2020.07.24. 10:39 – Lángoló

Nagyszabású kutatás indult a zeneipari háttérmunkások helyzetéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

konferencia.JPG

A hang-, a fény- és a látványtechnikusok munkaerőpiacának itthoni helyzetét méri fel egy komplex kutatás keretében a Szent György Nonprofit Kft. és a Hangszeresek Országos Szövetsége. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak.

A kutatás elindulásáról a két szervezet a szolnoki Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban számolt be egy konferencián mintegy 70 szakmabeli jelenlétében. Balogh Ildikó, a Szent György Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy egy 2018-ban megírt, és 2019 legvégén  megnyert GINOP-os pályázat által nyílt lehetőség a kutatásra, Augusztus végéig többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak. Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára arról nyilatkozott, hogy a kutatás nem a vírus okozta problémákat kívánja feltárni, mivel a projekt már a COVID előtt elindult, hanem egy általános képet szeretne mutatni, és hosszútávon, akár 15 évre megoldani a technikusok helyzetét.

A projekt további eleme a szektorban dolgozó hangtechnikusok szakképzettségének javítása, a Hangosító szakképesítés e-learning fejlesztése.  A konferencián a Szent György Nonprofit Kft. által működtetett Szent György Média és Informatikai Szakgimnázium szakmai vezető tanára, Hermann János is felszólalt. Elhangzott, hogy jelenleg az intézményben zajlik a munkaerőpiacon talán a legelismertebb hazai hangtechnnikai képzés. Hermann János szerint a szakemberek jelentős része dolgozik végzettség nélkül. Bár a „papír” nem is szükséges jelenleg, ahhoz, hogy valaki hang-, fény- és látványtechnikai munkát végezzen, szolgáltatást nyújtson, de előbb vagy utóbb az lesz. Emiatt kidolgoztak egy - az online és az élő gyakorlati képzést ötvöző -  oktatási programot, hogy bárki képezhesse magát akár munka mellett is, majd vizsgát tehessen.

A kutatást végző Winwinwin Kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője, Altschach László arról számolt be, hogy közel félszáz szakmabélivel készített mélyinterjú, tervezetten legalább 300 kitöltött kérdőívből, valamint fókuszcsoportos beszélgetések sorozatából fog összeállni a szakma megismerését megalapozó információ. Az interjúzást már elkezdték, és 70 százalékos feldolgozottságnál járnak. A cégvezető arra kérte a szakma művelőit, hogy a lehető legnagyobb számban töltsék ki a kérdőívet, ami a https://hanosz.hu/hang-feny-ervenyesules/kerdoiv/ linken található.

A gyűlésen szót kért a Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság (MPRT) elnöke. Pálfi József elmondta, hogy a szervezetük is épp egy kutatást végez. Arra kíváncsiak, hogy a COVID mennyiben nehezítette meg illetve lehetetlenítette el a szakmabeliek mindennapjait. A szervezet vezetője felajánlotta, hogy átadják a 600 fő válaszából született kutatási eredményt a Winwinwin Kutató és Tanácsadó Kft-nek. A felek egyetértettek abban, hogy a két felmérésből még tisztább képet kapnak majd a 10 ezer munkavállaló helyzetéről. Balogh Ildikó elmondta, hogy a kutatás a tervek szerint augusztus 31-én zárul.


kutatás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása