2020.03.20. 14:14 – Nihil_AK

Fall From Grace címmel hozott ki új dalt a Paradise Lost

Slágergyanús

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

paradise-lost.jpeg

Továbbra is május 15-e a Paradise Lost soron következő Obsidian című albumának megjelenési dátuma. A lemezről a kifejezetten vidám, optimista húrokat - nem - pengető Fall From Grace lett az első klipdal, amelyben furcsa módon ott kavarog a zenekar összes meghatározó korszaka a kilencvenes évek végének elektronikus kísérleteit leszámítva, hiszen a hörgős verzék és a dallamos énektémákat csatasorba állító refrének egyszerre idézik fel a korai időket, és a csapat későbbi lemezeit. A videó koncepciójában a Faith Divides Us - Death Unites Us címadójához forgatott kisfilmet idézi, de nem lőjük le a poént, inkább nézzétek meg!

A Paradise Lost tagjai amúgy tökös gyerekek a jelek szerint, mert a lemez megjelenését a mostani járványhelyzet miatt sem halasztották el. A Nuclear Blast ezzel kapcsolatban Nick Holmes énekest idézte:

Mivel egy globális krízisről van szó, magától értetődik, hogy a Covid 19 mindenre és mindenkire hatással van a zeneipar bármelyik szegletében. Emiatt a kiadónk, a Nuclear Blast felajánlotta, hogy halasszuk az új albumunk megjelentetését az év egy későbbi, kevésbé bizonytalan időszakára. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az élő zenélés előtt jelenleg bezárultak a kapuk, úgy gondoljuk, szükségtelen elhalasztanunk a megjelenést, szerintünk a rajongóink sem szeretnének várni. A zenét bármilyen környezetben élvezhetjük, szóval megyünk előre az eredetileg tervezett 2020. május 15-ei megjelenési dátummal, és őszintén reméljük, hogy az új lemezünk segít majd felemelni a lelketeket, és fényt hozhat a sötétségbe ezekben a bizonytalan időkben. Köszönjük mindazt a támogatást, amit az évek során kaptunk tőletek - találkozunk a turnén!

Első fénysugárként tehát itt a Fall From Grace. Nézzétek, hallgassátok!


videó hír death metal heavy paradise lost egyesült királyság doom új dal nuclear blast nem elhalasztott lemezek



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása