Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Na jó, most már tényleg menjetek a picsába! Egyszerűen nem hiszem el, hogy már-már rajongani kezdek egy olyan zenekarért, mint a Body Count, amit pedig KÖ-TE-LE-ZŐ volt lesajnálni tinédzserkoromban. Lemezkritika helyett utazzunk egy kicsit az időben!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A mostani kis kritikákra erősen rányomta a bélyegét az, hogy beköszöntött a tavasz, ugyanis az alábbi öt új lemez esetén mindegyik jó vagy kiváló értékelést kapott. Persze az sem kizárt, hogy kritikusaink kivételesen nem bal lábbal keltek fel. A viccet félre téve, eddig remek metálalbumok születtek 2017-ben, íme:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az év végi világzenei megjelenések között igazi kincsekre bukkantunk. Első körben két albumot szerettünk nagyon, most a Fonó Budai Zeneház gazdag kínálatából találtunk további négyet.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Év végén rendszerint kijönnek még lemezek a karácsonyi piacra, amiket már nincs mód hirtelenjében feldolgozni, ám kifejezetten hiba lenne feledni őket. Első körben mindössze két albumra kerítünk sort, olyan tapasztalt muzsikusoktól, akik a 70-es évekbeli táncházas alapozáskor már zenéltek különböző zenekarokban, sőt a Vízöntőben együtt is. De most nem múltidézésről lesz szó, Kiss Ferenc az Etnofon Zenei Társulással több nagy ívű színpadi művet hozott tető alá a kétezres években, amelyek rendre albumformában is hozzáférhetők. Az ő terepe a sok muzsikus, énekes és táncos szereplőt mozgató koncepciózus darabok létrehívása, míg Cserepes Károly bár szintén működtet együttest is (Ipomea), gyakran dolgozik egyedül albumain, a legmodernebb elektronikus hangzásokat ötvözi archív népzenei felvételekkel.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A hazai világzenei színtér nagyszerű évet könyvelhet el idén is, ezért egy hosszabb listából nem tudtunk 11 lemez alá menni - és bármiféle rangsorolást is méltatlannak gondoltunk, ezért maradtunk az ábécében való sorba rendezésnél. Sőt még kettőt hozzácsaptunk bónuszként: az Apnoét azért, mert bár gyereklemezről van szó, ám bátran ajánljuk bárkinek 120 éves korig, a Bajdázót pedig azért, mert némileg átszabva újra kiadták egyik klasszikus albumukat. És bár belinkeltünk minden lemezhez egy-egy dalt mutatóba, fontos, hogy mi albumként értékeltük őket, igazi lényegüket úgy tárják fel igazán.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Valahogy úgy képzelem el a Crippled Black Phoenix lemezeinek megszületését, mint a viccben a gerendából lett fogpiszkálóét, csak persze fordítva. Elkezdenek írni egy rövid dalt, ami a végére 10 percessé dagad, belevágnak egy klasszikus hosszúságú (40-45 perces) LP elkészítésébe, aztán mire végeznek, kiderül, hogy dupla lesz, bónuszokkal együtt jóval több mint egy óra – mint ez az új, a Bronze is. Ami persze ettől függetlenül, vagy éppen ezért ugyanakkora jóság, mint az összes többi CBP-album.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nyakunkon a karácsonyi ünnepkör, és bizony sokunknak gondot jelenthet, milyen ajándékot válasszunk metálzenét kedvelő ismerősünknek, barátunknak, szülőnknek, netán gyermekünknek. Aranyszabály, hogy vásárlás előtt érdemes tájékozódni, hiszen sok minden hájjal megkent kereskedő áhítozik kemény munkával megkeresett forintjainkra, hogy aztán mindenféle lejárt szavatosságú rocksztárokat sózzon ránk és szeretteinkre. De a Lángoló Gitárok ahol tud, segít! Ennek szellemében most a figyelmetekbe ajánlunk néhány olyan, a közelmúltban megjelent lemezt, melyeknek kicsik és nagyok egyaránt örülhetnek majd!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Eddig két fejezetben tárgyaltuk (itt és itt) az év második felének legjobb világzenei megjelenéseit, most újabb gyöngyszemekkel gazdagodva nem hallgathatjuk el őket.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az utóbbi pár évre a Middlemist Red lett az a zenekar, amit a leginkább tudtunk mutogatni külföldi barátainknak, hogy nézd, milyen király nyugati zenét játszó előadók vannak itthon. Egyrészt azért, mert neo psych stílusú dalokat írtak, ami épp nemzetközi szinten is divat volt, másrészt azért, mert ezt tök jól csinálták. Az igazi sikerhez azonban az ígéretes kezdés még csak az alapokat rakta le, amelyre múlt héten megjelent második nagylemezével szeretne építkezni a zenekar. Erről mondjuk most meg, hogy milyen, méghozzá nem csak otthon hallgatva, hanem élőben is.