Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
69 éves korában elhunyt John Harrison - képen balról az első - a legendás Hawkwind space rock zenekar alapítótagja. Az együttes első basszusgitárosa még május végén hunyt el két nappal 70. születésnapja előtt, de csak most érkezett meg a hivatalos értesítés. John Harrison a lassú szellemi leépülést okozó Huntington-szindrómában szenvedett. Annak idején tagja volt annak az első formációnak, amellyel rögzítették a Hawkwind ugyanerre a névre hallgató bemutatkozó lemezét, de később visszavonult a zenekarozástól és producerkedésbe illetve stúdiómunkába kezdett. Helyére később többeket is kipróbáltak, köztük egy fiatal angol zenészt, akit Lemmy Kilmisternek hívtak. Lehet csak kevesen tudják, de Lemmy a Motörhead nevet is a Hawkwinddel készített utolsó közös számukból kölcsönözte, miután kiszállt a space rockerektől. Huw Llyod-Langton, a Hawkwind volt gitárosa is tiszteletét fejezte ki John Harrisonnal kapcsolatban, miközben nemsokára megjelenik az a Black Keys-feldolgozáslemez, amire együtt készítenek egy dalt a Kinks alapító gitárosával Dave Daviesszel.
Még tavaly írtunk arról, hogy Elvis Costello egy díszdobozos kiadványa kapcsán arra buzdította rajongóit, hogy
Lila köd borítja el a saját szobrát összetörő öreg motorost a Yeasayer új klipjében, olimpiai versenyszámokban küzdenek egymással a Rotten Sound sajtburgerei, Lemmy a nyolcvanas évekre utalgató Foo Fighterst fuvarozza egy limuzinban, bábfigurák verekednek PJ Harvey új videójában. A hazai fronton Oroszlán Szonja bántja a Road zenekar megkötözött énekesét, utcán, háztetőn és egy hajón zenél a Compact Disco, SP-t meg felpofozza a hiányos öltözetű csaja, pedig a szoba nem is tőle meleg. És ha mindez nem lenne már így is elég izgalmas: eheti klipmegosztásunkban itt a sokadjára visszatérő Britney Spears vadonatúj videója, buta dubsteppel, a legendás Jonas Åkerlund rendezésében.
Most vagy mindenki Danko Jones haverja, aki a róla elnevezett zenekar új klipjében szerepel, vagy rettenetesen sokat költöttek a Full Of Regret videójára. A Mike Watt (Minuteman, Firehose, Stooges) által elmesélt történet szerint ugyanis Lemmy Kilmister (Motörhead, ha valakinek mondani kell) kiadja a parancsot, hogy hozzák a színe elé Danko Jonest. Miután az egyik fejvadász csődöt mond, hívnak még kettőt, akik közül az egyik Selma Blair (Kegyetlen játékok, Pokolfajzat stb.), a másik pedig Elijah Wood (többek között a Gyűrűk ura Frodója). Elkapni ugyan nekik sem sikerül, de azért megizzasztják a tökös rocksztárt. A klip rendezője a Diamond Brothers volt: