Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Strokes - Comedown Machine
(RCA Records)

A Strokes 2001-es Is This It bemutatkozó lemeze kétségtelenül a 21. század egyik legjobb rockzenei alkotása, amely később a garázsrock feléledés időszakának egyik emblematikus alkotása lett. Azóta sok víz lefolyt már New York csatornarendszerén, a Strokes tagjai kis ideig szólóban nyomultak, aztán 2011-ben kihozták az Anglest, amellyel egyértelműen üzentek a kizárólag bőrdzsekiben és csőnadrágban gondolkozó rajongóknak: a progressziónak ára van és tökre nem érdekel minket mit akartok. Ezzel csak annyi baj van, hogy egy ideje az emberek nagy részét már nem érdekli a Strokes, így nem csoda, hogy a Comedown Machine meglehetősen vegyes érzéseket váltott ki belőlünk és a lemezkritika végén már zenekari feloszlást is vizionálunk, de ne legyen igazunk.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (3,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bring Me The Horizon – Sempiternal
(Epitaph)

A metálzene jelenleg leginkább túljátszott, és a legkevesebb tartalékkal rendelkező iránya a metalcore vagy a deathcore. A fiatal korosztály, konkrétan a tinik ebben találják a legtöbb kapaszkodót, ha éppen nem dubstepre akarják szétcsapni az agyukat. A kiüresedett stílust még nem mindenki próbálja levetkőzni, de meglepő módon, éppen a közülük legnépszerűbb Bring Me The Horizon az, amelyik intenzíven dolgozik rajta, már az előző lemezével is ezt tette, de az újjal még inkább.

Pedig ha a kölyökképű zenekarra nézünk, az érett gondolkozás a legutolsó tulajdonság, amit feltételezünk róluk. Persze, ez prekoncepció, ami nem szép dolog, de az úgynevezett komoly zenehallgatók a Bring Me The Horizont messze elkerülik, és jó ha nem köpnek is mellé. A milliós rajongótáborral rendelkező zenekar nem valószínű, hogy fikázókat akarja meggyőzni, de önmagának is felállított egy mércét a legújabb albummal, a Sempiternallal. Felnőtt lemeznek lehetne mondani, ha Oliver Sykes kiabáló hangja nem hasonlítana egy kamaszodó kismalacéhoz.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,6/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Swollen Members - Beautiful Death Machine
(Suburban Noize)

Két évvel az előző lemez, és négy évvel a tagok fejének kitisztulását követően jelentette meg az új stúdióalbumát Kanada elsőszámú hiphop exportőre, a sötét hangulatú alapokról és beforduló, filozofáló szövegekről ismert Swollen Members. Gyors és folyékony tempó, egyszerű és stimuláns billentyűk, jellegzetes flow-jú és magas hangú MC-k okos szövegekkel. Ezek együttesével lehet leírni azt a Swollen Members zenei világot, ami az arany- és platinalemezeket sorát hozta a csapatnak az ezredforduló környékén Észak-Amerikában. A vancouveri srácok lendülete a negyedik, Heavy című album környékére fogyott el, amit egyfelől maguk sem éreztek utólag jó anyagnak - egy ideig fel sem tüntették a hivatalos honlapjukon -, másrészt  pedig az ezt követő időszak tagcseréi, illetve a frontembernek számító Madchild komollyá váló drogproblémái elindítottak egy olyan lavinát, amire kis híján rá is ment a formáció.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (0/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Depeche Mode – Delta Machine
(Columbia/Sony Music)

Nehéz feladat az új Depeche Mode-lemezről írni, hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a basildoni electro pop úttörők pályafutásának legellentmondásosabb albuma. Az első, ami egy-két hallgatás után eszembe jutott róla, hogy 33-13-0. Az ezotéria hívők nyilván megtalálják e számsor mélyebb rétegei mögött a jelentést, de a valóság más: 33 év és 13 sorlemez után sikerült eljutni addig a Depeche Mode-nak, hogy a lemezen egy igazi sláger se található. Ugyanakkor többszöri hallgatás után újabb és újabb mélységek nyílnak meg a dalokban és bőven vannak a lemezen igazán szerethető pillanatok.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4,2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Brandt Brauer Frick - Miami
(!K7 Records)

