Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ez pedig akkor nem más, mint egy inspirál-spirál, hiszen csak a süket nem hallja, hogy Jack White (gyk: The White Stripes) imádja a zeppelines riffeket. Ezek szerint megállapíthatjuk, hogy átlagosan 5-7 év késéssel a U2 is eljutott oda, ahova a White Stripes – és ezt Edge még csak nem is szégyellte lenyilatkozni a Rolling Stone-nak. Az egész más kérdés, hogy Jack White kitűnő arányérzékkel minimalizálta és monotonizálta (van ilyen magyar szó?) Jimmy Page riffjeit, ugyanezt viszont áteresztve a U2 megalomán szűrőjén, és a várhatóan szokásosan a barna félcipős 40-es földrajztanárokhoz igazított puhapöcsűre polírozott hangzáson, hát erősen kétséges a végeredmény…
Amúgy a hihetetlen meglepetést ismét a szimpatikus pop-pápa, a tréfás nevű Bono Vox szolgáltatta, miszerint : „a dalokat a világ történései inspirálták” – ki gondolta volna? - sőt a lemez utolsó számában a világmegmentő ír dalnok egy haditudósító szerepébe bújik. A dal címe „Cedars Of Lebanon” (Libanon cédrusai), ami annyira fájdalmasan rossz cím, hogy ilyennel talán egy St. Martin feat. Varga Miklós & Homonyik Sándor nótát lehet elképzelni…
A U2 új albuma – minden zeneértő hatalmas örömére – 2009 március 2-án jelenik meg „No Line on the Horizon” címmel.
