Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mindenfajta kommentár nélkül itt a Metallica,a Red Hot Chili Peppers, Elton John, a Slipknot és a Stone Sour koncertje a múlt heti Rock In Rio fesztiválról:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Július 11-én balesetben elhunyt Zavarkó László, a gyöngyösi Beyond zenekar alapító dobosa. Zavarkó a Mátrában motorozott két társával, amikor egy autó áttért az ő sávjába, és frontálisan ütközött vele. Mentőhelikopterrel kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A Beyond a nyolcvanas évek második felében alakult Gyöngyösön, majd demóikkal a magyarországi thrash metal színtér egyik legismertebb zenekara lettek. A kilencvenes évek első felében elfordultak a műfajtól, áttértek egy erősen Clawfinger ihlette stílusra, (amit nemrég pont emlegettünk is itt a Lángoló Gitárokon), majd egy időre leálltak a zenéléssel. Az utóbbi években ismét aktív volt a zenekar, visszatértek a saját gyökereikhez, nagylemezt is adtak ki, sőt, pont most készült el az új albumuk. Zavarkó László 44 éves volt.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hat évvel ezelőtt úgy volt, hogy soha többé nem lesz Voivod. Hat évvel ezelőtt halt meg Denis "Piggy" D'Amour, a zenekar gitárosa, egyben fő zeneszerzője. Aztán mégiscsak összeállt a zenekar, először azért, hogy Piggy szinte konyhakész dalötleteit lemezre vigyék, majd jött a turnézás új gitárossal, ma meg már ott tartunk, hogy ismét teljes értékű együttesként tekinthetünk rájuk. Nem csak azért, mert koncertlemezt adnak ki, hanem mert új lemezen dolgoznak, amin már a néhai zenésztárs ötletei nem szerepelnek. Szóval itt áll most a kanadai thrash-csapat, akik a nyolcvanas évek elejétől indulva számos más zenekarra voltak óriási hatással jellegzetes sci-fi hangulatú zenéjükkel. Ez a zenekar látogat immár sokadszor el Budapestre május 11-én, szerdán. A Club 202-ben (volt Wigwam) az előzenekarok a Magma Rise illetve a Dystopia lesznek.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Slayer, Megadeth @ Papp László Budapest Sportaréna, 2011.04.08.
Nagy dolog ez, feleim, hogy a metál beveszi a BS-t – Slayer volt már Szigeten nagyszínpados, de a fesztivál mindig más, most majd elválik, tud-e annyit önállóan két ekkora banda. Kint nincsenek sokan. Bent se, mármint a körfolyosón. Ez akkor egy dolgot jelenthet: mégsem vagyok még öreg. Az öregség fő ismérve ugyanis, hogy az ember kedvenc zenekaraiból királyi televíziós kulturális magazinok főcímzenéje lesz, vagy ugyanezek a bandák megtöltenek egy stadiont. Ebből a szempontból a Papp László Sportaréna nálam stadionnak számít. Aztán rájövök, hogy a BS nézőterére vezető ajtók úgy vannak becsukva, mintha még be is lennének hegesztve, de valójában nyitva vannak, és odabent már egész szép a tömeg. A BS egy részét elrekesztették, de szerencsére csak a kisebbik részt, úgyhogy nem annyira ciki, bár én simán el tudtam volna képzelni, hogy ez a páros képes megtölteni a Papplacit.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mint köztudott, Jeff Hanneman Slayer-gitárost egy baktériumos fertőzés támadta meg, ami miatt nem tud jelenleg a zenekarával turnézni. Eddig Gary Holt, Exodus-alapító helyettesítette Hannemant, hozzánk viszont már nem tud jönni, mert ismét aktív lesz az együttese, így Budapesten Pat O’Brien, a Cannibal Corpse gitárosa helyettesíti a Slayer alapítóját. Hanneman keze amúgy szépen gyógyul, már elkezdhette a gitárgyakorlatokat, de sajnos még nem tud csatlakozni a turnéhoz.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Április 8-án érkezik Budapestre a Slayer és a Megadeth, ami tulajdonképpen a Big Four nevű thrash négyes egyik fele (a másik a Metallica és az Anthrax). Mindkét zenekar egy-egy közös öltözőt és egy-egy próbahelyiséget kért. Az öltözőket kényelmesen, de semmi esetre sem extra módon kell berendezni. Néhány kanapéra van csak szükségük. Ellátás kapcsán is főként gyümölcsöket, üdítőket, kávét és teát kértek, de persze azért némi chips, tortilla és csokoládé is kerül a délutáni nassolni valók közé. Vacsorára amerikai és ázsiai jellegű ételeket rendeltek.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az elmúlt év felettébb eseménydúsan telt a thrash metal amerikai alapbandája, a Megadeth számára. 1990-es alapművük, a Rust In Peace kiadásának huszadik évfordulója alkalmából világszerte eljátszották a teljes albumot, közben pedig a műfaj Nagy Négyesének tagjaként (az Anthrax, a Slayer és a Metallica társaságában) is turnéztak, valóra váltva ezzel sokak régi álmát. Főleg mivel a basszusgitáros-posztra visszatért az alapítótag Dave Ellefson. Idén tavasszal a csapat újabb kört fut a Slayerrel Európában (European Carnage Tour 2011). Amíg azonban a Big Four egyik fele Budapestre is eljut, maga Ellefson foglalta össze az utóbbi idők történéseit és vetítette előre a jövőt. Az interjú eredetileg a New Noise magazin hatodik számában jelent meg.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Overkill, Destruction, Heathen @ Petőfi Csarnok 2011.03.11.
Nem kértek érte sokat, de az én népem már a Slayer-Megadethre spórol, és erre a nosztalgiaturnéra még 7 ezer forint alatti áron is csak annyian jöttek el, hogy a Petőfi Csarnok belterét kétharmadnál le kellett választani egy fekete függönnyel, el ne menjen a muzsikusok, meg persze a nézők kedve.