Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A tavalyi évben két nagylemeznek is beillő mixtape-t megjelentető Action Bronson mostanában nagy kedvencünk, nemrég például egy jópofa koncertvideó kapcsán írtunk róla, szerepelt a The Symbol klipje a 2012-es év végi klipválogatásban is illetve utólag megkritizáltuk a Party Suppliesszal közös Blue Chips mixtape-jét. A New York-i rapper idén rendes albummal készül Saab Stories címmel, aminek produceri munkáját egy fiatal brooklyni feltörekvő beatmaker, Harry Fraud végzi. A Strictly 4 My Jeeps ennek a lemeznek az első nyilvános hanganyaga, amiben Action Bronson egy kicsit keményebb hangnemet üt meg és a védjegyévé váló élőhangszeres hangminták helyett egyszerűbb old school alapot raktak alá. Bónuszként a dal borítója a 3D-s, de szemüveg híján mi kaptunk egy sima fejfájást tőle. Az új dal és 3D-s borító a hajtás a után.
The Lost Scrolls címmel új posztumusz lemezsorozat jelenik meg a kultikus hiphop producertől és a glitch hop műfaj úttörőjétől, J Dillától, aki 2006-ban hunyt el mindössze 32 évesen súlyos betegség miatt. A széria első része, a négyszámos Music From the Lost Scrolls Vol.1 hivatalosan február ötödikén jelenik meg egy időben Frank-n-Dank 48 Hours című nagylemezével, aminek produceri munkáját J Dilla végezte, de végül hivatalos kiadvány sosem készült belőle. A négyszámos EP dupla CD-s kiadásban készül, egyik oldalon csak az alapokkal, másikon pedig J Dilla rapjével, köztük Yancey Boysszal - amelyben testvére, Illa J is szövegel - készült számmal. A hivatalos megjelenés dátuma még változhat, de a hajtás után mutatunk pár számot a korábban bootleg formában már kiszivárgott 48 Hoursról.
Lassan itt lenne az ideje, hogy valaki rendesen helyre tegye Chris Brown fejét, mivel a rapper
Ki hallott már a RDGLDGRN-ről? Nem? Senki? Na ez majd most megváltozik, hiszen a hiphop-csapat Dave Grohllal doboltatta fel első nagylemezét, így nem csak róluk beszélhetünk, hanem újra szóba hozhatjuk a Foo Fighters főnökét is, aki lassan már a rockzene Timbalandja lesz, annyi helyen feltűnik. A washingtoni zenekar tavaly vette fel a lemezét a Los Angeles-i Sound City Studiosban, ahol az éppen dokumentumfilmet forgató Grohl hogy hogy nem beléjük botlott. Annyira haverok lettek, hogy a Nirvana volt dobosa még a turnéra is elkíséri majd őket. Közben amúgy Grohl azt nyilatkozta, hogy már az új Foo Fighters-lemezhez is vannak tervei, de erről még ne beszéljünk, inkább hallgassuk meg a
Talib Kweli az utolsó pillanatban szűk fél évvel eltolta új albumát, a Prisoners Of Consciousnesst az ősz folyamán. Azt az albumot, amivel kapcsolatban már az előző, 2011 év eleji Gutter Rainbowsnál is nagyon fogadkozott, akár egy író, aki úgy érzi a bemutató sajtótájékoztatón, hogy az előtte heverő új könyve elég laposra sikerült, na de a következő higgyék el, az lesz a big thing. Emigyen a Prisoners of Consciousnesst kifejezetten várja is az indie hiphopot szeretők tábora, pláne úgy, hogy a Gutter Rainbows is abszolút hallgatható volt. Mégiscsak az egykoron legendás, jelenleg tetszhalott stádiumban lévő Black Star felének az önjelölt bezzeglemezéről beszélünk. Annak a Black Starnak, aminek Mos Def a másik tagja, aki mostanság egyrészt Yasin Bey néven fut, másrészt pedig a színészkarrierjével van elfoglalva a Dexterben.
A$AP Rocky - Long. Live. ASAP
Action Bronson - Blue Chips
Nagy kedvencünk mostanság a New York-i rapper Action Bronson, aki albán bevándorlók gyermeke és civilben mesterszakács, ami mondjuk egyből magyarázatot ad méretes idomaira. A tavalyi két remek mixtape után idén az első sorlemezére készülő Bronsonról a Vice forgatott egy nagyon jópofa koncertvideót az új-zélandi Wellingtonban, ahol a szakállas rapper a közönségen végigsétálva szövegeli fel magát a színpadra, miközben jointokkal, piával, ruhával meg egy szelet sonkával kínálják a rajongók, amitől még Bronson is elröhögi magát párszor. Az előadott dalnak egyébként Larry Csonka a címe, ami egy legendás magyar származású amerikai futballistáról lett elnevezve, aki karrierje során öt Pro Bowlt és két Super Bowlt is nyert a '70-es években, majd visszavonulása után vadász-, és horgászműsorokat vezetett a tévében. Hajtás után megmutatjuk a felvételt.
Egy sört biztosan tennénk rá, hogy az idei év részben arról az A$AP Rockyról fog szólni a könnyűzenében, aki tegnap jelentette meg első stúdióalbumát, a Long.Live.A$AP-et. A New York-i rapper