2013.09.23. 11:00 – sajó d.

Feel Good - Meghallgatható a teljes The Internet-album

albumstream

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the_internet_130913.jpgA fantasztikus nevű The Internet holnap jelenteti meg második, Feel Good című lemezét, amit most teljes egészében meg lehet hallgatni. Az Internet (még mindig nem tudunk betelni ezzel a zenekarnévvel) két tagja az a Syd tha Kyd illetve Matt Martians, akik többek között az Odd Future rapkollektíva DJ-jeként és grafikusaként ismertek, mi pedig két hete a Dontcha klipjének kapcsán lelkendeztünk értük. Az album munkálatain a Neptunes és Mike Eizinger Incubus-gitáros is dolgozott, de Mac Miller is feltűnik egy dalban közreműködőként. A neo-soulként vagy akár indie R&B-ként is jellemezhető The Internet lemeze idén már a sokadik Odd Future-kiadvány, hiszen tavasszal Tyler, the Creator hozta ki harmadik nagylemezét, augusztusban pedig Earl Sweatshirt a Doris című stúdióalbumot. A páros egyébként nemrég csúnyán összeveszett az OFWGKTA vezetőjével, Tylerrel, amiért az új zenekari ruházatuk mintájaként egy sztereotipikus fekete arcot választott, ami szerintük rasszista és még Tylerhez képest is túlzás. A vita Twitteren kezdődött és Syd tha Kyd még azt is felvetette, hogy Tyler rúgja ki őket a csapatból, ha nem tetszik a véleményük, de végül sikerült kibékülniük. Hajtás után mutatjuk az új Internet-albumot.


hír the internet odd future neo-soul indie R&B



2013.04.12. 08:51 – Lángoló Gitárok

Overgrown - Új James Blake-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blake.jpgNégy napja jelent meg James Blake neo-soul énekes második nagylemeze, aminek címadó dalához készült el egy új klip. A videót az a Nabil Elderkin rendezte, akinek a nevéhez fűződik Frank Ocean Pryamids kisfilmje vagy a Foals Late Nightja is, de az előzőekkel ellentétben itt most nem egy korhatáros alkotásról van szó. Az Overgrownban Blake egy viskóban ébred, ahol a napok percek alatt elrepülnek, majd elindul a tenger felé, ami egy szakadék választ el tőle. A szabad levegőre lépve feltűnnek a háta mögött ide-oda mozgó fekete ruhás szellemek, amelyek láttán képtelenség elvonatkoztatni a Harry Potter-könyvek dementoraitól. Hajtás után megmutatjuk.


hír elektronikus james blake posztdubstep neo-soul



süti beállítások módosítása