2019.01.22. 13:05 – dankógábor

Jönnek az új Foals-lemezek - Itt egy Budapesten forgatott klip hozzá

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

foals_2.jpg

Everything Not Saved Will Be Lost - Part 1 címmel március 8-án jelenik meg az új Foals-lemez. Aztán jön még egy ugyanilyen címmel, csak természetesen Part 2 számozással valamikor az ősszel, szóval örülhetnek rendesen az angol rockzenekar rajongói, négy év után két új lemezt is kapnak. A hírnek ráadásul olyan értelemben van magyar vonatkozása is, hogy az első bemutatott dalhoz (Exits) részben nálunk készült a klipje. Ez egyébként terjed is pár hónapja az interneten, ugyanis a tagok Budapestről posztolgattak az Instagramra, szóval várható volt, hogy lesz valami. A valami pedig alább meg is nézhető. Albert Moya rendezte, a főszereplők pedig Christa Théret (Renoir) és Isaac Hempstead Wright, aki a Trónok harcában Brant játssza. Szóval itt volt ő is nálunk, de senki észre nem vette szegényt.


foals



2016.08.16. 12:08 – Lángoló

Azt hiszed ma vége lesz a Szigetnek? Hát nem!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

13895179_10153738512053531_4658186750693305941_n.jpg

Na jó, de, vége lesz, viszont a szerdán a Budapest Parkban lesz még egy koncert, aminek a felállása kis túlzással akár egy Sziget nulladik nap is lehetne. Fellép ugyanis a Foals, akik tavaly a nagyszínpad majdnem főzenekaros sávjában játszottak nagy sikerrel, előtte pedig már a Volton is felléptek. Szóval most önálló koncerten mutatják meg milyen is szerintük a progresszív indie rock. Előttük fellép a Crystal Fighters, akik szintén voltak már a Szigeten, nem is egyszer, és mindig ódákat zengtek utána róluk utána, ahogy a zajosan garázsrockos Slavesre is azt mondják, hogy nagyon jók élőben. Szóval tényleg amolyan klassz, bulizzunk még egy utolsó nagyot koncert lesz a Budapest Parkban augusztus 17-én, amire még kaphatóak jegyek. Alább meg mutatunk zenéket, ha valaki nem ismerné őket.


indie punk rock hír foals crystal fighters slaves



2015.09.22. 16:11 – Lángoló

Se szörf, se metál - Öt friss lemez kritikája

Lángoló Kritikák

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

eddiefokker.jpg

Jó sok lemez jelent meg mostanában, úgyhogy nem is húzzuk tovább az időt, írunk ötről. Megmondjuk, hogy milyen az Iron Maiden monstre nagylemeze, a Slayer nagy vízválasztója, a Five Finger Death Punch új album, az Ugly Kid Joe visszatérése illetve, hogy jó lett-e az új Foals. És még szavazgathattok is!


lemezkritika indie rock metál iron maiden slayer thrash foals ugly kid joe five finger death punch ezt hallgasd



2015.08.25. 12:02 – Hajnal Valentina

Semmi más, csak csend – Foals-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

foals_int_01.jpg

2014 után idén ismét ellátogatott hazánkba a Foals és a Sziget egyik legkiemelkedőbb koncertjét adta. Walter Gerversszel, és Jimmy Smith-szel, a zenekar basszusgitárosával és gitárosával beszélgettünk hol komolyabban, hol kevésbé a stílusváltásról, szemét szivárogtatókról, a napokban megjelenő új albumukról és az azutániról, amin nem lesz semmi más, csak a csend. (Fotók: Juhász Dorottya)


interjú rock foals



2014.07.04. 13:00 – Lángoló Gitárok

A meglepetések napja - A Volt második napja

Volt 2014 - Telekom. A zenében találkozunk!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az volt a terv, hogy csapatjuk Steve Aokira is, aki a második napot zárta a Volt fesztivál Telekom Nagyszínpadán, de egy bokaficam miatt csak akkor láttunk a tortadobáló DJ-t, amikor felment a 30 Seconds To Mars koncertje közben a színpadra, és Jared Letóval fotózkodott. És ez a lényeg, ott volt az Oscar-díjas Leto. Megint. Még szerencse, hogy előtte volt Foals is.

banner_1.jpg


rock fesztivál volt 30 seconds to mars foals koncerbeszámoló volt2014



2013.06.18. 11:57 – sajó d.

Bad Habit - Meztelenkedős videó a Foalstól (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

segg.jpgElég nagy csalódás volt a Foals idén megjelent nagylemeze, amiről az Inhaler és a Romániában forgatott Late Night illetve a My Number után itt a negyedik videó. Utóbbihoz hasonlóan ezt is Nabil Elderkin rendezte, így szinte előre sejteni lehetett a meztelenkedést. A klip középpontjában Yannis Philippakis szerepel, aki a sivatagban ténferegve próbál utolérni egy csupasz nőt. Az egész kicsit arra az állapotra hasonlít, amikor az ember sakál részegen próbálja megközelíteni valamelyik szórakozóhelyen az általa kiszemelt hölgyet, de a kettős látás és a mozgáskultúra teljes megszűnése miatt csak szánalmas csetlés-botlás lesz belőle. Szegény énekes aztán csak utoléri vágyai nőjét, hogy aztán a szeme láttára váljon homokká. Ugyanúgy, mint amikor végül sikerül erősen ittas állapotban eljutnunk a kiszemelt áldozatunkhoz, aki az első böfögéssel kevert bemutatkozás után nyílsebesen országot vált inkább. Egyébként Nabil Elderkin az utóbbi időben több remek zenés videót is forgatott, az előző Foals-klip mellett ő jegyzi James Blake druidás alkotását és Frank Ocean epikus kisfilmjét is. Hajtás után megmutatjuk a Bad Habit klipjét.


indie rock hír klip foals nabil elderkin



2013.03.11. 15:47 – Lángoló Gitárok

Late Night - Romániában forgatott videoklipet a Foals (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

foals_1.jpgAmennyire nagy lelkesedéssel vártuk a Foals harmadik nagylemezét, akkora csalódást volt számunkra a Holy Fire, amiről itt a harmadik kislemez, a Late Night. A videót az a Nabil Elderkin rendezte, akinek tavaly két munkája is szerepelt a legjobb videók összeállításunkban (Frank Ocean - Pyramids és az Antony and the Johnsons Cut The World című száma) és közismerten egy nagyon nyers képi világgal dolgozó, tabudöntögető rendezőként híresült el. A Romániában forgatott Late Night is ilyen, ebben a szó szerint több sebből vérző zenekar játszik egy középkategóriás lokálban, miközben az egyik szobában szexelnek, a másikban szülnek, a harmadikban pedig egy férfi készül éppen felkötni magát egy nadrágövével. A Foals fellépését egy középkorú férfi nézi végig, aki szép lassan lerészegedik a sokadik Kent márkájú cigarettája után, majd az egyik pincérlánnyal is kikezd, hogy végül a pesti éjszakában is abszolút autentikus gengszter kinézetű férfiak agyalják meg egy kicsit. Erősen korhatáros videó, de már most az év egyik legjobb alkotása.


indie rock hír foals



2013.03.05. 17:16 – Sajó Dávid

Monumentális önkielégítés - Foals-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Holy_Fire_II.jpgFoals - Holy Fire
(Transgressive)

Aki szerint ez a Foals-lemez jó, az vagy hazudik vagy tinédzserkorában nem üvöltött minden házibuliban az egész Antidotes album és fogdosta a kalapos indie-s lányok seggét az olyan dalok hallatán, mint a Cassius, a Two Steps, Twice vagy a Balloons, ami számomra az utolsó, még a tévében felfedezett fasza zene volt az előző évtizedben. Vitán felül állítható, hogy a Foals 2008-as bemutatkozó lemeze a gimnázium végét járó, a Skins tévésorozatra maszturbáló generációnak egy igen meghatározó alkotása, amely az egyik utolsó fuvallata volt a 2000-es évek indie hurrikánjának.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,3/5)

lemezkritika indie rock foals shoegaze



2013.01.27. 17:02 – Sajó Dávid

Az unikornisoknak a pokolban a helye - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LGklipszemle2_1.jpgElképesztő mennyiségű klip jelent meg az utóbbi időben, ezért a szokásos 8-10 helyett most kétszer annyit mutatunk be. Kezdésnek most az elektronikát választottuk, lesz Crystal Castles, Is Tropical és Xilenttől egy kis nintendostep illetve két remixünk is van, először a You Love Her Coz She's Dead dolgozta át Haezer zenéjét, majd Tiesto egy Passion Pit-számot. Utána előkerülnek a gitárok a Foals, a Cribs és a Deap Vally videójában, az Iceage nagyon sötétre vette a figurát, Papp Szabi és Baksa-Soós Attila pedig Londonba ment punkoskodni egy kicsit. A Fugu koncertje tele van groupiekkal, a Csaknekedkislánynak viszont még egy falábú nő sem jut, Bonobo átértelmezi a found footage műfajt, de kaptunk egy videót a Vajdaságból is. Két magyar rap is jutott, TSK és Bigmek keménykedik, MC Black pedig az összes borzasztó közhelyet ellövi, amit csak el lehet. A King Parrot kiakad a parkolóőrre, a Bring Me The Horizon nem, viszont bemutatjuk az unikornis metált. Végére még odafért Hien új klipje, amiből kiderül, hogy nem mindenki tehetségtelen itthon a tehetségkutatókban.


tiesto bonobo fugu crystal castles foals papp szabi hien klipmegosztás passion pit bring me the horizon bigmek haezer is tropical iceage cribs baksa-soós attila sin seekas tsk king parrot deap vally csaknekedkislány



süti beállítások módosítása