Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ghost – Infestissumam
(Loma Vista) 

Nehéz előre megjósolni, hogy manapság mi lesz sikeres, egyáltalán, mi miért lesz az. Itt van például a svéd Ghost. Azt azért nem gondolhatja senki komolyan, hogy a 2000-es években elég, ha az énekes hibbant antipápának öltözik, a zenészek pedig csuklyát húznak a fejükre, és nagyon rejtélyesek. Az első lemez diétás Mercyful Fate-zenéje sem valószínű, hogy elegendő magyarázat, de tán még az ezerrel dúló retróláz sem. Talán mindegy is, a Ghost második albumát sokan várták, Sátán Őméltósága egyik földi helytartója pedig el is jőve vala esmét. 

A Ghost (újabban néhol Ghost B.C.) bemutatkozó lemezét első lelkesedésükben üdvözült mosollyal köszönthették mindazok, akik valami jó kis Mercyful Fate-es zenére vágytak, mire azonban kb. ötödször is lepörgött, kiderült, hogy az énekhangon és -dallamokon kívül a svédeknek tulajdonképpen nem sok köze van a dán legendához. Ennek ellenére az új albumot már népes rajongótábor várta, köszönhetően nyilván a jól kitalált image-nek is. Persze az sem elhanyagolható, hogy a visszafogott, szélsőségektől mentes Opus Eponymous kifejezetten jól megírt dalokat, hadd ne mondjam, slágereket tartalmazott – ha eltekintünk a Sátán Őméltóságát éltető szövegektől. 

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Zagar - Light Leaks
(CLS Music/Mole Listening Pearls)

Yonderboi mellett hazánk egyik legjövedelmezőbb zenei exportcikke, a Zagar csaknem hat év szünet után most olyan audioélményekre berendezett DeLoreanként invitálja a gyermekkor ábrándokkal teli mesevilágába a hallgatót, mely pszichedeliára hangolt mélynyomókkal zúz, és a kesztyűtartóban még néhány pakk LSD is lapul. Zságer Balázsék formációjának új munkája, a Light Leaks a magyarokat amúgy is előszeretettel favorizáló Mole Listening Pearls szárnyai alatt indul világhódító útjára a közeljövőben (az itthoni megjelenésen már túl vagyunk), és reméljük, hogy nem csak a "Legrosszabb lemezborítók" kategóriában lesz majd esélye csúcsot ostromolni. Mondandóját főleg a fiatal férfikezdemények álmairól szövi, főbb orientációs pontjait pedig a robotok-űrutazás-számítógép tengelyű koordinátarendszerben lövi be. Ezzel együtt erősen hangulatfüggő és -formáló anyag, tulajdonképpen tánczenei alapokkal megbűvölt meditáció ez, mindenkinek mondani akar valamit, akinek spektrométer volt a jele az oviban, vagy korábban akár csak egy percig is úgy hitte, hogy felnőttkorában a szkafander lesz majd a legfőbb munkaeszköze. 

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (2,9/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Volbeat - Outlaw Gentleman And Shady Ladies
(Universal)

Elment Komár László, az Elvis-metál halott. Mindemellett a kreatív hanyatlás legbiztosabb jele az, ha egy zenekar az ötödik lemezen is majdnem ugyanazt műveli, mint a debütáló albumon. Aki hasonló érvek mentén kérdőjelezi meg a Volbeat létjogosultságát, az ne sajnálja a fáradtságot! Nyomozza ki Lemmy Kilmister angol és Angus Young ausztrál állampolgárok lakcímét, és hivatalos levélben emlékeztesse őket: a 70-es évek óta képtelenek újítani, ezért ideje lenne, ha végre kiégett rokkzenészhez illő foglalkozást űznének: pl. haknizhatnának Hajdú Péter műsorában ufólátó devizahitel-károsultként. És miután a kritikus egyedek végeztek az irománnyal, ne felejtsenek el összedobni egy ütős összeesküvés-elméletet arról, hogy a nyilvánvaló fáradás ellenére miért is játszik a Volbeat immár boroskóla-tócsákkal borított klubok helyett Pecsa méretű helyeken. (A „Hooligans is szar, mégis sokan szeretik"-jellegű kliséktől mindennemű igazságtartamuk ellenére is próbáljanak meg tartózkodni!)

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

In Vain – Ænigma
(Indie Recordings)

Az In Vain egy hónapja megjelent Ænigma című albumával az év egyik legfontosabb lemezét tette le az asztalra, legalábbis ha a szűken értelmezett death/doom műfajokat nézzük, de akár azon túl is. A norvég zenekar harmadik sorlemeze az Ænigma, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legerősebb is. Bár korábban kevesebb reflektorfényt kaptak, ezután bizonyosan többet fognak.

