten is, az Akváriumban, méghozzá még idén, december 9-én. Ez a sajtóanyaghoz csatolt kép egyébként kicsit megzavart, mert egy szeptemberi koncertképen O’Connor muszlim fejkendőben lépett fel, és ez a fenti combvillantós kép nem éppen az említett vallás jellegzetessége. Mindegy, a lényeg, hogy jön, és énekelni fog. Facebook-esemény itt.


sinead o connor



2019.10.25. 10:00 – Lángoló

Egy név minden fölött - Új klip és album Tibestől

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tibes.jpg

Aki járatos a hazai underground hip hop berkeiben, annak ismerősen csenghet Tibes neve az Ecküvel közös Boom Bap, vagy a 2012-es Red Bull Pilvaker harmadik helye kapcsán. A korábban Veszprémben nyomuló MC élete 2016-ban új fordulatot vett, az addig bulis életmódjáról és zenéiről ("Minden nap ünnep", "Pannon Egyetem") ismert rapper mára már újjászületett keresztényként tolja a rímeket, ennek eredménye legújabb dala is, az Egy név minden fölött, amit itt a Lángolón mutatkozik be.


premier tibes #hangfoglaló2019



2019.10.25. 09:21 – dankógábor

Itt is van két új Coldplay-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

coldplay_1.png

Mint írtuk pár napja, a Coldplay újra életre kelt. Először plakátok jelentek meg a világ több városában, aztán levelet kaptak a rajongók, benne egy dupla album címével, aztán egy nyomtatott napilap apróhirdetési rovatában jelent meg a lemezre szánt összes dal címe, amiben az a vicces, hogy az újságnál dolgozott még a nagy siker előtt a Coldplay gitárosa, Johnny Buckland. Szóval azt mondták, jön az új lemez, így senkit nem lephetett meg, hogy csütörtökön jött ki dal is róla. Azt is rebesgették, hogy ez amolyan kísérletező lemez lesz, de a két lentebbi dal alapján ez igaz is meg nem is. Az Orphans simán olyan, mint amilyeneket az utóbbi lemezekre írtak, de akár Sting is lehetne, ha Chris Martin orrhangon énekelne. Az Arabesque viszont valóban szokatlan, sok jazz van benne, szóval lehet a dupla lemez egyik fele rendes Coldplay lesz, a másik meg a rendetlen. November 22-én kiderül.


coldplay



2019.10.24. 13:22 – Rácz Mihály

Állj bele a mélybe - Itt a Meszecsinka új LP-je

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meszecsinkaannamari.jpg

Az évek óta jobbnál-jobb albumokat megjelentető és nemzetközileg egyre ismertebb (és nem mellesleg külföldön is gyakran koncertező) Meszecsinka első LP-je jött most ki a Budapest Vinyl kiadásában Állj bele a mélybe címmel. Az anyag ugyanaz (címben is), mint amit CD-n a NarRator Records hozott ki idén nyár elején - azaz nem egészen, mert egy normál LP-re nem fér fel háromnegyed óránál több, így erre a fekete vinylre hat szám került a CD-n lévő tízből. Direkt áthallgattam a lemaradtakat, és jól döntöttek – az LP-re került hat az album sava-borsa. Ezen felül az is jelentős különbség, hogy a vinyl verzióra új maszterelés készült (Tanka István munkája), mert a kétféle hanghordozó másfajtát kíván meg, így aki nem feltétlenül lemezgyűjtő, de az akusztikai csemegéket értékelni tudja, érdemes beszereznie ezt a másfajta dinamizmust és élményt kínáló hanghordozót (is).


meszecsinka #hangfoglaló2019



süti beállítások módosítása