2020.05.06. 17:41 – dankógábor

Meghalt Florian Schneider, a Kraftwerk társalapítója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

960px-florian_schneider.jpeg

73 éves korában, rákban elhunyt Florian Schneider, a Kraftwerk társalapítója. Schneider az egyik legnagyobb legendája volt az elektronikus zenének, 1970-ben ő és Ralf Hütter alapították a Kraftwerket, amivel a műfaj úttörőivé váltak, és óriási hatással voltak a későbbi generációkra, bármilyen zenei stílust is nézünk. Schneider ugyan, közelebbről meg nem nevezett okok miatt 2008-ban kiszállt a csapatból, de a Kraftwerk összes lemezén játszott. Hatása akkora volt, hogy David Bowie a "Heroes" című klasszikus, 1977-ben megjelent lemezének instrumentális dalát is róla nevezte el V-2 Schneider címmel. Bowie háromlemezes berlini korszakát egyébként erősen befolyásolta többek között a Kraftwerk is. Schneider viszonylag csendes életet élt, a közönség elől elzárva, interjút is ritkán adott, viszont azok a zenei sajtó gyöngyszemei lettek furcsaságuk miatt. 2006 novemberében lépett fel utoljára a Kraftwerkkel, később pedig megerősítették, hogy 2008 november 21-én hagyta ott hivatalosan is a csapatot. Ezután csak egy dalt adott ki Stop Plastic Pollution címmel, amivel a környezetvédelemre hívta fel az emberek figyelmét. 


gyász kraftwerk



2020.05.06. 13:10 – Lángoló

Mégis lesz retrobuli Szegeden

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dejavu_1.jpg

Ha nem is az eredeti időpontban, de idén is, ezúttal augusztus 20-án a legnagyobb hazai retrobuli, a szegedi Deja Vu Fesztivál nyitja a fesztiválszezont Dél-Magyarországon. Az – újításokkal és meglepetésekkel készülő háromnapos rendezvényre az eredeti időpontra megváltott jegyek is érvényesek.


deja vu fesztivál



2020.05.06. 12:59 – sz.ági.

Lassú űrwestern - Megnéztük a Lelőhely című filmet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

prospect-1.jpg

A 2018-as Prospect film két műfaj olvaszt egybe: a sci-fit és a westernt. A Pedro Pascal főszereplésével készült film durva akcióktól mentes, lassú folyású, szépen és pontosan megálmodott, retro stílussal járó történet. Nem kihagyhatatlan, de inkább nevezhető kézműves sci-finek, ami azokat fogja csak vonzani, akik nagyon lelkesednek a témában látható alkotásokért.




2020.05.05. 17:03 – dankógábor

Koronavírusban meghalt Dave Greenfield

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dave-greenfield-der-keyboarder-der-the-stranglers-ist-tot-.jpg

71 éves korában, a koronavírus okozta komplikációk következtében elhunyt Dave Greenfield, a Stranglers billentyűs vokalistája. Greenfield még a járvány előtt, szívproblémákkal került kórházba, ahol viszont elkapta a fertőzést, ezt pedig már nem élte túl. A billentyűs 1975 vége óta volt tagja a punkból indult, de különleges hangzásával onnan kilógó Stranglersbe, és gyakorlatilag a haláláig ott játszott. Idén konkrétan turnéra is készültek, amit a járvány miatt kellett elhalasztani. A Stranglers pont az ő játéka miatt vált különlegessé a punkszíntéren. A kritikusok a doorsos iRay Manzarekéhez hasonlították stílusát, de ő inkább Jon Lordot (Deep Purple) és Rick Wakemant (Yes) hozta fel mindig inspirációként. Egyébként a Stranglers egyik legismertebb dalát is ő írta, amit valószínűleg csak azok nem ismernek, akik soha nem hallgattak zenét:


gyász



2020.05.05. 10:18 – dankógábor

Két zenei pályázatot írt ki eddig a PIM

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

matthew-kalapuch-sqj4tlbiurw-unsplash.jpg

Pár napja megírtuk itt a Lángolón, hogy az EMMI egymilliárd forinttal támogatja a független előadóművészeket, ahol a könnyűzenei részt a Petőfi Irodalmi Múzeum írja ki és bírálja el. A részletek hétfőn kerültek ki a PIM honlapjára, és ez alapján két könnyűzenét is érintő pályázat van. A jelentősebbnél 100 milliós keretösszegből támogatnak a jövőben megvalósított koncerteket támogatnak, viszont a nyertes pályázó előre megkapja az összeg nyolcvan százalékát. A koncerteket a veszélyhelyzettel bevezetett korlátozások visszavonását követően 90 napon belül kell lejátszani, de ez szükség esetén meghosszabítható. Itt a részletes leírás. A másik, itt elérhető, 10 millió forintból gazdálkodó pályázat a trianoni emlékévhez kapcsolódik, amiben a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművet kell komponálnia. Ugyan a komolyzene szó itt nincs leírva, de a megfogalmazásból valószínűleg inkább erről van szó, míg az elsőnél a komolyzene, a jazz és a népzene konkrétan kizáró tényezők (lehetséges, hogy ezekre is érkezik majd pályázat).


pim



2020.05.04. 15:37 – Lángoló

Ott vagyok veled - Itt a MoJazzter új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idén alakult zalaegerszegi formáció harmadik dalpremiere ez itt most a Lángolón, a zenét Monostori János, a szöveget Takáts Eszter jegyzi. Basszusgitáron Koller László játszik, gitáron Salamon Attila, a végleges keverés Gyulai Ádám érdeme. Takáts:

A videó készítésében nagy segítségünkre volt Góbi Rita táncművész-koreográfus, Lőrincz Nikolett és Barsi Márton színművészek. Ritával bő évtizede rendszeresen együtt dolgozom, több klipemben, és több koncertemen is szerepelt, volt egy közös előadásunk is, az Amazonok, Karafiáth Orsolyával, és a Takáts Eszter Beat Banddel. Nikollal tavaly ősszel ismerkedtünk össze a Hevesi Sándor Színház: Óz előadása után (zenéjét Monostori János szerezte), és felmerült egy közös dal ötlete, ami hamarosan hallható lesz a MoJazzter következő dalaként.

A videót ezúttal is magam vágtam, szabdaltam, dolgoztam össze a többiek által küldött és a saját felvételeimből. A dal tükrözi jelen helyzetünk, távolságunk, izolációink, vágyaink, reményeink, valóságunk megélését.


premier mojazzter



2020.05.04. 06:32 – dankógábor

Mégsem önkormányzati ingatlanba költözött a Tankcsapda

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tankcsapdakoltozes.jpg

Elköltözött a Tankcsapda próbaterme. Ezt a debreceni zenekar Facebook-oldalán láthatta mindenki az előtte utána képeken. Az viszont csak egy HAON-nak adott nyilatkozatból derült ki, hogy a költözés nem az eredeti tervek szerint zajlott. Az eredetileg a várostól kért és kapott ingatlanrész ugyanis annyira használhatatlan volt, hogy csak a belső renoválás árából egy kisebb házat is felépíthettek volna, emellett nélkülözhetetlen lett volna egy külső felújítás is, mondta Fejes Tamás Tankcsapda-dobos, aki még hozzátette:

Úgy döntöttünk, inkább önerőből keresünk magunknak egy új ingatlant, a városnak pedig levelet küldünk, melyben megköszöntük a lehetőséget.

Tavaly nyár végén a zenekar több helyen nyilatkozta, hogy már nagyon régóta kerestek próbatermet, de egész egyszerűen nem találtak, és ezért fordultak az debreceni önkormányzathoz segítségért, akik ezt meg is tették, és így 15 évre kapott egy helyiséget a csapat. Ezért bérleti díjat nem kellett volna fizetniük, a felújítást viszont nekik kellett volna állni. A jelenlegi próbateremről Fejes azt mondta, hogy komfortosabb, mint az előző, de még kialakítás alatt áll.


tankcsapda



2020.05.03. 11:56 – Juhász Edina

Dehát, ő csak nyomogatja a gombot, ezt én is meg tudom csinálni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

j-play-board_strings-water-pers2_ipad.png

Hányszor fogalmazódott meg ez a címben leírt gondolat egy olyan ember fejében, aki rendszeresen jár koncertekre és fesztiválokra? És hányszor gondolta már úgy akárki, hogy ennél még ő is jobb riffet ír? Van egy francia startup, aki ennél a gondolatnál tovább jutott, és hozzátette azt a másik közkedvelt formulát, hogy “akkor csinálj jobbat”. Erre pedig kitalált egy eszközt. Ez a Joué Play, ami hangszeres tudás nélkül is sikerélményt ad a zenélésben. Jó, ők azt mondják, hogy demokratizálják a dalszerzést azzal, hogy felhasználóbarát applikációval viszik közelebb az emberekhez a dalszerzés örömét. 




süti beállítások módosítása