A többnyire akusztikus eszközök segítségével megszólaltatott techno magányos képviselői négy év alatt már a harmadik albumukat állítják röppályára. Daniel Brandt, Jan Brauer és Paul Frick triója - akik minden fellépéskor egy komplett zenészsereget állítanak csatasorba - tudattágítóan hathat azokra, akiknek az élőhangszeres techno hallatán a ceruzával asztalon való kopogás és mondjuk az ütemes vécédeszka-csapkodás mellett ilyen és ehhez hasonló vadulások jutottak eszükbe. A kollaboráció első komolyabb anyaga (a 2010-ben megjelent You Make Me Real) az új, valami váratlant húzó arcok felkarolására mindig kapható Studio !K7 szárnyai alatt hitette el a rajongókkal, hogy ezen koncepció felhasználásával egy egész albumnyi terjedelmet is meg lehet tölteni. Na és vajon kettőt? Esetleg hármat?

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (0/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Előhangként tisztázzuk, hogy egy kis csúsztatás történik itt, mert egyrészt az új világzenei lemezekről szóló körképünk első részének pár nappal ezelőtt picit más volt a címe („Világzenei lemezek, miközben Hobo is szóba kerül”), miközben senkit nem akarunk megtéveszteni, másrészt pedig nem csak úgynevezett világzenék kerülnek itt terítékre; az első cikkben szereplő Fonó zenekar például színtiszta népzenét játszik, a most következő Rátóti Zoltán pedig, bár folk alapú gitárzenében érdekelt, mégis egy valódi rockandroll albummal állt elő. Előzőleg öt Fonó Budai Zeneházas kiadványt vizsgáltunk, most pedig két másik kiadó lemezei következnek.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még pár éve is döngött a piac a folk és a világzene alatt, csőstül jöttek ki a lemezek, működtek a jól bejáratott kiadók, újak alakultak, és bár látszott a hanyatlás, mintha ezeket a színtereket kevésbé kezdte volna ki a körvonalazódó válság. Most azonban nem a zeneipari helyzet a főtéma, egyszerűen csak utánanéztünk, mik a megjelenések kedvenc kiadóinknál. Szomorúan konstatálhatjuk azonban, hogy a patinás, és különösképpen izgalmas katalógussal bíró kiadó, a Kiss Feri-féle Etnofon pár hónapja beszüntette tevékenységét, lemezeit akciósan kiárusította – nyilván ez utóbbi húzás persze a szemfüles, és a még vásárolni hajlandó zenerajongókat nem érintette rosszul. A hazai piac egyik legjobb terjesztője, a Hangvető mögött álló FolkEurópa kiadó is behúzta a kéziféket, ahogy hallani, nincs is tervbe véve mostanában semmi, utoljára a Magyar Népzenei Antológia című dupla, multimédiás kiadvány jelent meg, ami nem elsősorban a nagyközönségnek készült, inkább egy részletekre érzékeny szűk réteg ruház be rá, már ha egyáltalán.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Justin Timberlake - The 20/20 Experience
(RCA/Sony Music)

Justin Timberlake valami olyat tudott tenni 2006-ban, amire korábban kevesen mertek gondolni: megjelent a Futuresexx/Lovesounds lemez, és hirtelen azon kapta magát a világ zenebuzijainak jelentős része, hogy már nem csak a Gwen Stefani-féle picsulós popot tartja tök jónak, hanem a jó pasik által készített r&b-t is. Ha nem is egyik percről a másikra, de Britney Spears expasijából az a Justin Timberlake lett, akiben még csak nem is idegesít, hogy a barátnőnk simán róla álmodozik helyettünk, mert egyszerűen baromi jófejnek is tűnik, és végül is simán leülnénk vele sörözni.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Atoms For Peace - AMOK
(XL Records) 

Az Atoms For Peace létezésére csak azért nem kapta fel az egész világ a fejét, mert a zenekar csak lassan vált tényleg létezővé: radioheades Thom Yorke, a Red Hot Chili Peppers-ös Flea, a Radiohead hatodik tagjaként emlegetett Nigel Godrich, Joey Waronker és az R.E.M környékéről ismerhető Mauro Refosco szupergruppja eredetileg csak azért jött létre, hogy Thom Yorke-nak legyen kikkel eljátszania élőben a 2006-os szólólemezét, az Erasert. Aztán szépen lassan sokasodtak a koncertek, egyszer csak megjelentek a saját dalok, hogy az egész az AMOK című debütálásba torkolljon, már Atoms For Peace néven.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,7/5) - 1 2 3 4 5