2014.11.28. 11:22 – Lángoló

A Vörös tér és a homokdűnék után a bolgár tengernél forgatott a Meszecsinka

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Új homevideóval jelentkezik a Meszecsinka. Ebben a tengeré a főszerep. Tavasszal Moszkvában lépett fel a zenekar, utána a kint forgatott képekből készített aláfestést a Hajnali Ének/Cigane orosz vonatkozású dalukhoz. Nyáron megjelent Meszecsinka második albuma Kinyílok címmel. A lemez címadó dalára forgatott különleges videó a brit World Music Network klip toplistájában az előkelő hatodik helyét érte el. 


premier folk hír világzene meszecsinka



2014.09.24. 09:52 – Rácz Mihály

Nyarat búcsúztatni világzenékkel 2. – sőt már az ősz is szóba kerül

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy így nyár végén és ősz elején igen erős a felhozatal hazai világzenékből – persze tudom, a digitális korban nehéz az embereket albumvásárlásra bírni, egyáltalán elérni, hogy érdeklődjenek, felfigyeljenek egy-egy kiadványra. Ami röviden a fizikai hanghordozó mellett szólhat: az a minőség, kívül-belül. Első körben három albumot vizsgáltunk néhány napja egyetlen lemezkiadótól, most négyről lesz szó, és egyikük nem a klasszikus utat választotta a megjelenéshez, hanem szerzői kiadásban oldotta meg.


lemezkritika folk világzene romano drom ezt hallgasd tárkány művek cabaret medrano meszecsinka



2014.09.11. 17:07 – Lángoló

Itt a Meszecsinka legutóbbi lemeze digitálisan is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vidor (11).jpg

Legutóbb akkor foglalkoztunk a Meszecsinka zenekarral, mikor bemutattuk a Moszkvában készült klipjüket. A dal akkor egy kislemezhez tartozott, azóta van nagy is, ami már régebben megjelent CD-n, viszont digitálisan csak most fog. Ennek örömére mutatjuk most be a teljes Kinyílok című albumot alább.


folk rock hír világzene meszecsinka



2014.06.10. 14:43 – Lángoló

A Vörös Téren forgatott klipet a Meszecsinka

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vodkavirág borító.jpg

Háromszámos kislemezzel jelentkezik a Meszecsinka, amelyet először a Lángoló Gitárokon hallgathatsz meg. Az egyik dalhoz a moszkvai látogatásuk során forgattak egy barkácsklipet. A nemsokára megjelenő nagylemez előzetesként kiadott maxi a Meszecsinkára jellemző pszichedelikus poszt-folk stílus jegyeit viseli és négy nyelv- és zene területen mozog - magyar, bolgár, orosz és spanyol.


poszt premier folk hír pszichedelikus meszecsinka



2013.06.18. 21:04 – Rácz Mihály

Előítéletek nélkül – Biljarszki Emil, a Meszecsinka billentyűs-gitáros dalszerzője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meszecsinka_Connecticut.JPG

Biljarszki Emilt (a képen balról a második) a hazai zeneszerető közönség elsősorban a kultikus Korai Örömből ismerheti – ám 2009-es kiszállása óta két új zenekarában, a Fókatelepben, majd a Meszecsinkában hangsúlyosabb szerepben láthatjuk. Előbbiben a szinti mellett gitározik, sőt citerázik is, míg utóbbiban már kifejezetten többet penget, mint billentyűzik. Mindkét zenekar aktív, túl vannak két-két albumon, a Meszecsinka pedig a Folkbeats tehetségkutató világzenei kategóriájának megnyerését követően idén április/májusban Amerikában és Kanadában turnézott. De nem csak erről beszélgettünk.


interjú folk rock fókatelep meszecsinka



2012.05.29. 10:00 – Rácz Mihály

Az európai összkultúra esszenciája - Meszecsinka-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meszecsinka.jpgMeszecsinka - Meszecsinka
(NarRator)

Meszecsinka-ügyben több vonalon is elindulhatunk, már ha hajlamosak vagyunk tárgyunkat a gyökerektől felfejteni. Mégis azzal kezdjük, hogy ők nyerték meg tavaly a FolkBeats tehetségkutatót világzenei kategóriában. Akkor elég jó felhajtó erők működtek ez ügyben a médiában, a televízióktól a Facebookig, de nem nagyon tudni, hogy mi égett be ebből a zeneértő közegbe. Ehhez képest a debütáló anyag kicsit későn jött ki, másrészt meg, a dolog kiérlelését illetően nyilván mégsem. Az eredményt hallva valóban nem későn, pont időben, sem zölden nem tálalták, sem a meglöttyenést nem várták be, de erre még visszatérünk.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,5/5)

lemezkritika folk világzene ezt hallgasd meszecsinka



2012.05.29. 09:00 – Lángoló Gitárok

Itt a Meszecsinka első nagylemeze - Exkluzív online premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meszecsinka.jpgA Meszecsinka Fókaszalon néven indult 2008-ban, mint a világzenéből ismert Fókatelep úgynevezett intimebb kistestvére, majd egy idő után saját útját kezdte járni a zenekar. Olyannyira, hogy 2011-ben megnyerte a FolkBeats tehetségkutatót, ami után egyenes út vezetett az első nagylemezhez. Ahhoz a nagylemezhez, ami a napokban jelent meg Magyarországon, és amit most az elejétől a végéig meg lehet hallgatni itt a Lángoló Gitárokon. Aki élőben is kíváncsi lenne a Meszecsinka zenéjére, az május 31-én nézzen el a Kertembe (rossz idő esetén a Téli Kertembe), ott lesz ugyanis a lemezbemutató. Hajtás után tehát ott a lemez.


premier folk pop hír exkluzív világzene meszecsinka



süti beállítások módosítása