Az In Vain stílusát szokás progresszívnek is nevezni, amiben van némi igazság, de az, amivel a zenei életben a progresszivitást azonosítják (annyira bonyolult, hogy nehéz felfogni) inkább a korábbi munkáikra volt jellemző. Most tulajdonképpen mindent összetömörítettek, amit tudnak. Egy egységes, de mégis változatos monstrumot raktak össze. Az In Vain a Katatonia, a My Dying Bride, az Opeth, az Emperor (vagy inkább Ihsahn szólólemezei) és a Morbid Angel szerelemgyereke, és ebbe a bizarr gruppenbe ugyan csak nagyon minimálisan, de még beszáll a Neurosis is.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

z underground örök és elpusztíthatatlan, tartja a mondás. Ez különösen igaz napjainkban is, amikor 66 percenként jelenik meg új blackmetal(os) lemez, természetesen mindegyik vagy kazettán vagy bakeliten, a tagok saját vérében megfürösztve. A Lángoló Fatemplomok célja nem más, mint a dömpingben kiadott true zenei kavalkádból a legunikálisabbat és a legborzalmasabbakat kiválasztva rendet vágni a szürkeségben. „Tud valaki ajánlani olyan blackmetal-zenekart, akik például a régi Burzum-albumokat idézik, amik vetítik a havas tájakat, ilyeneket?” - merül fel naponta ilyen és ehhez hasonló kérdés az interneten. A válasz: mi tudunk segíteni, de a kiscsoportos foglalkozás egy későbbi időpontban kezdődik. Az LFT oldalain csakis a förmedvények és az antitrendi mocskok burjánzanak majd göcsörtös televénnyel a fekete fémszív köré fonódva. Hajrá!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Killswitch Engage - Disarm The Descent
(Roadrunner/Magneoton)

Valószínűleg senki nincs a Lángoló Gitárok olvasói között, akit bármennyire is érdekelne, hogy én milyen viszonyban vagyok a metalcore-ral, de mivel a stílust már rengetegen kitárgyalták, és senki nem tud róla újat írni, sőt maguk a zenekarok sem tudják újraírni, így megengedem magamnak, hogy elmélkedjek róla. Az apropó az irányzat jelenlegi vezető zenekara, a Killswitch Engage új lemeze.

Kevés annyira jól behatárolható stílus van, mint a metalcore. A klasszikus metálzene és a hardcore összekeverése, a dallamok és az agresszív, tökszorongatós ének párosítása már az első alkalommal kész tények elé állít. Ha akkor bejön, később is be fog, legfeljebb megunni tudjuk. Nos, én meguntam. Egyszerűen annyira önmaga körül táncol a műfaj, hogy elfordulok, ha egy újabb feltörekvő zenekart meghallok, még ha oly’ jó technikai tudással, és legalább magabiztos hangszerkezeléssel csinálják is, amit csinálnak. Mert a legtöbbjükből éppen az hiányzik, ami egy stabil panelekből felépített stílus egyetlen mentsvára lehet: a jó dal.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (2,6/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bonobo - The North Borders
(Ninja Tune)

Az emberek többsége valószínűleg már hallott Bonobót életében, csak maximum nem tud róla. A brit zenész muzsikája mindenféle szituációba nagyvonalúan belesimuló life-soundtrackként lépten-nyomon beférkőzik mindennapjainkba, szerepelt már videojátékokban, reklámokban, tévésorozatokban és hollywoodi filmekben is. A The North Borders idő előtt kiszivárgott ugyan, a kiadó viszont gyorsreagálású hadtestként kapott észbe, és nyomban kidobta azt digitális formátumban. Bonobo anyaga tehát korábban érkezett, viszont kellően időtállóra sikerült ahhoz, hogy csak nagyon későn távozzon a köztudatból. Már ha egyáltalán távozik.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

David Bowie - The Next Day
(Columbia)

Mit tehet az ember 66 évesen, amikor már nyilvánvalóan túl van élete azon a szakaszán, amikor minden tekintetben a csúcson volt? Nos, tervezheti, hogy a hátralévő éveket milyen nyugalomban szeretné leélni. Aztán megihat napi tíz nagyfröccsöt a törzskocsmában, ahogy azt az elmúlt 40 évben is tette. Szidhatja az aktuális kormányt és rendszert a fotelből, jöhet a "bezzeg régen minden jobb volt", és hát ugye "ezek a mai fiatalok". Nagyjából ezek lehetnek, a maximális beletörődés, a "nekem már úgyis mindegy" mellett. Na, de mi a helyzet akkor, ha az embert David Bowie-nak hívják, és 66 évesen úgy dönt, csinál még egy lemezt, mert miért is ne tegye?

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4,6/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Wavves - Afraid of Heights
(Mom+Pop / Warner Bros.)

Az egész amerikai lo-fi színtér egyik legmegosztóbb, egyben legnépszerűbb produkciója Nathan Williams hálószobaprojektje, amely két blogkedvenc barkácslemez után alakult teljes értékű együttessé, és adta ki 2010-ben az első valóban komolyan vehető stúdióalbumát. A Wavves azóta a kaliforniai garázsrock kirakatcsapata lett, pedig nagyon sok jel arra mutatott, hogy Nathan Williams frontember nem fogja bírni mentálisan azt a nyomást, amit a sajtó és a rajongók gyakorolnak rá. Az Afraid of Heights azonban tökéletesen illeszkedik a Wavves fejlődéstörténetébe és ez Williams eddigi legérettebb alkotása.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,8/5) - 1 2 3 4 5