Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A fantasztikus nevű The Internet holnap jelenteti meg második, Feel Good című lemezét, amit most teljes egészében meg lehet hallgatni. Az Internet (még mindig nem tudunk betelni ezzel a zenekarnévvel) két tagja az a Syd tha Kyd illetve Matt Martians, akik többek között az Odd Future rapkollektíva DJ-jeként és grafikusaként ismertek, mi pedig két hete a Dontcha klipjének kapcsán lelkendeztünk értük. Az album munkálatain a Neptunes és Mike Eizinger Incubus-gitáros is dolgozott, de Mac Miller is feltűnik egy dalban közreműködőként. A neo-soulként vagy akár indie R&B-ként is jellemezhető The Internet lemeze idén már a sokadik Odd Future-kiadvány, hiszen tavasszal Tyler, the Creator hozta ki harmadik nagylemezét, augusztusban pedig Earl Sweatshirt a Doris című stúdióalbumot. A páros egyébként nemrég csúnyán összeveszett az OFWGKTA vezetőjével, Tylerrel, amiért az új zenekari ruházatuk mintájaként egy sztereotipikus fekete arcot választott, ami szerintük rasszista és még Tylerhez képest is túlzás. A vita Twitteren kezdődött és Syd tha Kyd még azt is felvetette, hogy Tyler rúgja ki őket a csapatból, ha nem tetszik a véleményük, de végül sikerült kibékülniük. Hajtás után mutatjuk az új Internet-albumot.